Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) régészei a Jaffa-kapunál jelenleg folyó ásatáson egy föld alatti vízvezetéket fedeztek fel. A körülbelül ezernyolcszáz évvel ezelőtt épült aquaeductus Jeruzsálem egyik legforgalmasabb útján, a Dávid Tornya Múzeum közelében, a Dávid utcai arab bazár nyomvonalán vezetett. Dr. Ofer Sion ásatásvezető (IAA) így nyilatkozott a sajtónak: „Az ásatások során felfedeztük a vízvezeték oldalfalát. Mikor elmozdítottuk a köveket és bepillantottunk a csatornába, egy gyönyörűen épült aquaeductust láttunk, amit kőlapokkal fedtek. A csatornában guggolva akár negyven métert is megtehet az ember. Izgalmas dolog egy olyan helyen járni, ahová többszáz év óta ember nem tette a lábát.” Dr. Sion szerint „a jeles 19. századi tudós, Conrad Schick (képünkön) már leírta az aquaeductus egy részét, amelyet 1898-ban, egy itteni épület alapozásánál fedezett fel; ezt az épületet ma Imperial Hotel néven ismerjük. Schick pontos mérnöki dokumentációja adott kulcsot a kezünkbe, amely végül a vízvezeték feltárásához vezetett.”

Az aquaeductus kb. 60 cm széles és 1,5 m magas. Tizenöt méterenként szellőző aknák vezettek belőle a felszínre, amelyek azt is lehetővé tették, hogy a vezeték állapotát az akkori felszínről megvizsgálják. Az i. e. 2–1. században Jeruzsálem hagyományos víznyerőhelye, a Gihon-forrás már nem biztosított elegendő vizet a megnövekedett lakosság számára. Az állandó vízhiány vezetett arra, hogy a Hasmoneusok alatt, majd Heródes korában több vezetéket is kezdtek építeni. Amihai Mazar (Héber Egyetem) a 60-as évek végén térképezte fel a Jeruzsálem vízellátását szolgáló vezetékrendszer maradványait, aminek során kiderült, hogy a római korra legalább öt aquaeductus létezett Jeruzsálemben: az ún. Arrub-, Bijar- és Heródes-vezeték, valamint az „alacsony” és „magas” aquaeductus. Érdekesség, hogy ezek némelyikét — természetesen modernizálva — mind a mai napig használják. Valamennyi eddig azonosított vízvezeték a Jeruzsálemtől délre fekvő dombvidéktől, Hebron és Betlehem környékéről szállította a vizet. A természetes források vizét először három hatalmas tárolómedencébe, az úgynevezett „Salamon-medencékbe” vezették, Betlehemtől kb. 10 km-re délre. Általános vélemény szerint Jeruzsálem legkorábban (a Hasmoneus-időkben) épült vízvezetéke az ún. „alacsony” aquaeductus volt, amelyet egészen az oszmán-török időkig használtak. Jeruzsálem leghosszabb vízvezetéke az Arrub, amelynek teljes hossza 60–65 km volt. A becslések szerint a vízvezeték 90–115 méterrel magasabban fekszik, mint a Templomhegy, amely 735 méterre van a tengerszint felett. A vezeték látszólag fölösleges kanyargására azért volt szükség, hogy a víz esési szögét szabályozhassák: az Arrub-vezeték kilométerenként 3,6–4,5 métert esett, ami 0,15–0,19%-os esési szögnek felel meg. Az ún. „magas” vezeték, amely a Salamon-medencéktől rövidebb úton szállította a vizet a mai Jaffa-kapuhoz, a leginkább elfogadott álláspont szerint az i. sz. 2. század első felében épült, bár Charles Wilson a 19. század közepén azt feltételezte, hogy azt Heródes építtette a Felső-városban lévő palotája számára. A „magas” vezetéken mindenesetre a Jeruzsálemben 70 után állomásozó X. Fretensis legio építési feliratait is megtalálták, ami a churbán utáni építést támasztja alá. Dr. Ofer Sion véleménye szerint „mostanra a vízvezeték feltárt részét a 2. századra tudjuk keltezni, Aelia Capitolina építésének idejére, amikor a Bar Kokhba-felkelés leverése után, 135-ben Hadrianus egy pogány várost épített Jeruzsálem romjain. Ugyanakkor azt is feltételezhetjük, hogy a vízvezeték építését Betlehem környékén még Heródes alatt kezdték. A régészeti kutatások bebizonyították, hogy az aquaeductus teljes hossza kb. 13 km volt.”