2009. szeptember 25-én a tekintélyes New York-i gazdasági lapban, a The Wall Street Journal-ban jelent meg egy cikk az arab–izraeli konfliktus egyik fontos szellemi összetevőjéről, amely közvetve a bibliai régészettel foglalkozókat is érinti. Tayseer Rajab Tamimi sejk, a Palesztin Hatóság muzulmán főbírája augusztus végén a következő kijelentésre ragadtatta el magát: „A zsidóknak nincs történelmük Jeruzsálemben. Soha nem éltek itt, a Templom soha nem létezett, és az izraeli régészek be is vallották ezt. Azok, akik mindezt tagadják, egyszerűen hazudnak.” Csábító lenne egy mosollyal vagy egy kézlegyintéssel elintézni ezeket a mondatokat, ha ez a vélemény nem lenne általános a muzulmán arabok, és különösen a palesztin arabok körében. Tamimi sejk csupán szócsöve azoknak a millióknak, akik komolyan azt hiszik és vallják, hogy Jeruzsálem „egy arab és iszlám város, ahogyan mindig is az volt”. Shamekh Alawneh, a jeruzsálemi arab Al Quds Egyetem modern történelem professzora egy augusztus 11-én elhangzott rádióadásban, melynek címe: „Jeruzsálem: történelem és kultúra” volt, amellett érvelt, hogy a zsidók kapcsolata Jeruzsálemmel csupán kitaláció. „Nincsenek történelmi gyökereik” — jelentette ki Alawneh, hozzátéve, hogy a zsidók „támadást intéznek a történelem ellen, ellopják a kultúrát, meghamisítják a tényeket, eltörlik az igazságot, és judaizálják a várost.”
E szavaknak különös jelentőséget ad, hogy Barack Obama elnök és stábja épp ezekben a hetekben készíti elő az új közel-keleti béketervet. Az elmúlt évtizedek hasonló kísérletei rendre-sorra megbuktak éppen Jeruzsálem státuszának kérdésén — az izraeliek ugyanis kijelentették: soha nem fogják elfogadni a nemcsak Izrael Állam fővárosának, hanem a judaizmus (és nem mellesleg: az evangéliumi kereszténység) legfőbb szellemi központjának számító Jeruzsálem megosztását. A vita tehát egyáltalán nem történelemről, régészetről, a múlt maradványainak értelmezéséről szól — ezekről aligha lehet vitatkozni, olyan egyértelműen a zsidóság igazát támaszják alá —, hanem hatalomról és politikáról. De azért nem árt felfrissíteni emlékezetünket: a héber Biblia (a keresztény Ószövetség) több mint 600 alkalommal említi Jeruzsálemet, mint amely Dávid király (kb. Kr. e. 1000) óta Izrael fővárosa volt. A hívő zsidók naponta háromszor imádkoznak Jeruzsálem felé fordulva, ami azt jelzi, hogy a világ bármely részén éljenek is, ezt a várost tekintik szellemi központjuknak. Az ortodox zsidók ma is egy téglányi helyet vakolatlanul hagynak bejárati ajtajuk felett, arra emlékeztetve ezzel, hogy a Templom még nem épült fel. A hívő zsidók a házasságkötésekkor egy poharat törnek össze a padlón, hogy ezzel is emlékeztessenek arra: Jeruzsálem megváltása még nem történt meg, sőt a 137. zsoltár híressé vált szavait is felolvassák: „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!”
Tamimit, Alawnehet és a hozzájuk hasonló elszánt történelemhamisítókat természetesen sosem győzik meg a történelmi tények: vagyis azok az írott és tárgyi dokumentumok, amelyek tízezerszámra állnak rendelkezésre Jeruzsálem és a zsidóság szétválaszthatatlan történelmi összetartozásának bizonyítására. Azon komoly tudósok ezrei sem győzik meg őket, akik a világ számos egyetemén tanítják a zsidók történelmét, cikkek, könyvek, ismeretterjesztő filmek garmadáját produkálva évente. Sőt — és ez a legborzasztóbb a dologban — saját szent könyvük, a Korán sem győzi meg őket állításaik hazug voltáról. Az iszlám szent könyvében ugyanis számos ószövetségi szereplő található: közöttük Ábrahám, Dávid és Salamon is. Ez utóbbi építette a Biblia szerint a Templomot, amelyre a Korán is utal mint „az ima magasztos helyére”, sőt az első muzulmánok Jeruzsálemet a „Templom városaként emlegették”. Érdekes, hogy az iszlám érzékenységét egyáltalán nem sértette 1924-ben (vagyis 24 évvel Izrael Állam kikiáltása előtt), hogy a Muszlim Legfelsőbb Tanács is elismerje: az al-Haram al-Sharif (a Nemes Szentély) „a Templomhegy arab neve, amelyen jelenleg a Sziklamecset és az Al-Aqsa-mecset található” … „A hely a földön található legősibb történelmi helyek egyike. Szentsége a legkorábbi (valószínűleg történelem-előtti) időkből datálódik. Azonossága Salamon templomának helyével minden kétségen felül áll.” Ezek a mondatok pedig nem egy cionista brosúrából, hanem a muszlim hatóság által kiadott turistakalauzból származnak! (Lásd képünkön.) A szerzők állításuk alátámasztására a héber Bibliát és Flavius Josephus műveit is idézték.
Az elmondottak is alátámasztják, az iszlamizmus legfőbb célja Izrael Állam történelmi alapjainak megkérdőjelezése a nemzetközi közvélemény előtt. Csak emlékeztetőül: Izrael 1967-ben, a hatnapos háború alatt foglalta el teljes egészében Jeruzsálemet (beleértve a Templomhegyet is), s azt 1980-ban az állam „egységes, oszthatatlan fővárosának” nyilvánította. (Igaz, az ENSZ 478-as határozatában ezt rögvest a „nemzetközi joggal ellentétesnek” nyilvánította Izrael döntését, ami egy független tagállam belügyeibe történő, s a nemzetközi jogban valóban példátlan beavatkozás volt.) A palesztin vezetők azóta, vagyis az utóbbi harminc évben mindent megtesznek azért, hogy — Alawneh saját szavait idézve — „támadást intézzenek történelem ellen, ellopják a kultúrát, meghamisítsák a tényeket, eltöröljék az igazságot, és iszlamizálják a várost”. Mindeközben sem az izraeli politika, sem a tudós társadalom nem tagadta egyetlen percig sem, hogy Jeruzsálem Kr. u. 638 után — hosszabb-rövidebb megszakításokkal — az iszlám uralma alatt állt. A zsidó régészek nem pusztítják el az iszlám régészeti maradványokat, vagy ha erre mégis szükség adódik, részletesen dokumentálják azokat, és azok publikálásától sem félnek. A fentebb idézett 1980-as „Jeruzsálem törvény” garantálja az iszlám és keresztény szent helyek szabadságát.
Egy déli irányban, a Siloám-medence felé lejtő kőlapokkal burkolt lépcsős utcát fedeztek fel az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói a Dávid Városában. Igaz, már korábban is rábukkantak erre az utcára, egészen pontosan 1894 és 97 között Frederick J. Bliss és Archibald C. Dickey ásatásain, de a feltárást akkor visszatemették. Ugyanennek az utcának északabbra fekvő szakaszát találta meg 1937-ben Jones, majd 1961 és 67 között Kathleen Kenyon. A Ronny Reich (Haifa Egyetem) és Eli Shukron (IAA) vezetésével folyó ásatások során most az utca összefüggő, 550 méteres szakaszát bontották ki a régészek. Ennek az útnak jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni, hiszen ez kötötte össze Jeruzsálem legdélebbi és legmélyebben fekvő pontját, a Déli-kaput — amely mellett a Siloám-medence is feküdt — a Templomheggyel. Ronny Reich szerint „A Második Templom időszakában innen indultak a zarándokok, hogy felmenjenek a Templomhoz. Ez az út legdélibb csücske, s egy ugyanide tartozó szakaszt már felfedeztek a Templomhegy nyugati oldalánál.” A jelenlegi ásatások egy igen keskeny (1-2 méter széles) szakaszra koncentráltak az út nyugati oldalán. Itt a lépcsőket érdekes módon építették: a széles és keskeny szakaszok rendszertelenül váltakozva követték egymást. Két évvel ezelőtt ugyanitt egy csatornarendszert is találtak, amely a Templomhegyről kiindulva a Júdeai-sivatagba ért ki. A Második Templom pusztulásakor minden bizonnyal menekülőalakúgtként is szolgált. A régészek most megpróbálják tisztázni, milyen kapcsolat lehetett a most feltárt útszakasz és a csatorna között. (A fényképeket Vladimir Neichin készítette.)
Az ásatásvezető Avshalom-Gorni szerint: „Izgalmas és egyedülálló lelettel van dolgunk. Ez az első eset, hogy menóra díszítés kerül elő a Második Templom idejéből (Kr. e. 440—Kr. u. 70). Feltételezhetjük, hogy a kőre vésett menórát egy olyan művész készítette, aki saját szemeivel látta azt a jeruzsálemi Templomban. A most megtalált zsinagóga ahhoz a hat másikhoz csatlakozik, amely eddig a világon a Második Templom korából előkerült.” (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kissé elragadtatott régésznő két dologban biztosan tévedett. Az egyik, hogy 70 előtti menóra-ábrázolás eddig is ismert volt Hasmoneus pénzekről, illetve egy graffiti formában előkerült a jeruzsálemi Heródesi Negyed ásatásain. A másik tévedés, hogy egy zsidó kőfaragó aligha láthatta a Templomban a valódi menórát, mivel azt csak a papok pillanthatták meg annak belsejében. Persze nem kizárt, hogy a kőfaragó egyben pap is volt, bár ennek az esélye viszonylag kicsi.) A menóra mint díszítőelem egyébként valóban ritka ebben a korban, csak a 3. századtól válik gyakorivá. A régésznő azt is elfelejtette közölni, mi az a bizonyíték, ami alapján a most megtalált zsinagógaépület nem lehet régebbi a Kr. u. 1. századnál. Ez a bizonyíték a rögzített fali tórafülke (másnéven Áronfülke) hiánya. Ebben a korban ugyanis a tóratekercseket feltehetően mozgatható ládákban vitték be a zsinagógákba.
A zsinagóga Migdálban (arámiul Magdala) került elő, ami elsősorban az Újszövetségből ismerős. Innen származott Mária „Magdolna”, Jézus egyik tanítványa, akiből hét démont űzött ki, s aki ott volt a Mester keresztjénél és sírjánál is (Mt 27:56; Mk 15:40; Lk 24:10; Jn 19:25, 20:1). Márk szerint neki jelent meg először feltámadása után (16:9). Kevéssé ismert, hogy a „Magdolna” eredeti jelentése „magdalai” vagy „Magdalából származó”. Magdala egy aprócska zsidó település volt a Kinneret-tó partján, amely Jézus szolgálatának fő bázisául szolgált. Nagyon valószínű, hogy Kapernaum, Korazin, Bétszaida mellett Magdalában is megfordult a Názáreti, sőt nem kizárt, hogy a most felfedezetett zsinagógában is járt. Migdal a hetvenes zsidó háború idején is keményen tartotta magát: a galileai seregek főparancsnoka, Joszéf ben Mattijáhu (a későbbi Flavius Josephus) itt rendezte be egyik főhadiszállását. A település még akkor sem adta meg magát, miután egész Galilea és Tiberias is római kézre került. Annál nagyobb volt a győztesek bosszúja: a városkát földdel tették egyenlővé, a lakosokat vagy lemészárolták, vagy eladták rabszolgának. (A zsinagógáról készített légi felvételt a Skyview Company készítette, és a Israel Antiquties Authority tulajdonát képezi.)
A
Bar Kochba pénzei teljes mértékben illeszkedtek a római monetáris rendszerbe. Négy denarius (héberül sus) megfelelt egy tetradrachmának (héberül sela’). A legnagyobb problémát azonban az ezüst beszerzése jelenthette. Az első zsidó háborúban bőven rendelkezésre állt a nemesfém: a Templom kincstára Kr. u. 70-ig a felkelők kezén volt. (Ennek ellenére csak 66-ban vertek ezüstpénzt, mégpedig 98%-os tisztaságú ezüstből.) A 2. század elején azonban már nem létezett templomi kincstár, így a felkelők római császári és provinciális ezüstpénzeket láttak el felülverettel. Leo Mildenberg szerint nem valószínű, hogy a császári (Nerótól Hadrianusig), kis-ázsiai, gázai és askelóni vereteket Bar Kochba a római hadseregtől zsákmányolta, sokkal inkább a zsidó felkelők adományairól vagy adójáról lehet szó, illetve az általa bérbe adott földek áráról. Kétség sem férhet hozzá, hogy a pénzeken használt feliratokban és szimbólumokban a felkelés ideológiáját láthatjuk tükröződni. A feliratok nyelvéül választott héber, valamint az óhéber (tehát nem az arámi kvadrát) betűk alkalmazása a felkelők vallásos nacionalizmusát tükrözi. Az elő- és hátlapokon kétféle motívumot láthatunk: a Templom homlokzatát, felette egy csillaggal, illetve a Sátorok ünnepének két kellékét: a citront (ethrog) és a pálmaágat (luláv). Ez utóbbi szimbólumok is erőteljes messianisztikus töltéssel rendelkeznek, illetve közvetlenül kapcsolhatók Jeruzsálem felszabadításának és a Templom újjáépítésének ideológiájához.
A bibliai régészet világát alaposan felkavarta 2002-ben egy csontládika (osszárium) előkerülése, amelyen arámi nyelven a Yaakov bar Yosef akhui di Yeshua
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) igazgatója hamarosan szintén a tanúk padjára kerül, először azóta, hogy 2004 decemberében kijelentette: Oded Golan letartóztatása csak a „jéghegy csúcsát” jelenti egy olyan nemzetközi összeesküvésben, amely megszámlálhatatlan mennyiségű hamis műtárgyat helyzett el a világ múzeumnak kiállítótermeiben, és további letartóztatásokat ígért. Nos, a helyzet az, hogy egyetlen embert sem tartóztattak le, sőt maga Farkash bíró is azon a véleményen van, hogy a vád megfeneklett. A vád tudományos része ugyanis a ládikát borító patina oxigén izotóp összetételével (d18O = Delta 18 Oxygen) operált. A vád tanújaként beidézett Miryam Bar-Matthews és Avner Ayalon kutatók (Geological Survey of Israel) szerint a felirat és a ládika patinája természetes úton képződött, a „Yeshua” (Jézus) szót kivéve. A patinában -10.2 permil d18O értéket mértek, de Yuval Goren, a Tel Aviv-i Egyetem régészprofesszora szerint ez olyan magas érték, ami a Júdeai-sivatag szárazságát figyelembe véve lehetetlen. Amerikai tudósok 2007 októberében azonban kimutatták: igenis lehetséges volt ilyen izotópérték elérése a helyszíni körülmények között.