Karasszon István: Izrael története. A kezdetektől Bar-Kochbáig. (Kréné 10.) Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2009. 297 oldal, 2380 Ft

A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, az ószövetségi tudományok professzora elsősorban történész és teológus hallgatók számára tette közzé tankönyvét, amely az ókori Izrael történetét foglalja össze a patriarchák korától (i. e. II. évezred vége) a Bar Kochba-felkelésig (i. sz. 132–135). Az alcímben jelzett korszakhatárok ugyanakkor kissé megtévesztőek, mert a szisztematikus áttekintés valójában csak Nagy Heródes uralkodásának végéig (i. e. 4) tart, ez után mindössze hét exkurzusban érint bizonyos újszövetségi témákat (az ún. testimonium Flavianum, Jézus születésének és halálának időpontja, a keresztény misszió), és a Iudaea római történetével összefüggő kérdéseket (Nagy Heródes utódai, a zsidó háború, a Bar-Kochba fölkelés [recte: Bar Kochba-fölkelés]).
A szerző maga is tisztában van azzal, hogy szinte megoldhatatlan feladatra vállakozott, hiszen az ókori Izrael története mára nem csupán könyvtárnyi szakirodalommal rendelkezik, hanem egyidejűleg több diszciplína (sémi filológia; teológia; régészet; héber, görög és latin epigráfia stb.) művelését vagy legalább nyomon követését teszi szükségessé; a téma ráadásul olyan súlyos szellemi-ideológiai örökséggel terhelt, ami mellett szinte bármely modern kori történeti téma feldolgozásának nehézségei eltörpülnek. Éppen ezért akármely „Izrael története” címen megjelent kötet olvasójának nem árt előzetesen tudatosítania, hogy a mű szerzője – metaforikusan szólva – milyen „kilátópontot” választott magának. Izrael történetét nézhetjük ugyanis a jeruzsálemi Templomhegyről, a samáriai Garizimról, az antiochiai Mons Silpiusról, vagy akár a római Capitolium ormáról is. A döntés a szerzőé – és az olvasóé, hogy elfogadja-e a tetszőlegesen választott nézőpontok valamelyikét. Karasszon mindjárt az előszavában közölt bibliográfiában elárulja, hogy szellemi kilátópontját az európai történeti bibliakritika (azon belül a dokumentarista hipotézis) hagyománya jelenti. A betűrend helyett valószínűleg fontossági sorrendbe állított lista élén nem véletlenül áll Julius Wellhausen (1844–1918), akinek 1886-ban megjelent Prolegomenája talán a legtöbbször idézett mű az Izrael történetében. De előkelő helyen szerepel a listán Albrecht Alt (1883–1956), Gerhard von Rad (1901–1971), Martin Noth (1902–1968), Roland de Vaux (1903–1971), John Bright (1908–1955), valamint az ún. „minimalista iskola” atyamestere, Gösta Ahlström (1918–1992) is.

A recenzió teljes terjedelmében a BUKSZ 2010. nyári számában (104-110. old.) olvasható.