Jóval nagyobb jelentősége van a településnek eszmei téren, ugyanis feltételezhetően az Egyiptomban élő nagyszámú zsidó lakosság görög-római kori vallási központjával állunk szemben, amely ekkoriban a Leontopolisz nevet viselte. A terület első szakszerű feltárását Brugsch, majd Naville végezte el, a 20. században pedig Petrie és Adam folytattak ásatásokat, ötven éve azonban gyakorlatilag érintetlenül fekszik a mezőgazdasági termőterület közepén.
A körzet kiépülésének eredete valószínűleg visszanyúlik a Középbirodalom korára a helyben megtalált kerámiatöredékek alapján. A Második Átmeneti Kor idején valószínűsíthetően hükszószok kezében volt a terület, a körzet nyugati részén található építészeti maradványok ugyanis hükszósz stílusban felépült erőd egykori létére utalnak. Ezt követően csak a Ramesszida fáraók (XIX–XX. dinasztia) kezdtek el újból foglalkozni a területtel, ebből a korból már több epigráfiai és régészeti bizonyítékkal rendelkezünk.
Az egyiptomi zsidók történelme szempontjából azonban a Görög-Római Kor a legfontosabb, Nagy Sándor halálát (Kr. e. 323) követően ugyanis nemcsak Egyiptom, hanem Palesztina is a Ptolemaioszok uralma alá került. A zsidók hazájának ellenőrzése azonban egy évszázaddal később átkerült a Szeleukidák kezébe, és a szíriai IV. Antiokhosz Epiphanész Kr. e. 168-ban hadjáratot indított Jeruzsálem ellen megtiltva a zsidóknak vallásuk gyakorlását. III. Oniász főpapot halálra ítélte, helyére egy másik családból származó személyt ültetett. Oniász unokaöccse, IV. Oniász azonban nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe, Egyiptomba menekült, és engedélyt kért VI. Ptolemaiosz Philométórtól és feleségétől, II. Kleopatrától egy új zsidó templom építésére Egyiptom földjén. Oniász egyiptomi tervei kapcsolatba hozhatók Jesájá (Ézsaiás) próféta jövendölésével, mely szerint „oltára lesz az Úrnak Egyiptom földjének közepette” (Jes/Ézs 19:19). Hogy ez valóban megtörtént-e, illetve, hogy valóban így történt-e, egyedül Josephus szolgál irodalmi bizonyítékul, aki többször említi a templom megalapítását. Beszámol Oniász leveléről, amelyet Ptolemaiosznak írt, hogy milyen alkalmas helyet talált Jahve új otthonának, valamint az erre érkező válaszról is, mely szerint az uralkodó engedélyezte a templom megépítését. Tegyük hozzá, hogy ezeket a „leveleket” valószínűleg maga Josephus szerkesztette, bár tény, hogy VI. Ptolemaiosz zsidóbarát volt, és ebben az esetben politikai érdekei is egybeestek Oniász kérésével.
Sokáig vita tárgyát képezte, hogy ez a Leontopolisz valóban a
Maga a terület három nagyobb részre tagolódik, a legnagyobb kiterjedésű a nyugati részen négyszögletes formában elterülő hükszósz erőd és város benne a Ramesszida kori templom és palotamaradványokkal. Ezt a részt minden oldalról hosszan futó homokpad vette körül. E terület északkeleti sarkán kívül helyezkedett el „Oniász földje”, mely egy érdekes háromszög alakzatot rajzol ki, ha rekonstruálni akarjuk eredeti állapotát. Még ettől keletre kiterjedt temető található, ahova már a hükszósz korban megkezdték a temetkezést, és ez a későbbi korokban is folytatódott. Ez az a terület, ahol Naville és Petrie is nagy számban tárt fel zsidó temetkezéseket. Napjainkban az egész egykori település mezőgazdasági területen fekszik, és autóutak szelik több részre.
Számomra természetesen Oniász templomkörzete volt a legérdekesebb, így ezt a területet vizsgáltam meg legalaposabban. Shibin el-Qanatirt elhagyva valóban rögtön szemet szúrt a falutól egy-két kilométerre elhelyezkedő mesterséges homokdomb, amely igencsak kitűnt a Nílus-delta természetesen zöld környezetéből. A templomkörzetbe ma a keleti oldalon levő átjárón lehet bejutni, ez azonban nem azonos az egykori felvezető rámpa bejáratával. Magából a körzetből sajnos nem sok minden maradt meg, még a kerítőfalak nagy része is megsemmisült. Egyedül az északi oldalon látható az eredeti tégla védőfal alsó része viszonylag hosszan, a keleti végét azonban csak rekonstruálni lehet, mert ráépítették a jelenlegi autóutat. Feltételezhető azonban, hogy az észak-keleti és dél-keleti sarkokat hasonló stílusban építették meg, és valószínű, hogy a kerítőfal mindkét sarkán bástyaszerű építmény állt. A keleti oldal közepén helyezkedett el az eredeti bejárat, amely tulajdonképpen egy megmagasított téglahíd volt, ahogy az a rekonstrukciós rajzon is látható. A kerítőfal nyugati oldalából gyakorlatilag semmi nem maradt meg, csupán a fal alapzatának hat kirajzolódó felületi pontja alapján lehet megrajzolni azt a görbét, amelyet az eredeti kerítőfal vonalának vélhetünk. Valószínűleg ennek a falnak a belső oldala támasztotta a feltöltött dombot oldalról.
Magát a dombot egy keskeny, hosszúkás földágyra felépített, különböző rétegekből álló földhalomként kell elképzelni, amelynek egész kinézete, struktúrája világossá teszi, hogy mesterséges felhalmozásról van szó. A domb alapzatában Petrie olyan cseréphengereket talált, amelyek többek között égetett báránycsontokat tartalmaztak, ezeket valószínűleg égőáldozatokra használták. A domb tetején álló épületegyüttest két irányból lehetett megközelíteni. Az egyik a már említett feljáró volt a keleti oldalról, amely összekötötte a körzetet a temető felé kivezető úttal. Ez egy megmagasított lépcsősor lehetett hajdanán, amelyet tégla alapzatra építettek, és mára már teljes mértékében elpusztult a kerítőfalon átívelő bejárattal együtt. Nem így a másik feljárat az északi oldalon, amely a domb körül elterülő házak közül vezetett fel, és ez bár nem volt úgy aláépítve, mint a keleti feljáró, még most is látható az eredeti feljáró egy lejtő formájában. A két felvezető út a domb legmagasabb pontjára futott fel, ahol maga a templom és egy másik építmény, egy erődszerű torony foglalt helyet. A templom három nagyobb egységből állt, a főépületet két udvaron, egy elő-, valamint egy külső udvaron keresztül lehetett elérni. A templom hármas beosztása még ma is tisztán kivehető az alapzat maradványaiból. A jelenlegi hullámzó felszín egyértelműsíti, hogy hol voltak az egységeket elválasztó falak. A körzetet körülvevő falon kívül magát a templomot is körülvette egy védőfal, amely valószínűleg nemcsak védelmi célzattal épült, hanem egyben támasztani is hivatott a dombot oldalról. A területen sok elszórt stukkómaradvánnyal lehet találkozni, így feltételezhető, hogy egykor ezzel díszítették az épületet. A rekonstrukción látható tervrajzot Petrie készítette a jelenleg látható nyomok alapján, és ezt a számításba vehető minimális méret, legalább ekkora, vagy ennél nagyobb lehetett.
A dombtetőn egy másik épület is magára vonja a figyelmet, ez a már említett erődszerű torony vagy citadellaként is meg lehet nevezni. Ez egy négyszögletes építmény lehetett hajdanán, és magasságából, valamint elhelyezkedéséből kiindulva logikusnak tűnik, hogy védelmi funkciót töltött be. Erről a pontról nemcsak a templomkörzetet, hanem az egész környező vidéket be lehet látni, így a váratlan támadás esélye ki volt zárva. Az erőd egykori helye szintén jól látható a jelenlegi romokat vizsgálva, a legmagasabban fekvő lapos platón foglalt helyet, ettől északra pedig egy alacsonyabb terasz állhatott közvetlenül a felvezető rámpa mellett.
Összességében elképzelhető, hogy Oniász egy „Új Jeruzsálemet” álmodott meg erre a helyre, és az építők igencsak törekedtek arra, hogy az ottani Templom mintájára hozzák létre a leontopoliszi szentélyt, ami szerényebb méretben és kivitelben sikerült is. A templomot az anyaországi zsidóság nem ismerte el, ugyanakkor nem is harcolt ellene, mert egy diaszpórában elhelyezkedő szentély túlságosan kiesett a látószögéből. Ennek köszönhetően a templom egészen Vespasianus koráig működött, amikor is a zsidó felkelés (Kr. u. 66–73/74) megtorlásaként zárták be a szentélyt. A fentiek alapján tehát elmondhatjuk, hogy a rendelkezésre álló irodalmi és régészeti források még nem bizonyítják egyértelműen a szentély létét és működését, bár tény, hogy az adatok egyezése, valamint a közelben feltárt zsidó temető egy irányba mutatnak. Ettől függetlenül úgy vélem, hogy a helyszín újabb feltárására vezető régészeti ásatások további érdekes eredményeket hozhatnának felszínre.
Bibliográfia
Shehata, Adam, ”Recent Discoveries in the Eastern Delta”, Annales du Service des Antiquités de l’Égypte 55 (1958), 301–324.
Bietak, Manfred, ”Egypt and Canaan During the Middle Bronze Age”, Bulletin of the American School of Oriental Research 281 (1991), 27–72.
Holladay, John S., Jr. ”The Eastern Nile Delta During the Hyksos and Pre-Hyksos Periods: Toward a Systemic/Socioeconomic Understanding”, In E. D. Oren (ed.), The Hyksos: New Historical and Archeological Perspectives, Philadelphia, 1997, 183–252.
Naville, Edouard, The Mound of the Jew and the city of Onias, Memoir of the Egypt Exploration Fund 7, London, 1890.
Petrie, W. M. Flinders, Hyksos and Israelite Cities, Publications of the Egyptian Research Account, 12, London, 1906.
