Vargyas Péter (1950–2009) az Ókori Kelet történetének nemzetközileg elismert professzora volt. Kutatásának középpontjában az Ókori Közel-Kelet gazdaságtörténetének problémái  álltak. Nemzetközi elismerést szerzett ártörténeti és piactörténeti kutatásaival. Átalakította az Ókori Kelet pénzhasználatáról korábban ismert képet. Ezeket az eredményeket számos nemzetközi konferencia meghívottjaként ismertette a szakmai közönséggel. Ennek köszönhetően egy évig az Amerikai Egyesült Államokban, a Stanford University Ókortörténeti intézetében kutatott és tanított. A Pécsi Tudományegyetem Ókortudományi Intézetének tanszékvezető egyetemi tanáraként 2009. október 22-én tragikus hirtelenséggel hunyt el budai lakásában.

Minden kedden együtt utaztunk Pécsre. Több évig közös szobát használtunk. Majd minden előadásomra beült, amit utána megvitattunk. Számos előadás és szeminárium témáját ő javasolta nekem (Bevezetés az Ó- és Újszövetségbe; Bibliai régészet; Ókori városok—ókori civilizációk), amit örömmel elfogadtam. Élvezte a tanszék új tankönyvsorozatának beindítását, még ha a közel egy éves csúszás miatt folyton vitatkoznia is kellett a kiadóval. Tele volt tervekkel, most épp egy lyoni gazdaságtörténeti konferenciára készült. Egy cikket adott le a méd királyságról az American Journal of Archaeology-nak, s az erre adott opponensi válaszokat rágta át újra és újra. Tervezte a Perzsa Birodalomról szóló tankönyv megírását az általa szerkesztett Élő Ókor sorozatba. Tudósként, tanárként és tanszékvezetőként is igazi példakép volt. Mindekit valós értékén tudott kezelni. Nem irigykedett, nem könyökölt, nem basáskodott. Sőt, talán néha túlságosan is demokratikus volt, mindekit meghallgatott, s igyekezett a különböző véleményeket beépíteni döntéseibe. Még azokkal szemben is objektív tudott maradni, akik igaztalanul bántak vele. A „magas tudomány” (az egyetlen tudomány) elkötelezettje volt, amit nemzetközi szinten is sikerrel művelt. Számos konferenciaelőadás, ösztöndíj és tanulmány bizonyítja ezt a világ legtekintélyesebb egyetemein, szakmai folyóirataiban. Jeruzsálemben, az Albright Intézetben éppen elkerültük egymást. Ő ment, én jöttem. Mikor az igazgató, Seymour Gitin egyszer a lépcsőfordulóban megkérdezte: „Aztán hol tanítasz?” azt válaszoltam: „University of Pécs”. A nagydarab, mackós Gitin elmosolyodott: „Ahhh, Peter Vargyas, Peter Vargyas, a good friend of mine…” Ezt sem fogom soha elfelejteni. — Felfoghatatlan, hogy Péter nincs többé. Felfoghatatlan, hogy egy gaz, ostoba és pitiáner szerencsétlenség végzett vele, és szeretett feleségével, Évával. Kevesebbek vagyunk nélkületek. És még fel sem fogtuk, mit vesztettünk, hiszen mindez pénteken történt. Felfoghatatlan.

2008 szeptemberében már foglalkoztunk a Khirbet Qeiyafában talált osztrakonnal (A legősibb héber írás), amelynek megfejtésén máig is sok kutató fáradozik. 2009. október 14-én, szerdán a jeruzsálemi Héber Egyetem Régészeti Intézetében konferenciát rendeztek, ahol az eddig elvégzett munkát összegezték. Elsőként Sa’ar Ganor régész, az ásatásvezető Yossi Garfinkel helyettese összegezte a legutóbbi szezon leleteit. Az egész településen végig megtaláható egy Vaskor IIA (vagy talán késői Vaskor I) réteg, amit gyakran elfed a hellenisztikus réteg. Eltekintve egy kisebb bizánci törmelékhalomtól a település közepén, más rétegekből nem maradt fenn semmi, például teljességgel hiányzik a Vaskor IIB-C periódus. Szénizotópos mérések és összehasonlító kerámia-tiplógia alapján a régészek a legfontosabb vaskori réteget a késői 11. vagy korai 10. századra datálják. Végül bejelentették, hogy a települést Shaaraimmal azonosítják, amely Szokó és Azéka szomszédságában említ a Biblia (Józs 15:36; 1Krón 4:31). Ezután Hagai Misgav epigráfus tette közzé az elhíresült osztrakon olvasatát, hozzátéve, hogy az írást rendkívül nehéz elolvasni, és ez csak egy körülbelüli javaslat:

אל תעש [ ] ועבד א[ת]
שפט בואלמ [ ]אל?ט
א?ל? ובעלל
א[ ]מ ונקמ יסד מלכ ג[ת]?/פ[?]
סרנ? ע[...] מג/דרת

Misgav olvasatának angol fordítása:

Do not do [ ] and servant a[…]
Judge ….. [ ] El(?)…
El(?) and Ba’al
Pe[rso]n will revenge, YSD king (of) G[ath(?)]
Seren(?) a[…] from Gederot (?)

Misgav kifejtette, hogy (1) a nyelv egyértelműen héber és nem föníciai; (2) az írást a hébertől eltérően balról jobbra kell olvasni; (3) ez egy elbeszélő szöveg részlete; (4) a textusban feltűnik a mlk (király), sófet (bíró), eved (szolga), baal (kanaáni istenség) és talán a seren (filiszteus főnök) szó; (5) Misgav szerint a proto-kanaáni írás tovább élt a Kr. e. 9. században, különösen Kanaán déli részén, párhuzamosan a föníciai írás elterjedésével. Érdekes a „YSD, Gát királya” kifejezés előfordulása is, hiszen ilyen nevű királyt említ az ekroni építési felirat is. A konfrencián hozzászólt a megfejtéshez Ada Yardeni, aki jelenleg a legnagyobb epigráfiai szaktekintély Izraelben. Nagyjából elfogadta Misgav olvasatát,  de azt több ponton módosította. Szerinte egy egy vázlat, amit egy monumentális felirathoz készítettek. Aaron Demsky szerint egy írnoki gyakorlatról van szó, az osztrakon pedig nem elbeszélő szöveget, hanem szó-listát tartalmaz. Shmuel Ahituv volt a legkritikusabb Misgav olvasatával szemben, például a seren olvasatot teljesen kizárta. A konferencia résztvevői és az utólagos kommentátorok mind megegyeznek abban, hogy a Khirbet Qeiyafa-i osztrakon az utóbbi évtized egyik legjelentősebb lelete, amely sokban hozzájárulhat az izraelita honfoglalás ill. a bírák korának jobb megismeréséhez.

Az „igazi Sínai-hegy” keresése éppannyira lázban tartja az amatőr bibliai régészeket, mint Noé bárkájának, vagy a frigyládának holléte. A legrégibb és legelterjedtebb hagyomány a Sínai-félsziget déli csücskében található Dzsebel Musza nevű heggyel azonosítja a bibliai Szináj- vagy Hóreb-hegyet. Ennek az azonosításnak a története egészen Nagy Konstantin koráig (i. sz. 4. század) nyomozható vissza, amikor Heléna császárnő — aki módfelett érdeklődött a Szentföld vallási jelentőséggel bíró helyszínei iránt — 330 körül a hegy lábához telepített egy monostort, hogy az ott tanyázó szerzeteseket megvédelmezze a nomádok támadásaitól. (Lásd képünkön.) Justinianus császár később megerődítette a kis kolostort, amely a középkorban felvette Alexandriai Szent Katalin nevét. Fontos megjegyeznünk, hogy egészen 1845-ig (Karl Richard Lepsius egyiptomi úti leveleinek megírásáig) kizárólag a Dzsebel Muszával azonosították a Hórebet. A hegy azonosítása azonban nemcsak a keresztény tradícióban szerepel. A bibliai földrajz egyik neves tudósa, a cambridge-i Graham Davies azzal érvelt, hogy már a tannaita korban (i. sz. 2–3. század) keletkezett rabbinikus iratok 36 mérföldben határozták meg a Párán pusztája és a Szináj közötti távolságot, amely pontosan egyezik egy 4. századi gall szerzetesnő, Egeria útibeszámolójának adatával. Arra is vannak bizonyítékaink, hogy már az 1. század végén zsidó zarándokok is felkeresték a törvényadás helyének tartott Dzsebel Muszát. Az azonosítás további érveként szolgál, hogy a Sínai-félsziget déli részén, Serabit el-Kedem környékén, a 19. század első negyedében az egyiptológia úttörője, William Flinders Petrie ókori rézbányákat fedezett fel. A bánya falán megtalálták a kanaániták és zsidók által használt legősibb betűírás maradványait is, amelyeket a Kr. e. 15. századra (vagyis a Kivonulás korára) kelteznek. A rézbányák jelenléte egyezik azzal a biblikus hagyománnyal, hogy Mózes rokonai, a kéniták/keneusok (kovácsok) ebben a térségben laktak, mielőtt — a Bírák könyve szerint — beolvadtak volna Izrael közösségébe.

Másik elterjedt alternatíva a Szináj-hegy azonosítására a Szaúd-Arábia északnyugati csücskében, az Aqabai-öbölt lezáró Tiran-szorossal átellenben fekvő vulkanikus terület. Két amerikai: a milliomos szenátorjelölt Larry Williams és egy nyugalmazott rendőrtiszt, Robert Cornuke 1998-ban azzal a céllal indult az Arab-félszigetre, hogy ott az izraeliták Egyiptomból történt kivonulásának a nyomait kutassa. Útjukkal nem a teológusok és történészek vitáját kívánták eldönteni, csupán azt a mesés aranykincset keresték, amelyet állítólag a Sínai-hegy lábánál ástak el a zsidók, miután elkészítették a frigyládát és a többi szent tárgyat. Az Indiana Jones-sorozat váratlan fordulatait követő történet szerint a kincskeresők tudtukon kívül egy világpolitikai sakkjátszma részesei is lettek. Szaúd-Arábia ugyanis a Kínától vásárolt közép-hatótávolságú rakétái számára pontosan az Arabia-félsziget északnyugati részén fekvő Dzsebel al-Lóz, azaz a feltételezett igazi Sínai-hegy környékét választotta ki arra, hogy itt építsen a fegyverei számára szupertitkos támaszpontot. Már-már úgy tűnt, hogy az expedíció a szaúdi hatóságok elzárkózása miatt kútba esik, amikor a felfedezők — tudtukon és akaratukon kívül — váratlan segítséget kaptak az izraeli titkosszolgálattól, amelyet szintén élénken foglalkoztatott a hegy környékén folyó lázas építkezés. Ettől kezdve láthatatlan kezek egyengették útjukat, amelynek során egy éjszaka sikerült feljutniuk a gondosan őrzött hegyre.

A helyszín akkora benyomást tett a kincsvadászokra, hogy még az Exodus aranyáról is elfeledkeztek, amikor megpillantották a feketére égett szirteket a hegy tetején. Williams és Cornuke számára eldőlt a kérdés: a Dzsebel al-Lóz valóban „Isten hegye”, amelyet a Mindenható érintése perzselt meg. Meggyőződésüket még inkább erősítették a hegy lábánál megtalált további bizonyítékok: a Mózes által elővigyázatosságból a nép számára kijelölt határkövek, a tizenkét törzset jelképező emlékoszlopok, és az aranyborjú oltára, oldalán az egyiptomi Ápisz-bikákat ábrázoló rajzokkal. Rábukkantak annak a pataknak a kiszáradt medrére is, amelybe Mózes az összetört bálványszobrot dobta. A két amerikainak sikerült még a hajnal beállta előtt elmenekülni a szaúdi katonai tábor őrei elől, sőt még néhány fényképfelvételt is készítettek a távolból a hegyről és környékéről, kincskeresésre azonban már nem maradt idő. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a helyszínt már az 50-es és 80-as években is javasolták kutatók a Sínai-hegy igazi helyszínének.

Bob Cornuke, aki a 1998-as felfedező túra óta Colorado Springsben megalapította a „Bibliai Régészeti Kutató és Felfedező Intézetet” (Bible Archaeology Search and Exploration Institute), 2004-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Málta szigete előtt megtalálni vélte azokat a horgonyokat, amelyekkel a Róma felé hajózó Pál apostol hajóját kötötték ki. Legutóbbi szenzációs „felfedezése” az volt, hogy 2005–06-ban az iráni Takht-i-Szulejmánban, az Elbrusz-hegység egy 4000 méter magas hegycsúcsán — állítása szerint — megtalálta Noé bárkájának roncsait. Az expedícióról a CNN és a Fox News is beszámolt és a National Geographic is cikket szentelt a témának, ami természetesen nem Cornuke állításait igazolja, hanem azt az érdeklődést mutatja, amely a témát övezi Amerikában.

Cornuke elmélete az „igazi Sínai-hegy” megtalálásról nem aratott osztatlan elismerést sem a bibliatudósok, sem a történész-szakemberek körében. Ennek leginkább az az oka, hogy ha a Dzsebel al-Lóz azonos a Hórebbel, a Kivonulás és Törvényadás bibliai története „felborul”. A Biblia szerint ugyanis a Kivonulás után nem sokkal (a héber hagyomány hét napot említ) történt meg az Átkelés a Jám Szúfon (vagyis a Sás-tengeren), ami vagy a Szuezi-öböl északi csücske, vagy valamelyik mélyvízű tó (pl. Keserű-tavak, Tifsah-tó, Manzelah-tó) lehetett. A héber tradíció szerint a Kivonulás és a Törvényadás között 50 nap telt el. Ha Cornuke-nak igaza van, akkor viszont a Kivonulás után az Átkelés jóval később kellett hogy történjen, és nem a Szuezi-szorosban, hanem a Tiran-szoroson keresztül, majd közvetlenül ezután kellett kellett megtörténnie a Törvényadásnak. Ez pedig felborítja a bibliai történet időrendjét. A kutató most azzal az újabb „bizonyítékkal” rukkolt elő, hogy Dzsebel al-Lózban megtaláltak egy feliratot, amelyen a négybetűs istennév (JHVH) és „Jahve arca” szerepel kifaragva. Amellett, hogy ez teljes teológiai képtelenség, hiszen éppen a Hóreben átvett Tízparancsolat tiltja kategorikusan az istenábrázolást és az istennév „hiába vételét”; ráadásul a közzétett rajzon világosan látható, hogy nem héberül, hanem a nomád arabok által használt safaitikus írással készült a felirat.

Szerdán az izraeli lapok beszámoltak arról, hogy nagyszabású régészeti ásatás kezdődik a a jeruzsálemi Nyugati Falnál, közismertebb nevén Siratófalnál. A tervek szerint a mostani Siratófal és az előtte lévő tér alatt régészeti parkot hoznának létre. A jelenleg imádkozás céljára szolgáló terület természetesen megmaradna, hiszen alulról pillérekkel támasztanák alá. A régészeti park így pontosan arra a szintre kerülne, ahol Jézus korában is jártak az emberek. Az arab hatóságok máris tiltakoznak a terv ellen, mert az szerintük a Templomhegy (Haram as-Sarif) illetve az iszlám szent helyek stabilitását veszélyezteti.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) restaurátorai centiméterről centiméterre haladva szedik darabokra a Lódban talált csodálatos késő-római mozaikot, hogy átszállítsák a jeruzsálemi Izrael Múzeumba. Az 1996-ban talált mozaikot — miután rövid időre megmutatták a nagyközönségnek — visszatemették, hogy egy későbbi időben védetteb helyre vigyék. A Leon Levy Alapítvány bőkezű anyagi támogatásának köszönhetően most, tizenhárom év elteltével nyílt erre lehetőség. A rendkívül jó állapotban megőrződött 180 négyzetméteres mozaik, amely nagy részletgazdagsággal ábrázol szárazföldi és tengeri állatokat, növényeket és hajókat, valaha egy gazdag római földbirtokos villáját díszítette. A restaurátorok a kiemelés közben vették észre, hogy a mozaik készítői sajátos „névjegyet” hagytak maguk után: a lábnyomukat. Ezekből az is kiderült: a mozaikkészítők részint szandált viseltek, részint mezítláb dolgoztak, lábuk pedig 34, 37, 42 és 44-es méretű volt. A készítők kezük lenyomatát is hátrahagyták. Jacques Neguer, az IAA restaurátori részlegének vezetője azt is elmondta, hogy a mozaik vakolat-ágyában tervrajzokat, vázlatokat is felfedeztek. A tervek szerint a kutatók ezeket is kiemelik a mozaikokkal együtt.

Priéné a mai Törökország Égei-tengeri partjától nem messze fekvő ókori város, az egyik legjobban feltárt hellenisztikus kori település. A hippodamoszi tervek alapján épült városkában minden megtalálható, ami csak egy görög városban kell: a színház, a bíróság (prütaneion), a tanácsháza (buleutérion), és persze az elmaradhatatlan gümnaszeion. Az 1895–98-as ásatási szezonban Theodor Wiegand és Hans Schrader egy furcsa épület maradványait is feltárta. Az ástási jelentés 1904-ben látott napvilágot, ebben a német kutatók még óvatosan mint „házi gyülekezetet” (domus ecclesiae) definiálták az épületet. 1928-ban az izraeli régészet doyenje, Eliezer Lipa Sukenik határozta meg zsinagógaként, mégpedig az épület négyzetes alaprajzú termének egy falifülkéje (az ún. Tórafülke vagy Áronfülke) és egy közelben talált, menórával díszített dombormű alapján. Zsinagóga jelenléte egy kis-ázsiai görög városban egyáltalán nem meglepő, hiszen az irodalmi és epigráfiai források virágzó III. Antiokhosz Theosz (Kr. e. 222-187) és a bizánci kor között virágzó zsidó közösségekről beszélnek. Ennek ellenére Priénén kívül eddig csak Szardiszban találtak zsinagógát, igaz, az utóbbi mindjárt a „diaszpóra legnagyobb zsinagógája” címmel dicsekedhet, hiszen kb. 1500 fő befogadására volt képes. 2009. augusztusában Wulf Raeck vezetésével és a Biblical Archaeology Society szponozárlásával — egy évszázad elteltével — felújították a priénéi zsinagóga ásatását. Az ásatásvezetők: Dr. Nadin Burkhardt (Frankfurt am Main-i Egyetem) és Mark Wilson (Asia Minor Research Center, Izmir) mindössze két hetet töltöttek a helyszínen. Először megtisztították a terepet, amelynek során megtalálták az eddig elveszettnek hitt menóra-domborművet. Ezt korábban már publikálták, de most újra megvizsgálták és az ásatás raktárában helyezték el. A zsinagóga épületét újra lemérték. Több helyen szondalyukakat ástak, hogy kerámiát és pénzeket találjanak a pontosabb datáláshoz. A padlózatból egy kettétört oltárt emeltek ki, amelyen egy eddig ismeretlen felirat volt Athéna Poliasz, Priéné „védelmezője” tiszteletére. (A Misna megengedi, hogy bálványimádás céljára használt tárgyakat „megszentségtelenítve” akár zsinagóga építésére is felhasználjanak. Szardiszban pl. két Kübelének szentelt oroszlán szobra került elő a padlózatból.) A Tórafülkét is kitisztították. Az eddig bejáratként értelmezett déli struktúra célja ugyanakkor több ponton homályos és számos kérdést vet fel. Ugyanakkor biztosnak látszik, hogy a zsinagóga két építési periódusát kell megkülönböztetnünk. A részletes ásatási jelentés a Biblical Archaeology Review hasábjain fog megjeleni. A régészek jövőre tovább folytatják a kutatást.

Az Al Ahram névre hallgató vezető egyiptomi napilap szeptember 24-én tette közzé azt a hírt, amely rögtön felkavarta a világsajtót, imígyen még a Magyar Távirati Iroda ingerküszöbét is átlépte. Egyiptomi régészek azt állítják, hogy az Egyiptomi Múzeum pincéiben eddig beletározatlan tárgyak között olyan fáraó kori pénzekre bukkantak, amelyek a bibliai József nevét és képmását viselik, ráadásul pontos dátumozás is található rajtuk. Mint az közismert, a Biblia szerint József — miután kikerült a börtönből, és megfejtette a fáraó álmát — Egyiptom második embere, egyúttal legfőbb „gazdasági minisztere” lett. [Csak egy zárójeles megjegyzés: a bibliai genealógiai időszámítás alapján József az egyiptomi Középbirodalom idején élhetett (Kr. e. 20–19. század), egyiptomi neve pedig Cofnat-Paneákh volt. Az egyptomi régészek szerint viszont József Kr. e. 1450 körül halt meg Egyiptomban.) Az Al Ahram viszont arra a Koránban található szövegre utal, amely szerint József idejében pénzt használtak Egyiptomban. Az egyiptomi napilap cikkét angolul megjelentető Közel-Keleti Médiafigyelő Intézet (Middle East Media Research Institute = MEMRI) szemelvényeiből idézünk:

„Az előzmények nélküli lelet jelentősége abban áll, hogy döntő tudományos bizonyítékot szolgáltat annak cáfolatára, hogy egyes tudósok szerint az ókori egyiptomiak nem ismerték a pénzt és hogy cserekereskedelmet folytattak. (…) A kutatók akkor fedezték fel az érméket, amikor az Egyiptomi Múzeum pincéiben tárolt kisebb régészeti leletek ezreit vizsgálták át. Kezdetben azt hitték, mágikus tárgyakról van szó, de az alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy a pénzeken olvasható készítésük ideje, értékük és az éppen uralkodó fáraó arcképe. Néhány pénzérme abból az iőszakból származik, amikor József Egyiptomban élt, és az ő nevét és portréját is magán viseli. (…) A kutatócsoport vezetője, Dr. Said Muhammad Thabet kijelentette, hogy „József próféta” (ez a bibliai József bevett iszlám megnevezése) után folytatott régészeti kutatásai során fedezte fel az Egyiptomi Régészeti Hatóság és a Nemzeti Múzeum pincéiben különféle korokból ott őrzött amuletteket, közöttük egy olyat is, amely Józsefnek, az egyiptomi fáraó udvarában működő gazdasági miniszternek az arcképét viselte. (…) Dr. Thabet kutatásai felfedték, hogy azok a tárgyak, amelyeket a legtöbb régész eddig amuletteknek vélt, mások pedig díszeknek tartották, nem mások, mint pénzérmék. Többféle tény vezetett el ehhez a megállapításhoz: először is, hasonló pénzeket már eddig is számos régészeti ásatáson találtak; másodsorban, a tárgyak kerekded és ovális alakja, és hogy két oldaluk van: az egyik felirat olvasható, a másikon egy képmás látható — éppen úgy, ahogy a manapság vert fémpénzeken. (…) A régészeti lelet [értelmezése] azon is alapszik, hogy a feliratos oldalon Egyiptom neve, egy dátum, és egy értékmegjelölés olvasható; míg a képes oldalon valamelyik ősi egyiptomi fáraó avgy istenség neve és képmása látható, vagy valami ehhez köthető szimbólum. A másik beszédes tény különböző méretűek és különféle anyagból készültek, egyebek mellett elefántcsontból, drágakövekből, rézből, ezüstből és aranyból. (…) A kutató különféle korokból származó pénzeket azonosított, beleértve olyanokat is, amelyek József korára utaló különleges azonosítójegyekkel rendelkeznek. Az egyik pénzen felirat szerepel és egy tehén alakja, amely a fáraó álmát szimbolizálja a hét kövér és hét sovány tehénről. A kutató megállapította, hogy ebben a korai időszakban a pénzeken szereplő feliratok többnyire egyszerűek voltak, mivel az írás fejlődése még korai szakaszában volt, ebből következően igen sok nehézség adódott az éremek szereplő írások megfejtésekor. A kutatócsoportnak végül sikerült az írásokat lefordítani, a legkorábbi ismert hieroglif szövegekkel történő összevetés alapján: József neve kétszer szerepel a pénzen, hieroglifákkal írva, az egyik eredeti neve: József, a másik egyiptomi neve: Saba Sabani, amelyet a fáraótól kapott, amikor annak kincstárnoka lett. Egy kép is látható ezen Józsefről, aki az egyiptomi adminisztráció tagja volt ebben az időszakban.”

A kérdéssel kapcsolatban Dr. Vargyas Péter, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, akinek fő szakterülete az ókori pénzverés, pontosabban szólva a „pénzverés előtti pénzhasználat”, a következőket szögezte le. A pénzverés (vagyis vert pénzek készítése) a Kr. e. 7. század második felében kezdődött a kis-ázsiai Lüdiában. A görög pénzverés is csak a Kr. e. 6. század közepén indult meg. A legkorábbi vert pénzek anyaga az úgynevezett elektron, vagyis arany és ezüst természetes ötvözete volt. A görög pénzekbe nyomott pecsétek garantálták az érme nemesfém tartalmát. Ezek a pecsétek valószínűleg címereket ábrázoltak (Wappenmünzen). A pénzekre vert arcképek csak hellenisztikus korban (a Kr. e. 3. században) jelentek meg. Az ókori Egyiptomban csak Nektannébó idején jelennek meg a vert pénzek (Kr. e. 4. század eleje), természetesen az oda importált görög pénzeken kívül. Teljességgel kizárt, hogy a cikkben felsorolt anyagokból (pl. elefántcsont) az egyiptomiak pénzt gyártottak volna. Ugyancsak kizárható, hogy a fáraók korában ilyen pénzek léteztek volna. Az egyiptomi kutató „felfedezése” legjobb esetben is csak tudományos kacsának vagy blöffnek nevezhető. (Csak egy zárójeleles megjegyzés: az újságban megjelent kis felbontású fotón is jól kivehető, hogy az említett tárgyak nem pénzek, hanem valószínűleg amulettként használt skarabeuszok.)