2009. szeptember 25-én a tekintélyes New York-i gazdasági lapban, a The Wall Street Journal-ban jelent meg egy cikk az arab–izraeli konfliktus egyik fontos szellemi összetevőjéről, amely közvetve a bibliai régészettel foglalkozókat is érinti. Tayseer Rajab Tamimi sejk, a Palesztin Hatóság muzulmán főbírája augusztus végén a következő kijelentésre ragadtatta el magát: „A zsidóknak nincs történelmük Jeruzsálemben. Soha nem éltek itt, a Templom soha nem létezett, és az izraeli régészek be is vallották ezt. Azok, akik mindezt tagadják, egyszerűen hazudnak.” Csábító lenne egy mosollyal vagy egy kézlegyintéssel elintézni ezeket a mondatokat, ha ez a vélemény nem lenne általános a muzulmán arabok, és különösen a palesztin arabok körében. Tamimi sejk csupán szócsöve azoknak a millióknak, akik komolyan azt hiszik és vallják, hogy Jeruzsálem „egy arab és iszlám város, ahogyan mindig is az volt”. Shamekh Alawneh, a jeruzsálemi arab Al Quds Egyetem modern történelem professzora egy augusztus 11-én elhangzott rádióadásban, melynek címe: „Jeruzsálem: történelem és kultúra” volt, amellett érvelt, hogy a zsidók kapcsolata Jeruzsálemmel csupán kitaláció. „Nincsenek történelmi gyökereik” — jelentette ki Alawneh, hozzátéve, hogy a zsidók „támadást intéznek a történelem ellen, ellopják a kultúrát, meghamisítják a tényeket, eltörlik az igazságot, és judaizálják a várost.”
E szavaknak különös jelentőséget ad, hogy Barack Obama elnök és stábja épp ezekben a hetekben készíti elő az új közel-keleti béketervet. Az elmúlt évtizedek hasonló kísérletei rendre-sorra megbuktak éppen Jeruzsálem státuszának kérdésén — az izraeliek ugyanis kijelentették: soha nem fogják elfogadni a nemcsak Izrael Állam fővárosának, hanem a judaizmus (és nem mellesleg: az evangéliumi kereszténység) legfőbb szellemi központjának számító Jeruzsálem megosztását. A vita tehát egyáltalán nem történelemről, régészetről, a múlt maradványainak értelmezéséről szól — ezekről aligha lehet vitatkozni, olyan egyértelműen a zsidóság igazát támaszják alá —, hanem hatalomról és politikáról. De azért nem árt felfrissíteni emlékezetünket: a héber Biblia (a keresztény Ószövetség) több mint 600 alkalommal említi Jeruzsálemet, mint amely Dávid király (kb. Kr. e. 1000) óta Izrael fővárosa volt. A hívő zsidók naponta háromszor imádkoznak Jeruzsálem felé fordulva, ami azt jelzi, hogy a világ bármely részén éljenek is, ezt a várost tekintik szellemi központjuknak. Az ortodox zsidók ma is egy téglányi helyet vakolatlanul hagynak bejárati ajtajuk felett, arra emlékeztetve ezzel, hogy a Templom még nem épült fel. A hívő zsidók a házasságkötésekkor egy poharat törnek össze a padlón, hogy ezzel is emlékeztessenek arra: Jeruzsálem megváltása még nem történt meg, sőt a 137. zsoltár híressé vált szavait is felolvassák: „Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem! Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!”
Tamimit, Alawnehet és a hozzájuk hasonló elszánt történelemhamisítókat természetesen sosem győzik meg a történelmi tények: vagyis azok az írott és tárgyi dokumentumok, amelyek tízezerszámra állnak rendelkezésre Jeruzsálem és a zsidóság szétválaszthatatlan történelmi összetartozásának bizonyítására. Azon komoly tudósok ezrei sem győzik meg őket, akik a világ számos egyetemén tanítják a zsidók történelmét, cikkek, könyvek, ismeretterjesztő filmek garmadáját produkálva évente. Sőt — és ez a legborzasztóbb a dologban — saját szent könyvük, a Korán sem győzi meg őket állításaik hazug voltáról. Az iszlám szent könyvében ugyanis számos ószövetségi szereplő található: közöttük Ábrahám, Dávid és Salamon is. Ez utóbbi építette a Biblia szerint a Templomot, amelyre a Korán is utal mint „az ima magasztos helyére”, sőt az első muzulmánok Jeruzsálemet a „Templom városaként emlegették”. Érdekes, hogy az iszlám érzékenységét egyáltalán nem sértette 1924-ben (vagyis 24 évvel Izrael Állam kikiáltása előtt), hogy a Muszlim Legfelsőbb Tanács is elismerje: az al-Haram al-Sharif (a Nemes Szentély) „a Templomhegy arab neve, amelyen jelenleg a Sziklamecset és az Al-Aqsa-mecset található” … „A hely a földön található legősibb történelmi helyek egyike. Szentsége a legkorábbi (valószínűleg történelem-előtti) időkből datálódik. Azonossága Salamon templomának helyével minden kétségen felül áll.” Ezek a mondatok pedig nem egy cionista brosúrából, hanem a muszlim hatóság által kiadott turistakalauzból származnak! (Lásd képünkön.) A szerzők állításuk alátámasztására a héber Bibliát és Flavius Josephus műveit is idézték.
Az elmondottak is alátámasztják, az iszlamizmus legfőbb célja Izrael Állam történelmi alapjainak megkérdőjelezése a nemzetközi közvélemény előtt. Csak emlékeztetőül: Izrael 1967-ben, a hatnapos háború alatt foglalta el teljes egészében Jeruzsálemet (beleértve a Templomhegyet is), s azt 1980-ban az állam „egységes, oszthatatlan fővárosának” nyilvánította. (Igaz, az ENSZ 478-as határozatában ezt rögvest a „nemzetközi joggal ellentétesnek” nyilvánította Izrael döntését, ami egy független tagállam belügyeibe történő, s a nemzetközi jogban valóban példátlan beavatkozás volt.) A palesztin vezetők azóta, vagyis az utóbbi harminc évben mindent megtesznek azért, hogy — Alawneh saját szavait idézve — „támadást intézzenek történelem ellen, ellopják a kultúrát, meghamisítsák a tényeket, eltöröljék az igazságot, és iszlamizálják a várost”. Mindeközben sem az izraeli politika, sem a tudós társadalom nem tagadta egyetlen percig sem, hogy Jeruzsálem Kr. u. 638 után — hosszabb-rövidebb megszakításokkal — az iszlám uralma alatt állt. A zsidó régészek nem pusztítják el az iszlám régészeti maradványokat, vagy ha erre mégis szükség adódik, részletesen dokumentálják azokat, és azok publikálásától sem félnek. A fentebb idézett 1980-as „Jeruzsálem törvény” garantálja az iszlám és keresztény szent helyek szabadságát.
