Iraki munkások egy közeli mecset renoválása során kitöröltek egy ősi héber feliratot Ezékiel próféta állítólagos sírjáról – adta hírül január 24-én az izraeli hadsereg rádiója. A Bagdadtól délre fekvő faluban, Al Kilfben található sírt zsidók, keresztények és muzulmánok egyaránt fel szokták keresni. Smuél Morre, a Héber Egyetem bagdadi születésű professzora azt állítja: a kár, amit a babiloni zsidók legszentebb helyén okoztak, helyrehozhatatlan. „Vannak muszlimok, akik megkísérlik elfeledtetni a sír zsidó jellegét” — nyilatkozta az Army Radio-nak. Irakiak azt állítják, a kárt véletlenül okozták szakképzetlen munkások. Morre professzor azonban szkeptikus: „Kértem az UNESCO-t, felügyeljék a mecset renoválását és biztosítsák, hogy ne egyszerű munkások, hanem szakképzett emberek végezzék azt”. Az Army Radio szerint az iraki kormány cáfolta a vádat, hogy a kárt szándékosan okozták volna, és biztosította, hogy a zsidó helyszínek jelentősek a turizmus szempontjából. A kár tehát az iraki kormány érdekeit is sérti.

A belső falain héber feliratokkal ékesített mauzóleum — az iraki zsidók legszentebb helye — valószínűleg a kalifátus korából származik, mindenesetre már a 12. században Jehojákin (Károli: Joákin) király művének tartották, aki a hagyomány szerint akkor emelte azt, amikor kiszabadult Evil-Merodák börtönéből (ld. 2Kir 25:27). Az itt talált Tóra-tekercs állítólag a próféta kézírása, ugyanígy az örökmécsest is ő gyújtotta meg — tisztelői szerint. A mauzóleumhoz további hiedelmek fűződtek, mint például hogy ha valaki az itt elhelyezett értéktárgyakat megkísérelte ellopni, azonnal megbetegedett, ezért rengetegen hordták kincseiket erre a biztonságosnak tekintett helyre. A Sátorok ünnepe alkalmával több ezer zarándok érkezett ide a régi időkben. Jelentősége különösen az Abbászidák alatt nőtt meg, amikor az iszlám országokban élő zsidók a babilóniai zsidók vezetése alatt egyesültek. Ez azonban a muzulmánok irigységét váltotta ki. Egyes muszlim írók a Koránban szereplő „titokzatos és ellentmondásos” Dhu-al-Kifl prófétának tulajdonították a sírt. A 14. században a mongol szultán, Öljeitü alatt a muszlimok hatalmukba kerítették a sír mellett álló zsinagógát, és muszlim imaházzá alakították. Öljeitü egy mecset építésébe is belekezdett, ami azóta romba dőlt, csupán a minaret áll a mai napig. Viszontagságos évszázadok után a zsidók az 1840-es években szerezték vissza a zsinagógát és a sír fölötti ellenőrzés jogát, attól fogva rövid megszakításoktól eltekintve az épület egészen 1951-ig zsidó kézben volt, amikor is a zsidók elhagyták Kifl-t ahhoz a több mint egymillió hittársukhoz hasonlóan, akik az elmúlt fél évszázadban menekültek el önként vagy kényszerből azokból az arab országokból, ahol ősidők óta diaszpórában éltek.  (A felső fényképfelvétel 1932-ben készült.)

Néhány hete adtunk hírt arról, hogy egy izraeli tudós megfejtette az utóbb évtized legjelentősebb epigráfiai leletét, az úgynevezett Khirbet Qeiyafa-i osztrakont (A legősibb héber nyelvemlék). Azóta, hogy a megfejtés 2010. január 10-én megjelent a Haifai Egyetem Kommunikációs és Médiakapcsolatok website-ján, számos kritika érte — nem annyira a megfejtést, mint inkább a megfejtő, Gershon Galil (Haifai Egyetem) személyét. Az olvasattal kapcsolatos kérdéseket egyébként nagyszerűen összefoglalja epigráfiai blogján Christopher Rollston, ezt ajánlom mindazoknak, akiket maga a héber szöveg és annak lehetséges olvasatai érdekelnek.  A Khirbet Qeiyafa települést ásató régészek, akik a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói és tanárai, főként etikai alapon támadják Galilt — honlapjukon egyébként remek naplót vezetnek az osztrakonnal kapcsolatos minden eseményről, ill. bibliográfiát is találhat itt az érdeklődő. Az sem érdektelen ugyanakkor, hogy tudóscsoport nem „megfejtésnek”, hanem „spekulatív rekonstrukciónak” titulálja Galil munkáját (képünkön Galil rajza látható a kiegészítésekkel), és ezzel az oldalvágással fejezi be nyílt levelét: „Ön a saját rekonstrukciója alapján, egyebek mellett, a Biblia keletkezésének idejéről is következtetést von le. Vajon módszertanilag tudományosnak hangzik ez?” (On the basis of your own reconstruction, you draw conclusions, among others, about when the Bible was written. Does this sound like a scientific methodology?) A Christianity Today on-line magazinban Gordon Govier készített interjúkat ismert és kevésbé ismert tudósokkal (Seth Sanders, James Hoffmeier, Chris Rollston, William Schniedewind, Aren Maier) hogyan látják az osztrakon jelentőségét a bibliatudományokban. A PalArch’s Journal of Archaeology of Egypt/Egyptology holland régészeti folyóirat is feltette az internetre Gregory Bearman és William A. Christens-Barry „Spectral Imaging of Ostraca” című cikkét. A tanulmányban Khirbet Qeiyafa-i osztrakon spektroszkópos elemzése mellett kitűnő minőségű fotók is találhatók (pdf formátumban).

2009 decemberében a MÖB ösztöndíjának köszönhetően eljuthattam az egyiptomi Tell el-Yehudiyébe, „Oniász földjére”. E hajdani városnak a maradványai a mai Shibin el-Qanatir közelében találhatóak, a Delta keleti részében Kairótól úgy 20 km távolságra. Nem nevezhető egy frekventált turisztikai látványosságnak, az arra járó helyieken kívül leginkább csak előre meghatározott céllal érkező kutató téved oda.

Jóval nagyobb jelentősége van a településnek eszmei téren, ugyanis feltételezhetően az Egyiptomban élő nagyszámú zsidó lakosság görög-római kori vallási központjával állunk szemben, amely ekkoriban a Leontopolisz nevet viselte. A terület első szakszerű feltárását Brugsch, majd Naville végezte el, a 20. században pedig Petrie és Adam folytattak ásatásokat, ötven éve azonban gyakorlatilag érintetlenül fekszik a mezőgazdasági termőterület közepén. 

A körzet kiépülésének eredete valószínűleg visszanyúlik a Középbirodalom korára a helyben megtalált kerámiatöredékek alapján. A Második Átmeneti Kor idején valószínűsíthetően hükszószok kezében volt a terület, a körzet nyugati részén található építészeti maradványok ugyanis hükszósz stílusban felépült erőd egykori létére utalnak. Ezt követően csak a Ramesszida fáraók (XIX–XX. dinasztia) kezdtek el újból foglalkozni a területtel, ebből a korból már több epigráfiai és régészeti bizonyítékkal rendelkezünk.

Az egyiptomi zsidók történelme szempontjából azonban a Görög-Római Kor a legfontosabb, Nagy Sándor halálát (Kr. e. 323) követően ugyanis nemcsak Egyiptom, hanem Palesztina is a Ptolemaioszok uralma alá került. A zsidók hazájának ellenőrzése azonban egy évszázaddal később átkerült a Szeleukidák kezébe, és a szíriai IV. Antiokhosz Epiphanész Kr. e. 168-ban hadjáratot indított Jeruzsálem ellen megtiltva a zsidóknak vallásuk gyakorlását. III. Oniász főpapot halálra ítélte, helyére egy másik családból származó személyt ültetett. Oniász unokaöccse, IV. Oniász azonban nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe, Egyiptomba menekült, és engedélyt kért VI. Ptolemaiosz Philométórtól és feleségétől, II. Kleopatrától egy új zsidó templom építésére Egyiptom földjén. Oniász egyiptomi tervei kapcsolatba hozhatók Jesájá (Ézsaiás) próféta jövendölésével, mely szerint „oltára lesz az Úrnak Egyiptom földjének közepette” (Jes/Ézs 19:19). Hogy ez valóban megtörtént-e, illetve, hogy valóban így történt-e, egyedül Josephus szolgál irodalmi bizonyítékul, aki többször említi a templom megalapítását. Beszámol Oniász leveléről, amelyet Ptolemaiosznak írt, hogy milyen alkalmas helyet talált Jahve új otthonának, valamint az erre érkező válaszról is, mely szerint az uralkodó engedélyezte a templom megépítését. Tegyük hozzá, hogy ezeket a „leveleket” valószínűleg maga Josephus szerkesztette, bár tény, hogy VI. Ptolemaiosz zsidóbarát volt, és ebben az esetben politikai érdekei is egybeestek Oniász kérésével.

Január 13-án jelent meg az interneten, hogy izraeli régészek Betlehemben megtalálták az „évszázad legszenzációsabb” leletét: egy cseréplevelet (osztrakont), amelyet maga Dávid fogalmazott anyukájának, közvetlenül Góliát legyőzése után. Dr. Eilat Mezimah, a feltárás egyik vezetője azt állítja: a páratlan lelet nem csupán Dávid, hanem Góliát, az óriás történelmi létezését is bizonyítja. Véleménye szerint a modern Izrael istenadta legitimitását is alátámasztja az a mondat, amely szerint Dávid az Egyiptomtól Babilonig terjedő területen szándékozik uralkodni. A hatsoros szöveget tintával írták egy cserépdarabra. Dr. Benny Bar Throom, az ásatás másik vezetője „Dávid idejére” datálja. Az első sor tartalmazza a feladót: „Dávid, Isai fia”; a címzett: „anyám”. Dr. Mezimah rámutatott, hogy a címzés bensőséges hangvétele egybecseng azzal, ahogyan a Biblia Dávidot bemutatja, aki nagy szeretettel és odaadással volt a környezetében lévők felé. A következő sorok beszámolnak Dávidnak a hírhedt filiszteus terrorista fölött aratott győzelméről: valószínűnek látszik, hogy az üzenet nem sokkal a párbaj után íródott. Az osztrakon legfontosabb szakasza így szól: „Micsoda nagy nap! Megöltem Góliátot, az óriást. Most király leszek egész Izrael fölött, Egyiptom patakjától az Euphratész folyóig.” „A kedves levél, melyet anyukájának írt haza, azt a Tóra-tisztelő gyermeki ragaszkodást tükrözi, melyet el is várunk az ifjú Dávid királytól. Ez teljes mértékben egybevág azzal a képpel, amelyeket a Biblia alapján alkothatunk Dávidról” — jegyezte meg Mezimah. — „Ez a magas fokú erkölcsiség teljesen hiányzik az Izraellel szomszédos népeknél ebben az időszakban” — fűzte hozzá a kutató. Az osztrakon hátoldalán egy alef betű látható, valamint egy bét, egy hé és egy tav. Noha ez esetben nehéz a szöveget helyreállítani, Bar Throom úgy hiszi, hogy egy rövid, első személyű igével kezdődő megjegyzés lehetett: mint például: „[Nemsokára otthon] vacsorázom, mami!” — „Ilyen derék, hűséges fiú volt ez a Dávid!” — tette hozzá Mezimah. Az Egyesült Államok-beli Ószövetség-kutatók reakciója általánosan pozitív volt a lelettel kapcsolatban. James Digmore, a Dallasi Lelkészképző Intézet (Dallas Theological Seminary) professzora úgy nyilatkozott, hogy a Betlehemi Osztrakon „a század régészeti lelete”. A felettébb szkeptikus tudósokról, akik „csak bajt akarnak csinálni” a bibliai igazságok tagadásával (vagyis az úgynevezett minimalistákról), ennyit jegyzett meg a kutató: „Úgy tűnik, a minimalizmus megkapta a kegyelemdöfést”. A professzor szerint nagyon is lehetséges, hogy a bibliai beszámoló az első számú szemtanú, Dávid tollából származik — vagyis évszázadokkal korábbról, mint ahogy azt a kritikusok feltételezték. Digmore reménysége szerint az utóbbiak kénytelenek lesznek ezután a hangnemükön változtatni.

Tovább dúl a régészeti háború a Biblia körül! (Ehhez háttérként lásd Ásatás és áskálódás című kiemelt témánkat.) Az utóbbi időben több olyan lelet is előkerült, amelyet fundamentalista oldalon a Biblia hitelességének alátámasztására használtak fel, így a „minimalisták” oldaláról is várható volt az ellentámadás. Magánvéleményem, hogy az első pillantásra durva hamisítványnak látszó Betlehemi Osztrakonhoz az ötletet a most megfejtett Qirbet Kheiyafa-i osztrakon adta: nemcsak a cserép alakja, hanem a betűk formája is megszólalásig hasonlít egymásra. Nem nehéz a szövegben a szatíra elemeit felfedezni: Dr. Eilat Mezimah (róla semmit nem tudni) valószínűleg a Dávid Városának ásatásával magát exponáló Eilat Mazarról kapta nevét, Dr Benny Bar Throom pedig az Amnon Ben Tor nevű ismert izraeli régész nevére hajaz. Dallas Theological Seminary ugyan létezik de Digmore nevű professzor nincs a tanárok között; a beszédes nevet viszont elég lefordítani: „Áss többet!” És természetesen maga a szöveg is erősen szatirikus, akár egy zsidó viccgyűjtemény mintadarabja is lehetne.

A Jerusalem Post január elején közölt cikke szerint Jordánia hivatalosan kérelmezte a kanadai hatóságoktól, hogy foglalják le azokat a Holt-tengeri tekercseket, amelyek egy torontói kiállításon szerepeltek. Jordánia azt állította, hogy a „qumráni tekercsek” néven ismert héber pergamentekercsek tulajdonjoga őt illeti, mivel az izraeliek az úgynevezett Hat Napos Háború idején (1967. június 5–10.) illegálisan jutottak hozzá a ma már kincset érő ókori szövegekhez. A Toronto Globe és Toronto Mail tudósítása szerint Jordánia azt követelte, hogy a tekercstöredékek mindaddig maradjanak Kanadában, amíg a kulturális javak védelmére létrejött Hágai Egyezmény alapján nemzetközi bíróság nem ítélkezik az ügyben. Az 1954-ben létrejött Egyezmény kimondja, hogy „őrizet alá kell venni mindazokat a kulturális javakat, melyeket akár közvetlen, akár közvetett módon bármely megszállt területről vittek el”. A jordániaiak most azt állítják, hogy Izrael jogellenesen foglalta le a Hatnapos Háború idején a Kelet-Jeruzsálemhez tartozó Rockefeller Múzeumban őrzött tekercseket.

A torontói Royal Ontaro Museumban 2009. június 27. és 2010. január 3. között volt látható a „Holt-tengeri tekercsek: szavak, amelyek megváltoztatták a világot” (Dead Sea Scrolls: Words that Changed the World) című kiállítás. Az Izraeli Régészeti Hatóság ezalkalommal tizenhét tekercset adott kölcsön a múzeumnak, köztük négy olyan művet is, amely még sohasem volt külföldön kiállítva. A kiállítás hat hónapja alatt körülbelül félmillió látogató volt kíváncsi az ókori zsidó történelem felbecsülhetetlen értékű emlékeire — miközben a kiállítótermeken kívül számos Izrael-ellenes tüntetés zajlott, többnyire palesztinok szervezésében (képünkön).

Az izraeli külügyi szóvivő, Yigal Palmor egyszerűen „nevetségesnek” minősítette a jordán követelést. „A Holt-tengeri tekercsek a zsidó örökség és vallás elidegeníthetetlen részét képezik. A tekercseknek semmi közük Jordániához, vagy a jordán néphez” — nyilatkozta Palmor. „Ráadásul a Nyugati Part [a Jordán-folyótól nyugatra eső terület] Jordánia által történt elfoglalását sohasem ismerte el a nemzetközi közösség és a [Hasemita] királyság már a 80-as években lemondott minden követeléséről. Milyen alapon próbálnak igényt tartani a tekercsekre, amelyek a zsidó kultúrtörténelem sarokköveit képezik?” Pedig nem is a jordánok az egyetlenek, akik követelik a tekercsek tulajdonjogát. 2009 ápilisában a Palesztin Hatóság (PA) fordult azzal a kéréssel Stephen Harper kanadai miniszterelnökhöz, hogy mondja le a kiállítást. A PA és torontói muszlim aktivisták azt állították, hogy a tekercseket „ellopták” a palesztin területekről, és illegálisan kerültek Izraelhez, amikor az annektálta Kelet-Jeruzsálemet.

Közismert tény, hogy az első Holt-tengeri tekercseket egy beduin pásztorfiú találta meg 1947-ben egy Hirbet Qumran nevű romtelepülés közelében. A tudományos feltárásokat kezdetben az a Roland de Vaux nevű dominikánus tudós–szerzetes (1903–71) vezette, aki soha nem is titkolta Izrael-ellenességét. A munka ekkoriban a Jordániai Régészeti Hatóság felügyelete alatt folyt, amelynek ebben az időben G. Lankester Harding (1901–79) volt az igazgatója, aki szívén viselte az értékes leletek sorsát. (Harding egyben a Palesztinai Régészeti Múzeum, mai nevén Rockefeller Múzeum igazgatója is volt.) A két tudós hét kézirattekercset és több száz kisebb töredéket tárt fel, amelyből hármat (Ézsaiás, Himnuszok, A Világosság és a Sötétség fiainak harca) azonnal el is adtak a Héber Egyetemnek. Négy tekercs az Amerikai Keletkutató Intézet (American Oriental Research Institute) kezelésébe került. 1951 és 56 között további tíz barlangot fedeztek fel, amelyekben több ezer kisebb-nagyobb fragmentum került elő. Ezeket a kelet-jeruzsálemi Rockefeller Múzeumba (1967 előtt Palesztinai Régészeti Múzeum) vitték, olyan rossz körülmények közé, ami néhány éven belül a tekercsek pusztulását okozta volna (képünkön).

Érdekes, hogy a jordániai hatóságok még Harding 1956-ben bekövetkezett lemondása után sem tanúsítottak érdeklődést a Holt-tengeri tekercsek iránt. Mikor 1967-ben az izraeli deszantosok elfoglalták a Rockefeller Múzeumot, az ott őrzött valamennyi tekercs az Izraeli Régészeti Hatóság ellenőrzése alá került. Csak a nevezetes Réztekercs és néhány Ammanban kiállított (az 1. és 4. barlangból származó) töredék maradt Jordánia tulajdonában. A jordániai érdektelenségnek valószínűleg igen egyszerű oka volt: a tekercsek túlnyomó többségét héber betűkkel, héber és arámi nyelven írták; tartalmuk pedig részben a héber Bibliához (Ószövetség), részben a Qumránban és környékén letelepedett zsidó vallási közösséghez kötődött. Ugyan kinek lett volna szüksége ókori zsidó bibliaszövegekre Jordániában? Egyáltalán, el lehetett volna képzelni a 67-es háborút megelőző Izrael-ellenes arab hisztéria közepette egy „Holt-Tengeri Tekercsek Múzeumát” például Ammanban? Aligha valószínű… Csak remélhetjük, hogy a Holt-tengeri tekercsek továbbra is jeruzsálemi otthonukban: a „Könyv Szentélyében” (képünkön) maradnak, s hogy a mostani diplomáciai attak ellenére Izrael nem zárkózik el attól, hogy időnként külföldi kiállításokra is kikölcsönözze e páratlanul értékes kéziratokat.

Az ókori Egyiptom uralkodói számára mindig kézenfekvő volt a Kanaán/Izrael földje felé való terjeszkedés. Az Izraelita Királyság kettéoszlása (Kr. e. 931) után Sesonk fáraó (Kr. e. 945–924) rögvest nekitámadt a déli királyságnak, még Jeruzsálemet és a Templomot is sikerült kirabolnia (1Kir 14:25–26; 2Krón 12:2–9). A hadjárat azonban csak múló felvillanás volt — a harmadik átmeneti korban Egyiptom darabokra hullt. A Kr. e. 8. századra az Egyiptomtól délre fekvő rivális királyság, Kús (másnéven Núbia, zömmel a mai Szudán területén) olyannyira megerősödött, hogy egyik uralkodója, Peye elfoglalta Thébát és megalapította a XXV. dinasztiát. A núbiai (kúsita) fáraók megpróbálták az ősi egyiptomi szokásokat a sajátjukéval vegyíteni. Szudánban piramisokat is építettek, pedig ezt a szokást Egyiptom fáraói akkor már közel 800 éve nem gyakorolták. Peye utódai, közöttük a XXV. dinasztiába tartozó Taharka (a héber Bibliában Tirháka) a levantei térség felé is igen agresszív politikát folytattak. Ennek egyenes következménye viszont az volt, hogy összeütközésbe kerültek az ugyanitt terjeszkedő asszír birodalommal. Ebben az időszakban került Taharka (Kr. e. 690–664) a Biblia látóterébe, miután Ezékiás júdeai király szövetségre lépett vele az asszírok ellen.

„Rabsaké pedig visszatérvén, találta az asszír királyt Libna ellen harcolni, mivel hallotta, hogy Lákistól elindult. És meghallván Tirháka, Kús királya felől e hírt: eljött, hogy ellened harcoljon; ezt meghallván, követeket külde Ezékiáshoz, mondván: Így szóljatok Ezékiáshoz, Júda királyához: Meg ne csaljon Istened, akiben bízol, mondván: nem adatik Jeruzsálem az asszír király kezébe! Hiszen te hallottad, mit műveltek Asszíria királyai minden országokkal, eltörölvén azokat, és te megszabadulnál? Hát megszabadították-e azokat a népek istenei, amelyeket elődeim elpusztítottak? Gózánt, Háránt, Resefet és Telassárban Eden fiait? Hol van Hamáth királya és Arphádnak királya, Sefarvaim városának királya, Héna és Ivva?” (2Kir 19:8–13; Ézs 37:8–13)

Assur-ban-apli (Assubanipál) seregei végül Kr. e. 663-ban kifosztották Thébát, és elűzték Taharkát Egyiptomból. Az asszírok révén vazallusként trónra került Pszammetik fáraó pedig végleg elvette a kedvét a kúsitáknak, hogy országára támadjanak.

Taharkának, a kúsita fáraónak most egy monumentális szobra került elő mélyen Szudán területén, Dangeilben. A lelőhely a Nílus ötödik kataraktájánál, kb. 350 km-re a szudáni fővárostól, Karthumtól északkeletre fekszik. Taharka idejében egy település volt itt, de ennek elég csekély részét tárták fel eddig. A Dangeilben eddig talált leletek többsége a Meroé Királyság idejéből (Kr. e. 3.—Kr. u. 3. század) származik. A monumentális szoborlelet mellett két másik szobortöredék is előkerült: az egyik Senkamaniskent, a másik Aspeltát, Taharka utódait ábrázolja (alsó képünkön). Ezek a királyok azonban már csak a mai Szudán területén uralkodtak. A feltárásokat a szudáni Régiségek és Múzeumok Nemzeti Testülete (National Corporation for Antiquities and Museums) folytatja, helyi részről Dr. Salah Eldin Mohamed Ahmed vezetésével, az ásatások helyettes vezetője Dr. Julie Anderson (British Museum). Dr. Anderson megerősítette, hogy soha korábban ilyen mélyen Egyiptomtól délre nem került elő fáraószobor. „Ez az egyik oka annak, hogy egy izgalmas és érdekes lelettel van dolgunk” — nyilatkozta a régésznő. A szobor valóban monumentális: „Ez a királyi hatalom szimbóluma” — mondta Anderson. Ez azt is jelzi egyben, hogy Dangeil valaha „jelentős királyi város” lehetett. A gránitból készült szobor több mint egy tonnát nyom, teljes magassága valaha (a hiányzó fejjel együtt) kb. 2,6 méter lehetett. A három fáraószobrot még az ókorban szándékosan darabokra zúzták. Ennek oka egyelőre nem ismert, mindenesetre „jóval Taharka után” következhetett be.

Az egyik feltevés szerint dinasztikus küzdelmek folytak. Núbiában egy olyan csoport került hatalomra, amely abban volt érdekelt, hogy alattvalói elfelejtsék Taharka és utódai uralmát. A másik lehetőség, hogy Kr. e. 593-ban, mikor a II. Pszammetik fáraó által vezetett hadsereg elérte Dangeilt, elhatározta, hogy lerombolja a szobrokat. Taharka szobrának legnagyobb darabja egy torzó és a talapzat. Ez utóbbi megmozdításához az expedíciónak 18 markos férfi erejére volt szüksége. „Nagy gondot okozott, hogy pár száz méterrel odébb szállítsuk” — mondta Anderson. Megmozdításhoz körültekintően kellett eljárni, és csakis az évezredekkel ezelőtti technológiák alkalmazása jöhetett szóba. Pedig az ősi szobor készítőinek még nehezebb dolguk lehetett: a legközelebbi gránitbánya ugyanis a Nílus harmadik kataraktájánál található, több száz kilométerrel feljebb. (Fotók: Berber-Abidiya Archaeological Project.)

2008. szeptember 20-án adtunk hírt A legősibb héber írás című bejegyzésünkben egy különleges, de akkor még meg nem fejtett osztrakonról:

A jeruzsálemi Héber Egyetem régészei most a Kr. e. 10. században virágzó Elah-erődben (mai arab nevén Khirbet Qeiyafa) találtak egy érdekes osztrakont, amely lehet, hogy átírja a héber írás keletkezéséről eddig vallott elméleteket. A kapu padlózatán felfedezett 15 x 15 cm-es osztrakonon egy fekete vonalakkal egymástól elválasztott öt soros proto-kananáni írást találtak, amelyet a Gezeri kalendáriumnál is korábbinak vélnek. Bár az írást teljes egészében még nem olvasták el, annyi bizonyos, hogy a héber „király”, „rabszolga” és „bíró” szavak szerepelnek benne. A szakértők szerint a cseréplevél egy jól képzett, professzionális írnok munkájára vall.

 

Gershon Galil, a Haifai Egyetem Bibliai Tudományok Tanszékének professzora most előállt a felirat teljes megfejtésével. A szöveg keletkezését a 10. századra, pontosabban Dávid király uralkodásának korára teszi. A felirat nyelve óhéber, s ez egyben a héber írás legelső emléke, amely megelőzi a „Gezer kalendárium” néven ismert feliratos emléket. A 15 x 16,5 cm-es, trapéz alakú cserépdarabra tintával írták az óhéber szöveget, amelynek valódi jelentőségét bibliai vonatkozásai adják. Galil professzor szerint: „A szöveg a rabszolgákkal, özvegyekkel és árvákkal kapcsolatos társadalmi kérdésekkel foglalkozik. Olyan igéket használ, amelyek a héberben találhatók meg, pl. 'ászá (tette) és 'ábad (csinálta), ezeket a szavakat csak elvétve találjuk meg a környező népek nyelveiben. A szövegben előforduló egyes szavak, mint pl. az 'almáná (özvegy) szintén nem jellemzőek más helyi sémi nyelvekre. A szöveg tartalma is — a héber társadalmat kivéve — idegen a környező kultúráktól: a felirat olyan rétegekkel foglalkozik, amelyekkel a bibliai próféták; míg más kultúrák prófétái isteneik dicsőítésével és természetes szükségleteikkel voltak elfoglalva.” Galil hozzátette, hogy amennyiben a tudományos körökben elfogadják megfejtését, az elahi osztrakon nemcsak a legkorábbi héber nyelvemlék lesz, hanem olyan bizonyíték is, amely egyértelműen alátámasztja, hogy a Bibliát (illetve annak bizonyos részeit) már a Kr. e. 10. században ismerték.

A megfejtő azt is hozzátette, hogy a feliratot egy eldugott júdeai kisvárosban találták meg, s ha itt éltek írnokok, mennyivel inkább lehettek ilyenek a központi régióban és Jeruzsálemben: „Most már joggal feltételezhetjük, hogy a Kr. e. 10. században, Dávid király uralkodása alatt, éltek olyan írnokok Izraelben, akik képesek lehettek irodalmi szövegek és más összetett történeti művek írására, olyanokéra, mint a Bírák vagy Sámuel könyve”. Galil azt is hozzáfűzte, hogy a szöveg komplexitása, valamint Elah masszív erődítményrendszere cáfolja azokat az elméleteket, amelyek szerint Izrael Királysága nem létezett ebben a korban.

A szöveg az alsóbb társadalmi rétegek iránti szociális érzékenységről tesz tanúságot, továbbá azt is bizonyítja, hogy idegenek is éltek Izraelben, hiszen a született zsidókat ezek támogatására szólítják fel. Az özvegyek és árvák ügye mellett is hitet tesz, továbbá arra biztatja a királyt — akit ebben az időben fő felelősség terhelt a szociális egyenlőtlenségekért —, hogy erősítse meg Izrael társadalmát. Ez a leírás igen hasonlít olyan bibliai próféciákra, amelyek pl. a 2Móz 23:3-ban, a Zsolt 72:3-ban, vagy Ézs 1:17-ben olvashatók. A szöveg azonban nem a Bibliából vett szó szerinti idézeteket tatalmaz. A megfejtés hozzávetőleges magyar fordításban így szól:

[- - - - - - - - - - - - - - - - - -]
1 ezt ne tedd, hanem tiszteld az [Urat].
2 Ítéld a szolgát és az özvegyet, / ítéld az árvát,
3 [és] az idegent. Védelmezd a gyermeket, / védelmezd a [szegényt és]
4 az özvegyet. Állítsd helyre [a szegényt] a király keze által.
5 Védd a szeg[ényt és] a szolgát / [támo]gasd az idegent.