Ókorfotók: Izrael

Ókorfotók: Szíria

Ókorfotók: Libanon

Bibliai régészet

A blog tárgya minden olyan új régészeti felfedezés, amely valamilyen módon a Bibliával kapcsolatba hozható. Igyekszünk olvasmányosan, de tárgyilagosan, a tudományos objektivitás igényei szerint beszámolni minden újdonságról.

Topikok

alexander jannáj (1) alexandria (1) amulett (1) anatólia (1) aphrodité (1) apokalipszis (1) apostolok (1) askelón (2) asszírok (1) augustus (1) ausztria (1) avarisz (2) babatha archívum (1) babilóni fogság (1) bányászat (1) barlangok (1) bar kochba (2) bar kochba felkelés (1) beduin (1) berüllosz (1) betlehem (1) bet yerah (1) biblia (1) bibliaillusztráció (1) biblia keletkezés (1) bírák (1) british museum (2) bulla (1) codex sinaiticus (1) császárkultusz (1) dániel könyve (1) dávid király (1) dávid városa (2) dekapolisz (2) deuteronomium (1) diaszpóra (5) egyiptom (7) egyiptomi fogság (1) egyiptomi jelképek (1) ékírás (4) ékszer (2) elah (2) első templom (1) első zsidó háború (1) el yehudiye (1) epigráfia (11) ereklye (1) erődítmény (1) eszarhaddon (1) exodus (1) ezékiás (2) ezékiel (1) fáraó (1) feltámadás (1) filiszteusok (2) flavius josephus (2) fönícia (1) föníciai vallás (1) freskó (1) frigyláda (1) gadara (1) galilea (3) galileai tó (1) garizim hegy (1) gát (1) gihon (1) gihon forrás (1) görög (1) gósen (1) graffiti (1) hacór (1) hadrianus (1) hadtörténet (1) halászat (1) hamisítás (2) hammurapi (2) hanan eshel (1) har (1) hasmoneusok (1) héber (4) héber nyelvemlék (2) héber pecsét (1) hellenisztikus kor (1) heródes (1) hipposz (2) holt tengeri (1) honfoglalás (1) horvat kur (1) hükszószok (2) hurbán (1) ima (1) irak (1) írástörténet (7) israel museum (1) jebuzeus (1) jeremiás könyve (1) jeruzsálem (14) jézebel (1) jézus (7) jokneám (1) józsef (1) kanaán (6) karkom (1) kedes (1) kiállítás (1) kiállításkritika (2) kiemelt (6) kína (1) kionulás (1) királyság (1) kis ázsia (1) könyvajánló (2) könyvismertető (1) korai bronzkor (1) krisztus (1) kürosz (2) leontopolisz (1) lmkl pecsét (1) lód (1) lótemetkezés (1) madaba mozaik (1) magdala (1) mágia (1) makkabeusok (1) második templom (1) maszada (1) messiás (2) méz (0) mezőgazdaság (2) mikve (1) mozaik (1) mózes (1) müra (1) nabukodonozor (1) názáret (1) negev (1) nekrológ (1) nero (1) numizmatika (2) óbabilóni birodalom (1) ódeion (1) oltár (1) omrit (1) oniász (1) oplontis (1) orvoslás (1) osszárium (1) osztrakon (3) pál apostol (1) pannonia (1) papirusz (1) pecsét (1) pecsételt korsófül (1) pénzek (1) perzsák (2) pogány vallás (2) pompeii (1) poppaea (1) priéné (1) proto sínai (1) ptolemaidák (1) qumráni tekercsek (1) rabbi akiba (1) ramat rahel (1) régészet (23) római hadsereg (1) római villa (2) salamon (1) salamon ítélete (1) saul (1) shaaraim (1) siloám (1) siloám medence (1) sinai hegy (1) sínai hegy (1) siratófal (2) sisera (1) sodoma (1) szamaritánok (0) szamaritán vallás (1) szépművészeti múzeum (1) szerződés (1) szidón (1) szórek völgy (1) szuszita (2) taharka (1) tekercsek (1) tell (1) tell tayinat (1) tel rehov (0) templomhegy (3) templomosok (1) templom tekercs (1) tengeri népek (1) timna (1) tirháka (1) törvénykönyv (1) tükhé (1) turini lepel (1) újszövetség (2) vallástörténet (1) vezúv (2) vízvezeték (2) víz alatti régészet (1) zarándoklat (1) zsinagóga (5) Címkefelhő

Megtalálták Jeruzsálem salamoni városfalát?

2010.02.24. 13:34 | Grüll Tibor | 5 komment

Címkék: régészet jeruzsálem salamon

Február 22-i sajtótájékoztatóján Eilat Mazar a Héber Egyetem régészprofesszornője újabb szenzációs bejelentéssel lepte meg a bibliai régiségek iránt érdeklődő közönséget. A bejelentés súlyára jellemző, hogy a világsajtót is azonnal fellármázta a hír, amely röviden és tömören így szól: megtalálták Jeruzsálem Salamon korában épült városfalának maradványait, az egyik városkapuval. A feltárt falszakasz 70 méter hosszú és 6 méter magas, vastagságáról egyelőre nincsenek adataink. A fal az Ofel (a Templomhegyet és Dávid városát összekötő völgynyereg) keleti felén, a Kidron-patak völgyének nyugati lejtőjén található. (Lásd alsó képünkön a piros körrel jelzett területet.) Mazar „nagy valószínűséggel” a Kr. e. 10. századra teszi keletkezését, részben más városok falaival összehasonlítva, részben az itt talált kerámialeletek alapján. Egy hatalmas „négykamrás” kaput is találtak ugyanitt, amely erősen emlékeztetett a korábban Megiddóban, Gezerben, Beersebában, Asdódban és Hacórban talált „hatkamrás” kapukra. A kapu magassága 6 méter. A kapu mellett egy kb. 24 x 18 méter alapméretű kaputorony alapfalai is előkerültek. Mazar nyilatkozata szerint bizonyos új feliratokat is találtak, amelyek megerősítik a 10. századi keltezést, ám a régésznő egyelőre nem részletezte ezeknek mibenlétét.

 

Eilat Mazar 1986–87 között már ásott ezen a területen, melynek feltárását még nagyapja, Benjamin Mazar (1906–1995) régész kezdte el a 70-es években. A régésznő egyébként már ekkor is azt állította, hogy megtalált egy a Vaskor IIA periódusba (vagyis az Egységes Királyság idejére) datálható kapuzatot, amely mellett nagy tárolóedényeket (pithoszokat) is találtak. Ezt a kutató a Nehemiás könyvében szereplő Vízi-kapuval azonosította (Neh 3:26), amely közvetlenül a királyi palotához csatlakozott. Eilat Mazar egy 2006-ban megjelent cikkében is összefoglalta az ekkoriban talált leleteket:

 

E. Mazar: “The Solomonic Wall in Jerusalem”, in “I Will Speak the Riddles of Ancient Times”: Archaeological and Historical Studies in Honor of Amihai Mazar on the Occasion of His Sixtieth Birthday.  Ed. A. Maeir and P. de Miroschedji. Winona Lake: Eisenbrauns, 2006, pp. 775–786.

 

Így feltehető, hogy a mostani ásatások a nyolcvanas években elvégzett munkálatokat újították fel, és a leletek egy része is akkor került elő, de csak most hozzák őket (remélhetőleg hamarosan) nyilvánosságra. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az azonosítás nem aratott osztatlan sikert az izraeli régésztársadalomban. Nemhogy a lelet Salamon kori datálását nem fogadták el, de még azt is megkérdőjelezték, hogy az úgynevezett „C épület” esetében egyáltalán beszélhetünk-e kapuról. (Mazar állítása szerint ez lényegében azonos a Megiddó VA–IVB rétegben előkerült palota kapujával.) Az Ofelen feltárt C és D épület padlójában olyan építési áldozatokra bukkantak, amelyek Mazar értelmezése szerint a 10. századi keletkezést támasztják alá: „ez egyezik azzal a bibliai megjegyzéssel, miszerint Salamon király egy védőfalat épített Jeruzsálem köré. Nincs okunk azt feltételezni, hogy valaki más, mint Salamon építhette vagy restaurálhatta az Ofel védelmi rendszerét, valamikor a 10–9. században.” Úgy tűnik, a régésznő a jelenleg folyó ásatásokon új bizonyítékokat is talált, amelyek a Salamon kori datálást erősítik. (A képek Eilat Mazar és a BiblePlaces.com jogtulajdonát képezik.)

 

A frigyláda esete a diktátorral

2010.02.21. 08:00 | Grüll Tibor | 1 komment

Címkék: frigyláda

Tudják, hová kell utaznia annak, aki látni akarja a frigyláda hiteles másolatát? Egyenesen Hararéba, Zimbabwe fővárosába, ahol — Tudor Parfitt frigyládavadász, Indiana Jones 21. századi klónja állítása szerint — egy múzeumi raktárban hevert a zsidó vallás legszentebb ereklyéje. Igaz, ez a „láda” cseppet sem hasonlít a Mózes második könyvében (Kivonulás) leírt Szövetség Ládájára, mivel alakja egy félgömböt formáz. Leginkább egy afrikai harci dobra emlékeztet — ami nem csoda, hiszen tudósunk is a Humán Tudományok Múzeumában akadt rá. (A múzeumban előkerült dob a felső, a "frigydob" rekonstrukciója pedig az alsó képen látható.) De egy vérbeli frigyládakutató — aki ráadásul több bestsellerrel és ismeretterjesztő filmmel a háta mögött világszerte ismert személyiség — ilyen csekélységeken nem akad fenn. Rögtön kész a válasz: valójában két frigyláda volt, amelyek közül a láda alakút a jeruzsálemi Templomban tárolták, míg a dob alakút a csatákba cipelték magukkal a papok. Parfitt a 90-es években keltett világszenzációt azzal, hogy az „elveszett tíz törzs” egyikeként a zimbabwei lembákat azonosította, akikről DNS kutatással azt is megállapította, hogy a Léviták törzséhez tartoznak. (Az ugyan rejtély, hogyan vett DNS-mintát „eredeti” zsidó Lévitákból.) Innen már csak egy lépés választotta el attól, hogy a frigyládát is a lembák körében keresse. Ngoma lungundu — állítólag ezen a néven ismerték a lembák a Jahve és Izrael közötti szövetség jelképének számító Ládát. Parfitt állítása szerint azonban a lembák évtizedekkel ezelőtt elvesztették a szent tárgyat, ami három évvel ezelőtt egy hararei múzeum raktárában került elő. A kutató a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy szénizotópos módszerrel a Kr. u. 1300 körülre teszik a dob alakú „láda” korát, ami azt jelenti, hogy a Szaharától délre ez a legősibb fából készült tárgy, ami eddig előkerült.

 

Mint azt a Daily Express közölte, Parfitt aggódik a szent ereklye sorsáért. A dob-ládának ugyanis körülbelül egy éve nyomaveszett. A könyv megjelenése és a világsajtó hírei állítólag felpiszkálták Zimbabwe diktátorának, Robert Mugabénak figyelmét is, ami rosszat jelent. „Először akkor fogtam gyanút, amikor többen megpróbálták megtekinteni a Ládát, köztük számos komoly tudós, de a múzeum elzárkózott ettől” — nyilatkozta Parfitt. „Egy informátorom, akinek kapcsolatai vannak Mugabe kiterjedt családjával, azt mondta, hogy Mugabe egyik közeli rokona szerezte meg.” Állítólag meg is fenyegették a ládavadászt: ha vissza mer térni az országba, börtönbe kerül. Parfitt informátorai szerint Zimbabwéban még beszélgetni is veszélyes a láda jelenlegi hollétéről. A diktátor és rokonai rengeteg ember kínoztak és öltek meg már eddig is: az ország fele éhezik, és a kolera már minden huszadik lakossal végzett. Ha Parfitt feltételezése igaz, aligha kerülhetett gonoszabb kézbe a „frigydob”. Az egyetlen reményt az jelenti, hogy a Láda tud vigyázni magára: emlékezzünk, mi lett a sorsa azoknak a náciknak, akik el akarták rabolni — Spielberg filmjében. Lássuk, mit tesz most Indiana Jones…

 

Tudor Parfitt (1944–) a Londoni Egyetemhez kapcsolódó Keleti és Afrikai Nyelvek Iskoláján belül általa alapított Modern Zsidó Tudományok tanszékénk professzora. Önkéntesként 1963-ban Jeruzsálembe ment. Héberül és arabul Oxfordban tanult, majd 1968-ban ösztöndíjsként a jeruzsálemi Héber Egyetemen, majd 1972-ben Torontóban adott elő. 1974 óta tanít Londonban. Fő érdeklődési köre az ázsiai és afrikai modern zsidó diaszpóra, különös tekintettel a muszlim országokra. 1984-ben egy kisebbségvédő csoport Szudánba küldte, ahol állítólag az etióp határ közelében menekülttáborokban élő zsidókat szándékosan mérgezték. Ez a küldetés időben egybeesett az etiópiai falasák izraeli kimentésével (Mózes Hadművelet), amelyről Parfitt könyvet is írt. A 80-as években járt még a Szovjetunióban és Szíriában is, minden esetben az ott élő zsidó közösségek valós helyzetét igyekezett felderíteni. A múlt század 90-es éveiben fordult a figyelme a dél-afrikai Limpopo-folyó mentén élő lemba törzs felé, akik zsidó származásúnak vallották magukat. Parfitt DNS-teszteknek vetette alá őket, azt állítva, hogy kromozómáik a Lévita papi törzsével egyeznek. Kutatásai a világ minden táján a napilapok címlapjára kerültek. 2008-ban megírta az „Elveszett Frigyláda: a legendás bibliai láda 2500 éves rejtélyének megoldása” (The Lost Ark of the Covenant: Solving the 2,500 Year Old Mystery of the Fabled Biblical Ark) című könyvét, amely világszerte bestseller lett, és a Channel 4 tévécsatorna egy órás filmet is készített belőle. Állítása szerint a frigyláda — amely szerinte egy dob — a babilóni invázió (Kr. e. 586) után került el Jeruzsálemből, és a mai Jordánián, Jemenen, Egyiptomon, Etiópián át jutott el Zimbabwéba (korábban: Rhodesia). A „dob alakú ládát” végül a zimbabwei fővárosban, Hararéban található Humán Tudományok Múzeuma (Museum of Human Sciences) raktárában lelte meg Parfitt. Rabbinikus forásokra hivatkozva azt állítja, hogy Izraelben két frigyláda volt: az egyik — melynek leírása a Kivonulás könyvében olvasható — a Templomban, a Szentek Szentjében állt; a másikat viszont Becaléel mester akáciából készítette, amit a csatákba vittek magukkal Izrael fia. Parfitt azt állíja, ennek másolatát találta meg Afrikában. A „szenzációs felfedezést” azonban a szkeptikusok egyetlen kézlegyintéssel elintézik, mondván, hogy Parfitt semmi mást nem talált a hararei múzeumban, mint egy ősrégi afrikai harci dobot. (Forrás: wikipedia)

Római vízvezeték (újra)felfedezése Jeruzsálemben

2010.02.19. 21:45 | Grüll Tibor | 3 komment

Címkék: régészet jeruzsálem vízvezeték

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) régészei a Jaffa-kapunál jelenleg folyó ásatáson egy föld alatti vízvezetéket fedeztek fel. A körülbelül ezernyolcszáz évvel ezelőtt épült aquaeductus Jeruzsálem egyik legforgalmasabb útján, a Dávid Tornya Múzeum közelében, a Dávid utcai arab bazár nyomvonalán vezetett. Dr. Ofer Sion ásatásvezető (IAA) így nyilatkozott a sajtónak: „Az ásatások során felfedeztük a vízvezeték oldalfalát. Mikor elmozdítottuk a köveket és bepillantottunk a csatornába, egy gyönyörűen épült aquaeductust láttunk, amit kőlapokkal fedtek. A csatornában guggolva akár negyven métert is megtehet az ember. Izgalmas dolog egy olyan helyen járni, ahová többszáz év óta ember nem tette a lábát.” Dr. Sion szerint „a jeles 19. századi tudós, Conrad Schick (képünkön) már leírta az aquaeductus egy részét, amelyet 1898-ban, egy itteni épület alapozásánál fedezett fel; ezt az épületet ma Imperial Hotel néven ismerjük. Schick pontos mérnöki dokumentációja adott kulcsot a kezünkbe, amely végül a vízvezeték feltárásához vezetett.”

 

Az aquaeductus kb. 60 cm széles és 1,5 m magas. Tizenöt méterenként szellőző aknák vezettek belőle a felszínre, amelyek azt is lehetővé tették, hogy a vezeték állapotát az akkori felszínről megvizsgálják. Az i. e. 2–1. században Jeruzsálem hagyományos víznyerőhelye, a Gihon-forrás már nem biztosított elegendő vizet a megnövekedett lakosság számára. Az állandó vízhiány vezetett arra, hogy a Hasmoneusok alatt, majd Heródes korában több vezetéket is kezdtek építeni. Amihai Mazar (Héber Egyetem) a 60-as évek végén térképezte fel a Jeruzsálem vízellátását szolgáló vezetékrendszer maradványait, aminek során kiderült, hogy a római korra legalább öt aquaeductus létezett Jeruzsálemben: az ún. Arrub-, Bijar- és Heródes-vezeték, valamint az „alacsony” és „magas” aquaeductus. Érdekesség, hogy ezek némelyikét — természetesen modernizálva — mind a mai napig használják. Valamennyi eddig azonosított vízvezeték a Jeruzsálemtől délre fekvő dombvidéktől, Hebron és Betlehem környékéről szállította a vizet. A természetes források vizét először három hatalmas tárolómedencébe, az úgynevezett „Salamon-medencékbe” vezették, Betlehemtől kb. 10 km-re délre. Általános vélemény szerint Jeruzsálem legkorábban (a Hasmoneus-időkben) épült vízvezetéke az ún. „alacsony” aquaeductus volt, amelyet egészen az oszmán-török időkig használtak. Jeruzsálem leghosszabb vízvezetéke az Arrub, amelynek teljes hossza 60–65 km volt. A becslések szerint a vízvezeték 90–115 méterrel magasabban fekszik, mint a Templomhegy, amely 735 méterre van a tengerszint felett. A vezeték látszólag fölösleges kanyargására azért volt szükség, hogy a víz esési szögét szabályozhassák: az Arrub-vezeték kilométerenként 3,6–4,5 métert esett, ami 0,15–0,19%-os esési szögnek felel meg. Az ún. „magas” vezeték, amely a Salamon-medencéktől rövidebb úton szállította a vizet a mai Jaffa-kapuhoz, a leginkább elfogadott álláspont szerint az i. sz. 2. század első felében épült, bár Charles Wilson a 19. század közepén azt feltételezte, hogy azt Heródes építtette a Felső-városban lévő palotája számára. A „magas” vezetéken mindenesetre a Jeruzsálemben 70 után állomásozó X. Fretensis legio építési feliratait is megtalálták, ami a churbán utáni építést támasztja alá. Dr. Ofer Sion véleménye szerint „mostanra a vízvezeték feltárt részét a 2. századra tudjuk keltezni, Aelia Capitolina építésének idejére, amikor a Bar Kokhba-felkelés leverése után, 135-ben Hadrianus egy pogány várost épített Jeruzsálem romjain. Ugyanakkor azt is feltételezhetjük, hogy a vízvezeték építését Betlehem környékén még Heródes alatt kezdték. A régészeti kutatások bebizonyították, hogy az aquaeductus teljes hossza kb. 13 km volt.”

 

 

Giga-szőlőprések a Szórek völgyéből

2010.02.15. 22:04 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: régészet mezőgazdaság szórek völgy

Talán az eddigi leghatalmasabb szőlőprést találták meg, ami a modern Izrael Állam területén régészeti ásatáson eddig előkerült — jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) február 15-én. A késő-bizánci periódusban (6–7. század) készült prés az újonnan épült a Gus Katifból részben erőszakkal kitelepítettek Hafec-Hajim nevű kibucának területén került elő, kb. 40 kilométerre Jerzsálemtől délre. Az ezernégyszáz évesre becsült szőlőprés 6,5 x 16,5 méteres, és különlegessége, hogy nem négyszögeletes, hanem nyolcszög alakú. Uzi Ad ásatásvezető régész (IAA) szerint „itt egy mezőgazdasági terület közepén fekvő 6–7. századi település ipari központjával van dolgunk. A szőlőprés méretei mutatják, hogy kivételesen nagy mennyiségben állítottak elő itt bort, amit nem csak helyi fogyasztásra szántak, hanem exportra: Egyiptomba — amely a borkereskedelem központja volt abban az időben —, vagy Európába. Egy pontosan ilyen szőlőprést tártak fel korábban Askelónban, a Szórek-völgyben most felfedezett préstől húsz kilométerre, így feltehetjük, hogy a két prést ugyanaz az iparos építhette. A kör vagy négyszög alakú prés helyett egy nyolcszögletest épített, aminek nem praktikus, hanem inkább esztétikai okai lehettek.” Az eredetileg 15 x 16,5 méteres giga-szőlőprés egy részét az építkezés során megrongálták. Eli Eskozido, a Szórek-patak Tartományi Tanácsának (Nahal Soreq Regional Council) vezetője mégis úgy nyilatkozott, hogy „A most felfedezett szőlőprés szép is és fontos is, ezért Tartományi Tanács lépéseket tesz annak érdekében, hogy megőrizzék a lelőhelyet, és megnyissák azt a szélesebb nagyközönség előtt.” (Fotó: Associated Press hírügynökség.)

 

Az Izrael területén talált szőlőprésekről tökéletes összefoglalást nyújt a BibleWalks, amely egyben bemutatja a prések működési elvét is (angol nyelven).

 

Tulajdonképpen nem olyan nagy újdonság, hogy jelentős szőlőművelés folyt a bizánci korszak végén Syria–Palaestinában (a Bar Kochba-felkelés leverése óta ez a tartomány hivatalos neve), erről tanúskodnak mind a talmudikus források, mint a víz alatti régészeti lelőhelyek. (Lásd az alábbi rövid bibliográfiát.) Az irodalmi források szerint a 3–7. században a tartomány fő bevételi forrását a szemesgabona, az olaj és bor jelentette.

 

Hezser, C.: From Study-House to Marketplace: Rabbinic Guidelines for the Economy of Roman Palestine. Antiquité Tardive 14 (2006) 39–45.

Kingsley, S.: A Sixth-Century AD Shipwreck off the Camel Coast, Israel: Dor D and Holy Land Wine Trade. BAR International Series 1065. Oxford: Archaeopress, 2002.

Kingsley, S.: The Dor D Shipwreck and Holy Land Wine Trade. International Journal of Nautical Archaeology 32:1 (2003) 85–90.

Kloppenborg, J. S.: The Growth and Impact of Agricultural Tenancy in Jewish Palestine (III BCE–I CE). Journal of the Economic and Social History of the Orient 51:1 (2008) 31–66.

Pastor, J.: Land and Economy in Ancient Palestine. London–New York: Routledge, 1997.

Safrai, Z.: The Economy of Roman Palestine. London–New York: Routledge, 1994.

 

Újjáépül a jeruzsálemi Churvá-zsinagóga

2010.02.14. 17:54 | Ruff Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: jeruzsálem messiás zsinagóga

„Ha a Vilnai Gáonnak igaza van, akkor küszöbön áll a Harmadik Templom felépítése” — írta szalagcímében a Háárec. A baloldali izraeli napilapban megjelent írás nagy feltűnést keltett: már két nap alatt több száz internetes hivatkozás született a témában. A cikk egy 18. századi, de máig nagyon nagy tekintéllyel bíró rabbi előrejelzésére hivatkozik, amelynek értelmében a jeruzsálemi Harmadik Templom felépítésének 2010. március 16-án (a zsidó niszán hónap elsején) el kellene kezdődnie. A Nyugati fal főrabbija a Heteknek elmondta, hogy arra számítanak: a zsinagóga felavatásával „a szellem visszatér Jeruzsálembe”.

 

Akár igaznak bizonyul végül az előrejelzés, akár nem, a Harmadik Templom közeli felépítésének a lehetősége felkavarta az izraeli vallási életet. A Vilnai Gáon a judaizmusban nagyon nagy tekintély. A különös név jelentése: „a vilniusi jesiva (rabbinikus akadémia) vezetője"; a judaizmusban csak ezen a becenéven emlegetik Elijáhú ben Slómó Zalman rabbit (1720–1797), aki a litvániai fővárosban élt és tanított, és már harmincas éveiben Európa-hírű írásmagyarázó volt. Ő állította azt, hogy amikor a jeruzsálemi zsidó Óvárosban álló Churvá zsinagóga harmadszor is újjáépül, akkor megkezdődik a Harmadik Templom felépítése is.

 

A szóban forgó zsinagógát 1701-ben lengyel chászid zsidók kezdték építeni, azonban húsz év múlva, még elkészülte előtt leromboltatták azok az arab hitelezők, akiknek a kis zsidó közösség nem tudta fizetni az építkezéshez fölvett kölcsönt. Az épület egy évszázadon át állt romokban — innen kapta nevét: churvá héberül rom —, majd éppen a Vilnai Gáon jeruzsálemi tanítványai kezdték újra felépíteni 1836-ban, amit mesterük már nem ért meg. Ezután a hatalmas, boltíves épület a Szentföld legfontosabb, legtekintélyesebb zsinagógája lett egészen 1948-ig, amikor az Izrael Állam megalapítása utáni függetlenségi háborúban a jordániai hadsereg újra földig rombolta. Jeruzsálem 1967-es visszafoglalása és újraegyesítése után csak egyetlen boltívet építettek belőle újjá, mintegy mementóként — ez az óvárosi zsidónegyed egyik szimbólumaként vált közismertté azóta. Most azonban ismét — harmadszor is — újjáépítik a zsinagógát, amelynek 2010. március 15-én lesz az átadása. Így, ha a Vilnai Gáonnak igaza volt, akkor 16-ától (niszán 1-jétől) aktuálissá válik a Harmadik Templom felépítésének megkezdése.

 

A héber gáon szó, melyet csak a legtekintélyesebb rabbinikus akadémiák vezetői érdemelnek ki, szó szerint kiemelkedőt jelent, egyesek így is fordítják: „zseni”. Tény, hogy a szóban forgó vilniusi Elijáhú rabbi Mozarthoz hasonló csodagyerek volt a zsidó vallási és tudományos életben: kisgyermekkorától fogva rendkívül erős, „fényképező" memóriájáról vált híressé. Amit egyszer elolvasott, megjegyezte. Akkoriban általános volt, hogy a zsidó fiúgyermekeket, mihelyt beszélni tudtak, elkezdték a Bibliára tanítani, célként kitűzve, hogy ötéves korukra tudjanak héberül olvasni, és egyszer már olvassák is el az egész Szentírást. Ez a viszonylag jó képességű fiúknak általában sikerült is — az azonban egyedülálló volt, hogy a kis Elijáhú egyúttal meg is jegyezte az egészet. Tizenegy éves korára a Talmudot is fejből tudta; fotografikus emlékezetére jellemző, hogy idősebb korában, ha az általa használt példányt valahol egy tűvel átszúrták, megnézte, hol ment be a tű, és meg tudta mondani, hogy a következő oldalakon melyik szavakat szúrta át. Tehetsége a feljegyzések szerint nagyfokú szerénységgel párosult: jóllehet már egészen fiatalon Európa egész területéről hozzá fordultak a legnagyobb tekintélyű, idős rabbik, ha valamit nem tudtak eldönteni vagy kikutatni az Írásokból, ő mindig kifejezte, hogy nem tartja magát méltónak erre a megtiszteltetésre — majd megoldotta a problémát.

 

1777-ben, amikor az akkoriban kezdődő chászidizmus elérte Vilniust is, a misztikus istenélményt a bibliatanulás és a fegyelmezett életvitel rovására is hangsúlyozó fiatal, kabbalista mozgalmat a Vilnai Gáon kiközösítő átokkal sújtotta. Ekkor vált el a ma ultraortodoxia néven ismert chászidizmus a hagyományos ortodox zsidóságtól — mindmáig. Érdekes, hogy a később megszülető cionizmusnak a chászidok voltak a legfőbb ellenzéke a zsidóságon belül — míg a „hagyományos" ortodoxok között sokan együttműködtek vele (mára már az ultraortodoxok jelentős csoportjai is). Elijáhú tekintélye azonban annyira nagy volt, hogy még a chászidok is igyekeztek valahogy megnyerni maguknak — sikertelenül.

 

A Vilnai Gáon a cionizmust tekintve is megelőzte korát: tanítványainak egy részét arra inspirálta, hogy költözzenek a Szentföldre azzal a céllal, hogy így a Messiás eljövetelét szándékosan közelebb hozzák, siettessék; s ezzel a vallásos cionizmus egyik ősatyjává vált. Már halála után, 1808-tól egyes tanítványai és azok családjai, mintegy ötszáz fő alijázott ezzel a céllal, ők alapították meg a Meá Seárim negyedet Jeruzsálemben (melyet azonban azóta főként ellenlábasaik, az anticionista ultraortodoxok népesítettek be), majd ők építették először újjá a Churvá zsinagógát. A zsidó hagyomány szerint, ahogy az Egyiptomból való szabadulás niszán havában történt, ugyanúgy a végső szabadulás is niszán havában kezdődik majd. Ez még tovább fokozza az izgatottságot azokban, akik szerint nem véletlen, hogy a Vilnai Gáon által meghatározott időpont teljesen véletlenül éppen niszán 1-jére jött ki. Így tavasszal Jeruzsálem egyes hívő köreiben fokozott messianisztikus várakozásra lehet számítani. Rövidesen kiderül tehát, helyes volt-e a Vilnai Gáon előrejelzése.

 

(A cikk a Hetek 2009. december 18-i számában is olvasható.)

 

Végjáték Maszadán

2010.02.13. 17:02 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: régészet flavius josephus maszada

73 tavaszán végjátékához érkezett el az első zsidó háború. Lucius Flavius Silva tábornok vezetésével a X. Fretensis legió és számos segédcsapat — összesen talán 7000 ember — ostrom alá fogta a mintegy ezernyi várvédőt, akik Maszada erődjében sáncolták el magukat. A kilátástalan küzdelmet Flavius Josephus Zsidó háború című könyvében örökítette meg. De vajon igazat írt-e? Megtudhatják a filmből.

 

Megtalálták Jeruzsálem bizánci főutcáját

2010.02.12. 06:56 | Cs.E. | Szólj hozzá!

Címkék: régészet jeruzsálem madaba mozaik

Az Izraeli Régészeti Hatóság által vezetett ásatások a jeruzsálemi Óváros szívében alátámasztották egy 1500 éves térkép adatait. A 6–7. századból származó úgynevezett Madaba-térkép, a jordániai Madaba templomában található 8 x 16 méteres mozaik, amely a bizánci kori Szentföldet ábrázolja. A térkép sematikusan ábrázolja a területet, kiemelve a keresztény szent helyeket. A templomokat piros tetők jelzik a mozaikon. A Madaba-térkép egyértelműen mutatja, hogy Jeruzsálem nyugati bejárata egy hatalmas kapun keresztül nyílt a kelet-nyugati irányban húzódó főútra, azaz decumanusra. Az észak-déli főutat, vagyis a cardót már a 70-es években föltárták, térképen szereplő számos jelentős épület maradványait szintén sikerült kiásni, vagy mindig is ismert volt (pl. a Szent Sír Templom), azonban a főútvonal a mai napig feltáratlan maradt. Az ok rendkívül egyszerű: az itt végzett ásatások rendkívüli fennakadást okoztak volna ezen a forgalmas helyen. Most azonban a Jeruzsálemi Fejlesztési Ügynökség a környék átfogó infrastrukturális fejlesztése mellett döntött. A munkálatok ritka lehetőséget jelentenek a régészek és a nagyközönség számára, hogy megismerjék az oly ismerős utcakövek alatt rejtőző régmúltat.

 

Ofer Sion, a Régészeti Hatóság ásatásvezetője már korábban is feltételezte a Madaba-térkép alapján, hogy a decumanus a Óváros keresztény, örmény és arab negyedének találkozásánál fekvő Jaffa-kapu közelében található, éppen ott, ahol most a munkálatok folynak. „És valóban, miután számos ásatási réteget eltávolítottunk, a mai utcaszint alatt kb. 4,5 méterrel legnagyobb örömünkre a szemünk elé tárultak az utcát borító hatalmas járdakövek.” A több mint egy méter hosszú kövek megrepedeztek az évszázados terhektől. Egy kőalapzat is napvilágra került az utca mellett, melyen egy járda és egy még feltáratlan oszlopsor ismerhető fel. „Fantasztikus látni, hogy a Dávid utca, amelyen ma zajlik az élet, gyakorlatilag megőrizte az 1500 évvel ezelőtti nyüzsgő utca útvonalát” — nyilatkozta a régész. A előkerült leletek között található rengeteg cserépedény és pénzérme, valamint öt szögletes bronzsúly, amelyeket a kereskedők nemesfémek mérésekor használtak.


A középkor folyamán egy utcára néző hatalmas épületet emeltek a bizánci kori kőalapzaton. A Mameluk korban (13–14. század) meghosszabbított helyiségek épültek ezen a struktúrán belül, némelyikük boltozatos; nyilvánvalóan üzletekként és raktárhelyiségekként szolgáltak. Az is kiderült, hogy az épület alatt, közvetlenül a Dávid-torony és a Dávid utca között haladó, és az Örmény negyedbe vezető utca alatt egy óriási, 8 x 12 méteres, 5 méter mély ciszterna található, amely az itt lakókat látta el vízzel. (Fotók: Assaf Peretz, Israel Antiquities Authority.)

 

süti beállítások módosítása