Ókorfotók: Izrael

Ókorfotók: Szíria

Ókorfotók: Libanon

Bibliai régészet

A blog tárgya minden olyan új régészeti felfedezés, amely valamilyen módon a Bibliával kapcsolatba hozható. Igyekszünk olvasmányosan, de tárgyilagosan, a tudományos objektivitás igényei szerint beszámolni minden újdonságról.

Topikok

alexander jannáj (1) alexandria (1) amulett (1) anatólia (1) aphrodité (1) apokalipszis (1) apostolok (1) askelón (2) asszírok (1) augustus (1) ausztria (1) avarisz (2) babatha archívum (1) babilóni fogság (1) bányászat (1) barlangok (1) bar kochba (2) bar kochba felkelés (1) beduin (1) berüllosz (1) betlehem (1) bet yerah (1) biblia (1) bibliaillusztráció (1) biblia keletkezés (1) bírák (1) british museum (2) bulla (1) codex sinaiticus (1) császárkultusz (1) dániel könyve (1) dávid király (1) dávid városa (2) dekapolisz (2) deuteronomium (1) diaszpóra (5) egyiptom (7) egyiptomi fogság (1) egyiptomi jelképek (1) ékírás (4) ékszer (2) elah (2) első templom (1) első zsidó háború (1) el yehudiye (1) epigráfia (11) ereklye (1) erődítmény (1) eszarhaddon (1) exodus (1) ezékiás (2) ezékiel (1) fáraó (1) feltámadás (1) filiszteusok (2) flavius josephus (2) fönícia (1) föníciai vallás (1) freskó (1) frigyláda (1) gadara (1) galilea (3) galileai tó (1) garizim hegy (1) gát (1) gihon (1) gihon forrás (1) görög (1) gósen (1) graffiti (1) hacór (1) hadrianus (1) hadtörténet (1) halászat (1) hamisítás (2) hammurapi (2) hanan eshel (1) har (1) hasmoneusok (1) héber (4) héber nyelvemlék (2) héber pecsét (1) hellenisztikus kor (1) heródes (1) hipposz (2) holt tengeri (1) honfoglalás (1) horvat kur (1) hükszószok (2) hurbán (1) ima (1) irak (1) írástörténet (7) israel museum (1) jebuzeus (1) jeremiás könyve (1) jeruzsálem (14) jézebel (1) jézus (7) jokneám (1) józsef (1) kanaán (6) karkom (1) kedes (1) kiállítás (1) kiállításkritika (2) kiemelt (6) kína (1) kionulás (1) királyság (1) kis ázsia (1) könyvajánló (2) könyvismertető (1) korai bronzkor (1) krisztus (1) kürosz (2) leontopolisz (1) lmkl pecsét (1) lód (1) lótemetkezés (1) madaba mozaik (1) magdala (1) mágia (1) makkabeusok (1) második templom (1) maszada (1) messiás (2) méz (0) mezőgazdaság (2) mikve (1) mozaik (1) mózes (1) müra (1) nabukodonozor (1) názáret (1) negev (1) nekrológ (1) nero (1) numizmatika (2) óbabilóni birodalom (1) ódeion (1) oltár (1) omrit (1) oniász (1) oplontis (1) orvoslás (1) osszárium (1) osztrakon (3) pál apostol (1) pannonia (1) papirusz (1) pecsét (1) pecsételt korsófül (1) pénzek (1) perzsák (2) pogány vallás (2) pompeii (1) poppaea (1) priéné (1) proto sínai (1) ptolemaidák (1) qumráni tekercsek (1) rabbi akiba (1) ramat rahel (1) régészet (23) római hadsereg (1) római villa (2) salamon (1) salamon ítélete (1) saul (1) shaaraim (1) siloám (1) siloám medence (1) sínai hegy (1) sinai hegy (1) siratófal (2) sisera (1) sodoma (1) szamaritánok (0) szamaritán vallás (1) szépművészeti múzeum (1) szerződés (1) szidón (1) szórek völgy (1) szuszita (2) taharka (1) tekercsek (1) tell (1) tell tayinat (1) tel rehov (0) templomhegy (3) templomosok (1) templom tekercs (1) tengeri népek (1) timna (1) tirháka (1) törvénykönyv (1) tükhé (1) turini lepel (1) újszövetség (2) vallástörténet (1) vezúv (2) vízvezeték (2) víz alatti régészet (1) zarándoklat (1) zsinagóga (5) Címkefelhő

Újabb töredék a Codex Sinaiticusból

2009.09.04. 18:36 | Grüll Tibor | 1 komment

Címkék: biblia codex sinaiticus

Az alef. Hagyományosan a héber ábécé kezdőbetűjével jelölik azt a Kr. u. 4. században keletkezett görög nyelvű Bibliát, amelyet 1844-ben Konstantin von Tischendorf talált meg a Sínai-hegy alatt fekvő Szent Katalin kolostorban (képünkön). Nem is akárhogyan! A nem egészen harminc éves tudós, a Lipcsei Egyetem magántanára, a konyhában épp’ tüzet gyújtani készülő szerzetesek kezéből kaparintott meg 43 kódexlapot, mire a barátok megjegyezték: ezekből a lapokból korábban már két kosárnyit elégettek! 1853-ban Tischedorf újból visszatért a Szent Katalin kolostorba, ám ezúttal semmit nem talált. 1859-ben azután még egyszer viszautazott a Sínaira, amikor is egy este a kolostor gondnoka szinte az egész kódexet elébe tette! A tudós faarccal bámult a nagy felfedezésre, és engedélyt kért arra, hogy éjszaka belekukkantson. A tudós persze egész éjjel virrasztott, és megállapította a kézirat tartalmát: a Codex Sinaiticus valaha a teljes Bibliát tartalmazta (az Ószövetséget a Szeptuaginta fordításában), gondos kézírással írták, a szöveget oldalanként négy oszlopba rendezték, egy lapjának mérete pedig 38 x 34 cm volt. A gondnok persze hallani sem akart a kódex eladásáról, így Tischendorf végül a Szent Katalin kolostor főnökével tárgyalt, aki megengedte, hogy két görögül tudó német segítőtársával Kairóban lemásolja a kéziratot. Hárman két hónap alatt 110.000 sornyi görög szöveget másoltak le! A kódexet végül az orosz cár kapta ajándékba a kolostortól, majd a szovjet forradalom után 1933-ban 100.000 fontért eladták a British Librarynek. 1975-ben a kolostor egyik elfalazott helyiségének kibontásakor újabb tizenkét teljesen épen maradt lapra bukkantak.

 

Szeptember 2-án tette közzé a világsajtó, hogy egy kutató az egyiptomi Szent Katalin kolostor könyvtárában felfedzett egy eddig ismeretlen lapot a Codex Sinaiticusból. Nikolas Sarris egy 18. századi könyv kötése alatt találta meg a soha nem látott kódexlapot. A harminc éves kutató egy fényképen fedezte fel a kincset érő kéziratot. Régebben szokás volt, hogy a Szent Katalin kolostor szerzetesei régi pergamenkéziratok lapjait használták fel kötésnek, mivel ezek az állatbőrből készült lapok rendkívül szívósak voltak, és igen nehezen lehetett más kötésanyaghoz jutni a világnak ebben az eldugott sarkában. A könyvrestaurálással foglalkozó, Nagy-Britanniában PhD hallgató Sarris korábban részt vett a Codex Sinaiticus digitalizálási munkáiban, a fotón rögtön felismerte az értékes kéziratot: „Nagyon izgalmas pillanat volt. Bár ez nem az én szakterületem, segítettem az on-line munkában, így a kódex mély nyomot hagyott az emlékezetemben. Megizsgáltam a betűk méretét, a szövegkolumnákat és rögtön észrevettem, hogy ez egy soha nem látott része a Codex Sinaiticusnak.” Bár a kötés alatt csak a kódexlap egynegyede látszik, Jusztin atya, a kolostor könyvtárosa megerősítette Sarris gyanúját. Jusztin szerint Józsué könyvének első fejezete szerepel a most megtalált részleten. A könyvtáros-szerzetes arról nyilatkozott a sajtónak, hogy modern technológiával fogják a kötéstábla alatt megvizsgálni a kódexlapot, amely nem károsítja magát a könyvet. Sarris szerint legalább tizennyolc másik könyv található a kolostori könyvtárban, amelyet ugyanazok a könyvkötők kötöttek, akik a most felfedezett, értékes kincset rejtő könyvet is. „Nem tudjuk, hogy találunk-e még több lapot a Codexből, mindenesetre érdemes lenne utánanézni a dolognak” — nyilatkozta Sarris.

 

Egyiptomi és anatóliai kapcsolatok Galileával

2009.09.04. 06:51 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: egyiptom anatólia galilea korai bronzkor bet yerah

A Kinneret-tó (Galileai-tó) és a Jordán találkozásánál felkszik Tel Bet Yerah (Khirbet el-Kerak) hatalmas, eredetileg 30 hektáron elterülő korai bronzkori (EB) erődje. A bibliai régészet atyja, William F. Albright úgy jellemezte a helyszínt, mint amely „talán a legfigyelemreméltóbb bronzkori lelőhely egész Palesztinában.” Az erődöt a Korai Bronzkor egésze alatt (Kr. e. 3500–2300) lakták, és a régészek szerint a lelőhely igen fontos bizonyítékot szolgáltat arra a folyamatra, amelynek során a falusias típusú települések megindultak a városiasodás felé vezető úton Kanaánban. Tel Bet Yerah a környék stratégiailag legfontosabb helyén, fontos utak találkozásánál épült egy termékeny völgyben: erődítési rendszere, városkapui, utcái és házai fejlett várostervezésről vallanak. A monumentális Körkörös Épület (ahogyan a régészek elnevezték), vagyis Bet Yerah gabonatárolója, egyedülálló az ókori világban. A „Khirbet Kerak Áru”-nak (Khirbet Kerak Ware) elnevezett bikróm kerámiát — ahogyan neve is mutatja — először ezen a helyszínen azonosították. A korai bronzkori város hanyatlása után a település egyes részeit a Középső Bronzorban is lakták, majd később a perzsa, hellenisztikus, római, bizánci és iszlám időszakokban is betelepültek. Korábban feltártak itt egy 3. századi római erődöt; egy 4–5. században épült fürdőt; egy 5–6. században épült zsinagógát; és egy 5–7. században működő bizánci templomot.

 

A települést a Biblia nem említi, ezért nem tudjuk, mi lehetett a hely bronzkori elnevezése. A Bet Yerah megjelölés először a Talmudban fordul elő. A kifejezés jelentése: „a Hold háza”, ami arra utal, hogy a kanaánita város eredetileg a holdistenő kultuszának helyszínéül szolgálhatott. A hellenisztikus korban a várost Philoteriának nevezték, később pedig a Zinbari (arabul al-Sinnabra) név kapcsolódott hozzá. A helyet az utóbbi évtizedekben Kerak néven emlegették, ami arra utal, hogy valaha erőd állt itt, amelynek romjai ma is látszanak. A „Kerak” jelentős szerepet játszott a korai cionista mozgalomban, mivel a Palesztinát betelepítő zsidó „úttörők” (a halucok) előszeretettel kirándultak e természeti szépségekben gazdag tájra.

 

A Tel Aviv-i Egyetem munkatársai 2003 óta ássák a korábban is sokak által kutatott korai bronzkori települést. A fontos kereskedelmi utak kereszteződésében álló Bet Yerahban már régebb óta sikerült kimutatni az egyiptomi és anatóliai hatásokat, amiről 2008-ban konferenciát is rendeztek. A régészek most egy kb. Kr. e. 3000-ből származó ritka egyiptomi tárgyra bukkantak az ásatási helyszínen. A mindössze négy centiméteres kőlap a Jordán és Kinneret összefolyásánál került elő. A faragott kőlapon archaikus egyiptomi jelek láthatók. A kutatók már korábban is sejtették a leletek alapján, hogy a Jordán-völgy legnagyobb bronzkori település közvetlen összeköttetésben állt Egyiptommal. A mostani leletből arra következtethetünk, hogy a kapcsolatnak sokal nagyobb helyi jelentősége lehetett, mint azt korábban gondolták. A jogart tartó kéz és az ‘ankh-jel egyik korai változata az első ilyen jellegű lelet, amely Egyiptomon kívül valaha előkerült és az Első Dinasztia idejére, a Kr. e. 3000 körülre datálható.

Az idei ásatási idény más érdekességeket is hozott: több fény derült például a bronzkori Bet Yerah északi irányú kapcsolataira, mikor nagy mennyiségű vörös–fekete „Khirbet Kerak Áru” került elő, közte hordozható cseréptűzhelyek, amelyek közül néhányon emberi ábrázolások voltak. Az ásatásvezető Raphael Greenberg (Tel Aviv-i Egyetem) szerint „A tűzhelyekhez nagyon hasonló tárgyakat találtak Anatóliában és a Kaukázus déli részén. A hordozható tűzhelyek többségére szabad téren bukkantak rá, valamilyen tűzzel kapcsolatos tevékenység nyomai is voltak körülöttük.” A kutatók szerint a kerámia használó bevándorolók vagy azok leszármazottai lehettek. (A felső képen az Első Dinasztia-korabeli egyiptomi kőlap látható, Kr. e. 3000 körülről; az alsó képen egy hordozható cseréptűzhely a Khirbet Kerak kultúrából, Kr. e. 2700 k.)

 

További információ: Tel Bet Yerah Research and Excavation Project

 

 

3700 éves falmaradvány a Gihon-forrásnál

2009.09.03. 08:47 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: jeruzsálem dávid városa jebuzeus erődítmény gihon forrás

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) közleménye szerint több mint 3700 éves falszakaszra bukkantak a régészek a Dávid Városában folyó ásatásokon. Az ókori Jeruzsálem számára létfontosságú Gihon-forrás mellett található épületmaradványt a középső bronzkor második periódusára (Middle Bronze Age II = MBA II) datálják a tudósok, ami a Kr. e. 2000–1550 közötti időszakot jelenti. A Biblia szerint ebben az időben a zsidó törzsek Egyiptomban tartózkodtak. Kanaánban ez idő alatt erős városállamok léteztek: ezeket részint egyiptomi átokszövegekből ismerjük, részint az ekkor élt fáraók győzelmi oszlopairól. Természetesen Jeruzsálem (Uru-salim néven) is lakott volt: a Biblia szerint a jebusziak (jebuzeusok) éltek itt. Ezékiel próféciája szerint ugyanakkor az amurru (emoreus) és a hettita népesség is megtelepedett a városban.

 

A most megtalált erődítmény eléri a nyolc méteres magasságot, és minden bizonnyal azért építették a jebusziak, hogy védjék vele a Gihon-forráshoz vezető utat. Ronny Reich ásatásvezető régész (Haifai Egyetem) és Eli Shukron (IAA) így nyilatkozott a sajtónak: „Ez a legerősebb fal, ami valaha s előkerült a Dávid Városában. Egy gigantikus erődítménnyel van dolgunk, ami az építmény méreteiből, a falak vastagságából és építéshez használt kövek méretéből következik. A falak egy védett, jól megerődített utat vettek körül, amely a domb tetején álló valamiféle erődből a forrás feletti toronyhoz vezetett. Az erődített átjáró építését megmagyarázza, hogy a város számára létfontosságú forrás egyben katonai szempontból a környék leggyengébb és legsebezhetőbb pontja volt. Bár az erődfal építése nagyon nagy erőfeszítésbe kerülhetett az itt lakók részéről, számos párhuzamot találunk erre a megoldásra az ókorból, igaz, csak későbbi időszakokból. Az erődítmény egy kis szakaszát már 1909-ben megtalálták, de csak a mostani ásatások soán ismertük fel, hogy ez egy hatalmas fal részét képezte. A heródesi kor (Kr. e. 37–4) előttről semmi ehhez foghatóan nagyszabású építmény nem került még elő Jeruzsálemben.”

 

Ebben a periódusban Jeruzsálem és a környező területek politikailag független egységet képeztek, amelynek élén egy király állt, a tőle északra fekvő szomszédos Sikemhez és a délkeletre elterülő Jerikóhoz hasonlóan. Ilyen masszív falakra bukkantak a régészek a kanaániták által lakott Hebronban, Sikemben és Gezerben is. Reich szerint: „Noha úgy tűnik, egy igen figyelemreméltó erődítménnyel állunk szemben, ezeket a falakat végső soron főleg a sivatagi nomádok ellen használták, akik ki akarták rabolni a várost. Ezek a régióban talált legrégibb erődítmények, és azt a tényt támaszják alá, hogy a település városi jelleget öltött, egy uralkodó vezetése alatt, aki elég kapacitással és forrással  rendelkezett arra, hogy egy ilyen építményt hozzon létre. Egy kisebb településnek aligha sikerült volna egy ilyen védmű felépítése.”  

 

Az erődítmény most feltárt szakasza 24 méter hosszú, de a fal sokkal tovább is nyúlhat nyugat felé, egészen a domb tetejéig. Reich így folytatja: „Az új felfedezés mutatja, hogy a MBA II Jeruzsálem keleti védelmi rendszeréről és ősi csatornarendszeréről kialakult kép még korántsem tiszta. Annak ellenére, hogy sokan ásták már ezt a dombot (a Dávid Városát), igen nagy az esély arra, hogy hatalmas és jó állapotban megőrződött építészeti elemek még mindig a föld alatt vannak és arra várnak, hogy felfedezzék őket.” — A most feltárt jebuszi erődítményt szeptember 3-án láthatja elősDazör a közönség a Dávid Városában folyó kutatások 10. Éves Régészeti Konferenciája alkalmával. A konferencián minden érdeklődőt szívesen várnak, a belépés ingyenes. A tanácskozás ideje alatt a korábban itt talált leletekből ideiglenes kiállítás nyílik és a nagyközönség a szakemberek vezetésével nézheti végig a feltárt helyszíneket.

 

A konferencia részleteiről lásd a Dávid Városa honlapját.

 

Proto-sínai írásjelek Timnából

2009.08.28. 11:59 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: egyiptom bányászat írástörténet proto sínai timna

A héber ábécé kialakulásáról és a legősibbnek tartott héber írásról nemrégiben szóltunk (A legősibb héber írás). A németországi székhelyű Stonewatch—Arad Academy most jelentette be, hogy az Eilattól 20 km-re északra található igen fontos bronzkori és koravaskori lelőhelyen, Timnában, a proto-sínai írás egyik érdekes maradványára bukkantak. A 12 x 16 cm-es sziklavésetet (petroglif) Stefan Jakob Wimmer, a müncheni egyetem egyiptológusa fedezte fel: „a jobb oldali ovális keretben proto-sínai írásjelek látszanak, amik nézetem szerint eléggé könnyen egy nyugati-sémi személynévként olvashatók. A bal oldali ovális keretben található jeleket még tanulmányozni kell. A felirat néhány jellegzetessége különösen figyelemre méltó: a jobb oldali keretben szereplő személynév egy ülő embert ábrázoló jelben végződik. A determinatívumok átvétele tudomásom szerint eddig nem volt kimutatható a proto-sínai feliratokon. (…) További kutatást igényel, hogy az ovális kereteket az egyiptomi cartouche-ok [a fáraónevek keretezésére szolgáló „boxok”] mintájára alkották-e, vagy ezek például stilizált lábnyomok-e?” Feltűnő, hogy a proto-sínai feliratok (a Luxor melletti Wadi el-Hol kivételével) olyan helyeken fordulnak elő, ahol egyiptomiak és kanaániták együtt bányásztak: Sherabit el-Khademben (a Sinai-félszigeten), valamint Timnában. A most előkerült különleges, egyértelműen „egyiptizáló” proto-sínai írásjegyek is egyértelműen kapcsolódnak az egyiptomi bányászati tevékenységhez, bár az ismert Hathor-szentélytől távolabb esnek. A kutatók szerint a modern hamisítás lehetősége teljesen kizárt az erózió nyilvánvaló jelei és a feliratot borító patinaréteg miatt.

 

A Timnában talált sziklarajzokról és a még megfejtetlen feliratokról lásd az alábbi, pdf-ben letölthető anyagot: Catalogue of Rock Art in Southern Israel Timna Valley

 

Nagy Sándor-gemma Tel Dorban

2009.08.27. 20:49 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Kanaániták, tengeri népek, izraeliták, föníciaiak, asszírok, perzsák, görögök és rómaiak lakták az ókorban Dór (Dóra) néven ismert települést, amely Haifától 30 km-re délre található a Földközi-tenger partján. Flavius Josephus szerint Dór „nehezen bevehető erőd” volt (A zsidók története XIII. 7.20). Maga Nagy Sádor Kr. e. 332-ben haladt keresztül a városon, amely ellenállás nélkül adta meg magát. A várost kétszer is sikertelenül ostromolták: III. Antiokhosz Kr. e. 219-ben, valamint VII. Antiokhosz Szidetész és a Hasmoneus Simon Kr. e. 139/38-ban. A 2. század végén Zóilosz türannosz uralkodott a városban és Sztratón Tornyában, de Kr. e. 100 körül a Hasmóneus Alexander Jannaiosz foglalta el tőle. A város lakosságát ekkor igyekeztek zsidókkal kicserélni, kevés sikerrel. Dór mindig a hellénisták fontos székhelye maradt. Pompeius Magnus autonómiát biztosított neki, és egy római kormányzó alá rendelte. Más szerzők szerint egy kis városka volt, amelynek jó természetes kikötője Caesarea kiépítése után (a Kr. e. első század utolsó évtizedében) lehanyatlott. A régészeti feltárások alapján sokat tudunk róla: a város a három természetes kikötő köré épült, ide koncentrálódott a kereskedelem, a hajóépítés, a halászat és a bíborfestés. A leletek szerint vegyes föníciai–görög lakosság élt itt: a mindennapi használati eszközök hellén behatást mutatnak, s a görög nyelv mindenütt feltűnik (súlyok, katapult-lövedékek, osztrakonok stb.). A föníciai hagyomány a városépítészeten kívül a textilkészítésben is megmutatkozik (fonalnehezékek, bíborfestő-üzemek). A Trüphón Szeleukida trónkövetelő nevét viselő parittyaköveken görög-föníciai bilingvis felirat olvasható.

 

A Tel Dor nevű régészeti lelőhelyen először az 1920-as években John Garstang kutatott. Kisebb jelentőségű feltárások az ötvenes évek óta folytak, de 1980 és 2000 között Efraim Stern, a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze végezte el a munka oroszlánrészét. Ez volt a modern Izrael történetének egyik leghosszabb ideig tartó és legkiterjedtebb régészeti expedíciója. Tel Dor feltárását 2003-ban Ilan Sharon (Héber Egyetem) és Ayelet Gilboa (Haifai Egyetem) újította fel. 2009. augusztusában véget ért hatodik ásatási idény egyik most közzé tett szenzációja az az 1 cm magas, 0,5 cm széles gemma, amely Nagy Sándor portréját ábrázolja. „Kis méretei ellenére a művész képes volt arra, hogy a makedón Alexandrosz arcvonásainak minden részletét felidézze” — nyilatkozta Gilboa. „A király ifjúnak és energikusnak látszik, kiugró állal és egyenes orral, és hosszú, göndör hajjal, amelyet korona fog össze”. A régészek szerint az Alexandrosz-gemma felfedezése meglepő ezen a vidéken, mivel a görögök számára sohasem számított fontos területnek az ókori Izrael. „Általában az a feltételezés elfogadott, hogy az első osztályú művészek — és bárki is véste a Dórban talált Alexandrosz-gemmát, bizonyosan közéjük kell sorolnunk — elsősorban a görögországi, valamint a nagyobb városokban székelő királyi udvarok patronálásával működtek. Úgy tűnik, hogy a helyi elit még olyan kis városokban is, mint Dór, megengedhette magának a legmagasabb színvonalú művészi alkotásokat.” A gemmát a hellenisztikus korból származó nagy középületben találták a tell déli részén, ami igen fontos a lelet datálása szempontjából. (A legtöbb gemma sajnos a műkincspiacról kerül elő, így megtalálásának körülményei utólag szinte kideríthetetlenek.) 

 

A Tel Dor-i ásatások hivatalos honlapja: http://dor.huji.ac.il/index.html

 

A szerelem istennője Hipposzban

2009.08.22. 13:42 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: szuszita hipposz aphrodité ódeion

Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a Golán-fennsík és Galilea határán elterülő Hipposban (héber nevén Szuszita) egy római katona szöges szandáljának nyomát találták meg régészek. A feltárások most újabb sikert hoztak: Aphroditénak, a szerelem görög istennőjének három agyagszobra bukkant elő. A művészettörténetben „Szégyenlős Venusnak” (Venus pudica) nevezett szobortípus eredetijét a Kr. e. 4. században élt athéni szobrászművész, Praxitelész alkotta, hogy az ókori világ egyik leghíresebb Aphrodité-kultusztemplomát díszítse vele Knidoszban. A szerelem istennője rendkívül népszerű volt a pogány világban, így természetesen a rómaiak által pogánnyá tett Syria–Palaestinában is. Elég, ha csak arra utalunk, hogy a hagyomány szerint a jeruzsálemi Szent Sír-templom helyén is egy Hadrianus által épített Aphrodité/Venus templom állt, amit Helené császárnő leromboltatott. A másik pogányok lakta palaestinai városban: Scythopolisban (Bét-Seán) 1993-ban szintén előkerült egy embernagyságú márvány Venus-szobor, amely a helyi fürdőt díszítette. A Heródes által Augustus tiszteletére a galileai Omritban épített templomban is találtak egy Aphroditénak címzett fogadalmi feliratot. A Haifai Egyetem Zinman Régészeti Intézetének munkatársai: Arthur Segal és Michael Eisenberg a tizedik ásatási idényüket töltötték 2009 nyarán Hippo–Szuszitában. Segal professzor így nyilatkozott a mostani lelet jelentőségéről: „Aphrodité a szerelem istennője volt, de éppúgy a termékenységé és a gyermekszülésé is. A terhes asszonyok a könnyű szülés reményében áldoztak neki, a fiatal lányok pedig abban a reményben, hogy megtalálják életük szerelmét.” Gyakran inkább virággal, mint állatokkal áldoztak neki. A templomban azután otthagyták fogadalmi tárgyaikat, a gazdagabbak valamilyen értékes anyagból készült — leggyakrabban magát az istenszobrot ábrázoló — figurát,  a szegényebbek ugyanezt cserépből. Ilyen ex-voto szobrocskákat százszámra készítettek és árultak a templomok közelében.

 

Idén egy másik jelentős középület is előkerült Szuszitában: az ódeion, vagyis „dalszínház”. Ez egy kisebb méretű, fedett, félkör alaprajzú színházépület volt, ahol körülbelül hatszáz ember foglalhatott helyet. A régészek szerint először találtak ilyet Izrael területén, ez azonban nem helytálló, mivel Aphekban (Antipatrisz) már előkerült egy ódeion. A Római Birodalom területén minden valamit is magára adó pogány városban volt színház és ódeion (a leghíresebbeket Athénban, az Akropolisz alatt látni), amely utóbbiakban énekesek, táncosok, zenészek és költők léphettek fel válogatott műértő közönség előtt.

 

Ókori zsinagóga Pál apostol kikötőjében

2009.08.18. 22:12 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: pál apostol zsinagóga kis ázsia diaszpóra müra

A mai Törökország Égei-tengerbe nyúló délnyugati csücskén terült el valaha Lükia tartomány. A gazdag történeti örökséggel bíró római provinciában — csakúgy mint Kis-Ázsia más részein is — a Kr. e. 2. századtól nagy tömegben telepedtek le zsidók. Lükiából eddig ugyan csak két városból kerültek elő zsidó sírfeliratok (Limüra és Tlosz), és zsinagógát még egyáltalán nem találtak. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen kis-ázsiai zsinagógaépületre mindössze Priénében és Szardiszban bukkantak a régészek. Most úgy tűnik, előkerült az első lükiai, egyben a harmadik kis-ázsiai zsinagóga. A helyszín: Andriaké (a mai Andriace) újszövetségi szempontból sem érdektelen, hiszen az nem más, mint az ókori Müra kikötője, ahol Pál apostol hajója is kikötött utolsó, Rómába tartó útja alkalmából (Csel 27:5-6). Az Andriaké kikötőjében folyó ásatás vezetője, Dr. Nevzat Çevik, az Akdeniz Egyetem régészprofesszora, azt nyilatkozta az Anatolia hírügynökségnek, hogy szerinte a „zsidó templom” a 3. század körül épült. Çevik szerint mikor Caracalla Kr. u. 212-ben a Római Birodalom valamennyi lakosát polgárjoggal ruházta fel, a zsidók is nekifogtak templomuk felépítésének. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a zsidók szent helyeikkel kapcsolatban az ókorban sohasem használták a pogány ízű „templom” kifejezést, helyette a göröglakta területeken a közismert szünagógé (gyülekezőhely, zsinagóga) vagy a kevésbé ismert proszeukhé (imahely), esetleg a hagiosz toposz (szent hely) kifejezést alkalmazták. A zsinagógaépítésnek nem valószínű, hogy bármi köze lehetett Caracalla rendeletéhez, hiszen a zsidók már azelőtt is vallásszabadságot élveztek a Római Birodalomban. Mindenesetre a 3–5. században birodalomszerte valóban több zsinagóga épült, mint annakelőtte. Çevik így írja le az épület megtalálását: „Mikor először felfedeztük a templomot, nem voltunk biztosak abban, hogy mi ez. De miután tovább folytattuk az ásást, a régészeti leletek, és különösen az első osztályú márványlapok, melyeket ott találtunk, meggyőztek bennünket arról, hogy ez egy zsidó templom.” Az első osztályú márványlapok használata természetesen önmagában nem meggyőző bizonyítéka annak, hogy zsidó zsinagógáról van szó, de a régész azt is elárulta, hogy a leletek között előkerült egy menóra (hétágú gyertyatartó), valamint hagyományos zsidó szimbólumokkal díszített tárgyak is. A nagy feltűnést keltett feltárást izgalommal folytatják tovább a török régészek — remélhetőleg az ókori judaisztikához is értő szakemberek bevonásával. (A képen egy Hadrianus korában épült gabonatároló [granarium] romjai látszanak Andriaké kikötőjében.)

 

süti beállítások módosítása