Kanaánban és Szíriában valamikor a Kr. e. 2. évezred közepén létrejött hangjelölő (alfabetikus) írásrendszer valóságos információs forradalmat indított el az emberiség történetében. Ez az írásrendszer — valamennyi később született betűírás alapja —, amely a jelek számát 30-nál is kevesebbre redukálta, lehetővé tette az írásbeliség tömeges elterjedését, ezáltal a civilizáció rohamos fejlődését. Két fő típusa alakult ki Kanaánban: az ékjelekkel és a vonalas (lineáris) betűkkel írt írás. Ezeknek a következő altípusait találták meg a térségben (F. M. Cross felosztása szerint):
I. Proto-kanaáni (lineáris betűírással írt) szövegek
a) ópalesztinai, 17–12. sz.
b) proto-sínai, 15. sz.
II. Kanaáni ékírásos szövegek
a) ugariti, 14–13. sz.
b) palesztinai, 13–12. sz.
Az alfabetikus írások kutatásának fordulópontját Flinders Petrie 1905-ben Serabit el-Khademben, a Sínai-félszigeten folytatott ásatásai jelentették. Ezek során egy itt feltárt Hathor-templomban, továbbá a közeli türkizbányákban fedeztek fel egy addig ismeretlen írást, amelynek megfejtésében 1916-ban az egyiptológus Gardiner érte el az első eredményeket. Az ő munkáját Albright folytatta tovább, aki 1948-ban a 27 jel közül 22-t sikerrel azonosított, s azt feltételezte, hogy a feliratokat a bányákban dolgozó kanaánita, vagy nyugati-sémi származású munkások készítették. Ekkor még azt hitték, hogy a proto-sínainak nevezett ábécét helyben találták fel, sőt azt többen a zsidók egyiptomi kivonulásával is kapcsolatba hozták. Az 1960-as évek óta Izraelben több azonos betűtípussal írt szöveg is előkerült (Sikem, Gezer, Lakis), amelyek közül a legkorábbiakat a 17. századra — vagyis a proto-sínai feliratoknál két évszázaddal korábbra — datálják. A proto-kanaáni írásrendszer egy ún. akrofonikus írás, amit azt jelenti, hogy maga az írásjel egy leegyszerűsített hieroglifa, a betű neve pedig az ábrázolt kép kanaáni nevének első betűje. Másszóval: minden betű neve egyben annak a dolognak a neve, amit a betű képe ábrázol.
A Kananánban és Egyiptomban is használt proto-kanaáni betűírásból a zsidók — mai ismereteink szerint — Kanaán meghódítása után, valamikor a 12–11. században kezdték kialakítani egyéni írásmódjukat, a héber betűírást. Ennek ma ismert legkorábbi emléke az ún. Gezer-kalendárium, amely írásmódjában a 10. századi föníciai feliratokkal mutat közeli rokonságot. Furcsa, de a sajátos megkülönböztető jegyekkel rendelkező héber írás először egy 9. századi moábita feliraton, az ún. Mesa-sztélén tűnik fel, valamint egy töredékes kövön, amely Mesa apját, Kemosiját említi. Bár ezek nyelve moábita — egy héberrel rokon de vele nem azonos kanaáni nyelvjárás —, az írás félreérthetetlenül héber. A zsidók által használt írás további 9. századi emlékei kerültek elő újabban az izraeli Kuntillet Adzsrudban folytatott ásatásokon: részben kőedényekre vésve, részben tintával tárolóedények falára írva. A különböző íráshordozók (pergamen/papirusz, kő és agyag) jelenléte bizonyítja, hogy a héber írásban (csakúgy mint föníciai és arámi rokonainál) párhuzamosan fejlődött ki a lapidáris és kurzív változat. Később a feliratokhoz használt lapidáris stílus lehanyatlott, mivel Izraelben nem volt szokás királyi feliratokat, vagy Istennek szóló dedikációs feliratokat állítani. Ez is magyarázata lehet annak, hogy nem ismerünk a 9. század — vagyis a szellemi szempontból hanyatló periódusnak számító megosztott királyság — előttről kőbe vésett feliratokat; a 8. századtól viszont jelentősen megnő az írott dokumentumok száma, ami viszont már az írásbeliség általános növekedésével is összefügghet.
A jeruzsálemi Héber Egyetem régészei most a Kr. e. 10. században virágzó Elah-erődben (mai arab nevén Khirbet Qeiyafa) találtak egy érdekes osztrakont, amely lehet, hogy átírja a héber írás keletkezéséről eddig vallott elméleteket. A kapu padlózatán felfedezett 15 x 15 cm-es osztrakonon egy fekete vonalakkal egymástól elválasztott öt soros proto-kananáni írást találtak, amelyet a Gezeri kalendáriumnál is korábbinak vélnek. Bár az írást teljes egészében még nem olvasták el, annyi bizonyos, hogy a héber „király”, „rabszolga” és „bíró” szavak szerepelnek benne. A szakértők szerint a cseréplevél egy jól képzett, professzionális írnok munkájára vall. A 2,3 hektáros területen fekvő Elah-erőd Júdea és Filisztea határán, Bét Semestől kb. 5 km-re délre feküdt. A várat egy átlagosan 4 méter széles, 700 méter hosszú fallal vették körül. 10,5 méter hosszú kapuja négykamrás kialakítású, szemben a Salamon korára datált hatkamrás kapuzatokkal. Az ásatásvezető régész, Yosef Garfinkel (Hebrew University) szerint ez az egyetlen hely Izraelben, ahol a történelmi Dávid király nyomai kutathatók: „Khirbet Qeiyafa kronológiája és földrajzi elhelyezkedése egyedülálló találkozópont a mitológia, történelem, történetírás és régészet között.” Az erőd területének 96%-a egyelőre még feltárásra vár, és a máris ígéretes leletek (pl. több mint 100 pecsételt amforafül) miatt a tudósok élénk figyelemmel követik az ásatásokat.
További információk a http://www.elahfortress.com honlapon.
