A 16–17. században növekvő érdeklődés indul meg Palesztina természetföldrajza iránt (Carsten Niebuhr és Friedrich Hasselquist), amely társult egyfajta antikvárius jellegű gyűjtőmunkával társult: az angol Richard Pococke (1738), vagy a francia François Volney (1783–85) először gyűjtenek tárgyi emlékeket (feliratok, cserepek).

A 18. század végén jelennek meg a „szkeptikus zarándokok”, akik már nem érik be a templomok meglátogatásával, ők az igazi szent helyeket akarják megtalálni. Egyre többen tanulnak meg közülük keleti nyelveket, és kezd kialakulni a „bibliai földrajz” tudományága. (Edward Robinson és Eli Smith misszionárius utazásai 1838-ban a Sínai-félszigeten és Palesztinában. Ők jönnek rá elsőnek, hogy a héber helynevek az arámin keresztül átmentek az arabba.) Robinson a Szentföld feltárását az elveszett kincs megtalálásához hasonlította: „Ez az első kísérlet, hogy felnyissuk a bibliai földrajz és történelem Szentföldön heverő kincsestárát: azokat a kincseket, amelyek korszakok óta felfedezetlenül hevernek, és úgy betemette őket a századok pora és piszka, hogy puszta létezésükről is megfeledkeztek”— írta 1841-ben. Robinson 1838 és 1851 között több mint kétszáz, évszázadok óta elfelejtett bibliai helyet azonosított. Albrecht Alt, a neves német hebraista Robinson első útjának centenáriumán kijelentette: „Robinson lábnyomai örökre eltemették nemzedékek tévedéseit.”

Nem csoda, hogy a 19. század második felében az európai nagyhatalmak fokozódó közel-keleti gazdasági és politikai szerepvállalásával együtt megjelentek a különféle vallási és kulturális missziók is ezen a területen. A század végére valamennyi nagyhatalom felállította a maga speciális szentföldi feltárásokkal foglalkozó régészeti társaságát (Palestine Exploration Fund, 1865; Palästina Verein, 1878; École Biblique et Archéologie, 1890; American Palestine Exploration Society, 1870–75; American School of Oriental Research, 1900). Érdekes, hogy az egyes társaságok a nemzeti politikai érdekek metszéspontjában álló helyeken kutattak: a britek a Szuezi-csatorna közelében a Sínain; az amerikaiak Transzjordániában; a franciák Jeruzsálemben; a németek Galileában és a Jezréel-völgyben, ahol vasúti érdekeltségeik voltak. A felfedezések is a nemzeti dicsőséget szolgálták.

A századforduló után a régészeti-metodikai forradalom is elkezdődött: beindult a sztratigráfiai kutatás a legjelentősebbnek ígérkező tell-eken. A legkorábbi eredményes kutatások a következők voltak:

• W. Flinders-Petrie és Frederick Bliss Tell el-Hesi 1890–94 (ez volt az első szisztematikus régészeti munka egy tell-en, vsz. a bibliai Eglonban);
• R. A. S. Macalister Gezer 1902–09 (komoly publikáció, amely segítséget nyújtott a későbbi kutatóexpedíciók leleteinek beazonosításához);
• Gottlieb Schumacher és C. Watzinger (német) Megiddo 1902–05;
• Ernst Sellin (osztrák) Ta'anach 1902–10 és Jerikó 1910–14.

Az igazi változás akkor következik be, mikor Palesztina az első világháború során angol mandátumterületté válik. Néhány éven belül a világ legintenzívebben kutatott területe lett a Szentföld. A Palestine Department of Antiquities meghatározta a kutatások standardját és listát állított össze a védett és kutatható helyekből. A két világháború közötti kutatások a palesztinai régészet aranykorát jelentették:

• Palestine Exploration Fund: Askelon 1920–21;
• University of Chicago Oriental Institute: Megiddo 1925–39;
• University of Pennsylvania: Bét Seán 1921–33;
• British School of Archaeology: Samaria 1931–35.

Ezek nagyméretű vállakozások voltak, amelyek alapvetően különböztek a háború előtti feltárásoktól. Megnő a finanszírozás (ezáltal a megbízó) szerepe; de kialakulnak a professzionális stábok; a publikációk is standardizálódnak; kezd kialakulni egy bevett kronológia.

A régészeti feltárások nagy mennyiségű leletet hoznak felszínre, amelyek értelmezése szükségszerűen felvet elvi kérdéseket is. William Foxwell Albright a bibliai régészet úttörője és az amerikai palesztinakutatás spiritus rectora, mélyen hitt a Biblia történetiségében (egy misszionárius család gyermeke volt). Albright ásatásai szemben az egyetemekével főleg önkéntesekre, pl. egyetemistákra épültek, ezáltal sokkal olcsóbbak voltak és nagyobb hatásfokkal dolgoztak. Kisebb helyeken kezdett el kutatni (Tell el-Ful 1922–23, 1933; Bétel 1927; Tell Beit Mirsim 1926–32), amelyeket a bibliai szempontokat alapul véve választott ki. Legfőbb érdeme a tereprégészet, a bibliakutatás, a történeti földrajz és az általános közel-keleti tudományok egységbe ötvözése. Albright tanítványai a jeruzsálemi ASOR intézet körül tömörültek (ennek volt igazgatója a 20-as, 30-as években), pl. Nelson Glueck és G. Ernest Wright, de a bibliai régészet izraeli pionírjai is nagyrészt az ő köréből kerültek ki: B. Mazar, Sh. Yeivin, Y. Yadin, N. Avigad és Y. Aharoni személyében. 1958-ig működött a John Hopkins University professzoraként. A bibliai régészet fogalmát Albright így határozta meg: „A »bibliai régészet« elnevezést leszűkíthetjük Palesztinára, vagy kiterjeszthetjük mindarra, ami a Bibliát bármilyen mértékben is illusztrálja. Ebből következően én a »bibliai régészet« elnevezésen valamennyi bibliai országot értem – Indiától Spanyolországig és Dél-Oroszországtól Dél-Arábiáig –, és ezeknek az országoknak a teljes történelmét kb. Kr. e. 10.000-től egészen napjainkig.”

A palesztinai zsidó enklávé eleinte tiltakozott a növekvő ütemű feltárások ellen (1863-ban a jeruzsálemi jisuv beadványban fordult a török szultánhoz, hogy akadályozza meg DeSaulcy ásatásait a „Királyok sírjai”-nál), de a cionizmus — mint alapvetően nem vallási mozgalom — hamar felismerte ennek jelentőségét. 1912-ben jeruzsálemi és Tel Aviv-i tanárok megalapították a Society for the Exploration of Eretz-Israel and Its Antiquities elnevezésű társaságot. Első feltárásaik:

• a hammathi zsinagóga Tiberiásban 1920–21;
• a jeruzsálemi harmadik fal 1925–28;
• a Bét Alfa-i zsinagóga 1929;
• Bét Searim temetője 1940; 

vagyis elsősorban a palesztinai zsidó közösség emlékei után kutattak. 1935-ben jött létre a jeruzsálemi Héber Egyetemen belül a régészeti intézet, amely a zsidó szakembereket képzett professzionális szinten. 1920-ban megalakult a Palestine Oriental Society, amelyben főleg muszlim és keresztény tudósok tömörültek, akik palesztina néprajzát és kulturális antropológiáját akarták feltérképezni.

Az arab lázadások és a függetlenségi háború alatt de facto szüneteltek a feltárások. Jordánia megalakulása (1950) után ott főleg külföldiek kutattak, de 1956-ban a jordánok átvették az ellenőrzést a feltárások felett. Izraelben 1948-ban alakult meg a kulturális és oktatási minisztérium alá rendelt Department of Antiquities, amelynek első ásatását Benjamin Mazar vezette Tel Qasile-ban, Tel Aviv közelében (1948–51, 1956). 1950-ben megalakult az Israel Exploration Society, amely átvette a vezető szerepet a feltárásokban: ahogy egyre több és több tell-t tártak fel, az ásatásokon való részvétel valóságos „nemzeti rituálévá” vált Izraelben: diákok, katonák, nyugdíjasok és külföldi látogatók vettek benne részt tömegesen.

Az 1967-es háború ismét megváltoztatta a régészeti feltárások jellegét. A Nyugati Part elfoglalása után a Jordán-folyó mindkét oldalán hatalmas méretű ásatások indultak meg, amelyek időben a paleolitikumtól az oszmán időszakig tárták fel a lelőhelyeket. A 70-es, 80-as években nagy nemzetközi vállakozások születtek (Tell Hesi, Lahav, Akko, Caesarea, Tell Miqne-Ekron, Tel Dor), amelyek részben még ma is folynak. Ugyanakkor mind Izraelben, mind Jordániában nagymértékben megnövekedtek a helyi régészeti intézetek. (Izraelben ekkor állították fel a régészeti tanszékeket Jeruzsálem és Tel Aviv mellett Haifában, a Bar Ilan és a Ben Gurion egyetemen.) Ma már olyan mennyiségű régészeti leletet őriznek az Israel Antiquities Authority raktáraiban, hogy az anyag szinte áttekinthetetlenné vált. Ugyancsak megnőtt a régészeti, epigráfiai és numizmatikai folyóiratok száma, amelyek hónapról hónapra teszik hozzáférhetővé a tudományos eredményeket a világ számára. Csak néhány a legfontosabb folyóiratok közül:

• Palestine Exploration Quarterly, 1869 óta;
• Revue Biblique, 1892 óta;
• Israel Exploration Journal, 1950 óta;
• Israel Numismatic Journal, 1962 óta;
• Scripta Classica Israelica, 1974 óta;
• Near Eastern Archaeology, 1998-tól.