A felfedezésre váró szent helyek és tárgyak listáján biztosan dobogós helyezésre számíthat – Noé bárkája és a Frigyláda mellett – az „igazi” Sínai-hegy pontos helyének kutatása, amelyre már több alternatív javaslat született. Emanuel Anati régészprofesszor húsz éve lepte meg a világot azzal a bejelentéssel, hogy Mózes hegye nem más, mint a Negev-sivatag északi részén található Har Karkom-hegy.

Emanuel Anati 1930-ban született Firenzében olasz zsidó szülők gyermekeként. Izrael állam megalakulását követően hamarosan Jeruzsálembe költözött és a Héber Egyetemen tanult régészetet. Később a Harvardon lett ösztöndíjas és a Sorbonne-on doktorált. Ezután őstörténetet tanított a Tel Aviv-i Egyetemen és kiterjedt kutatásokat folytatott a Negevben. A hatvanas évek közepén tért vissza Olaszországba, ahol a Camonica-völgy sziklarajzainak feltárásával szerzett nemzetközi hírnevet. Már 1986-ban publikálta Isten hegye (Mountain of God) című könyvét, amelyben azt állította, hogy az igazi Sínai-hegy nem a Sínai-félszigeten, hanem a Negev sivatagban található. Anati negyed század óta küzd elméletének elismertetéséért, és ebben a küzdelemben most – úgy tűnik – sikerült áttörést elérnie.

A teljes cikk a Hetek c. hetilapban olvasható.

A Har Karkomról készített képgaléria itt tekinthető meg.

Egy szépen kidolgozott pogány oltárt találtak Askelónban, ahol az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) felügyeli a Barzilai Kórház-komplexum bővítési munkálatait. Az egyik helyiség építése során egy rendkívüli lelet látott napvilágot: a gránitkőből készült, bikafejekkel és babérfüzérekkel díszített oltár, amely a római korra (Kr. u. 1–2. század) datálható, az egykori temető közepén állt. Yigal Israel, az IAA askeloni körzetének régésze szerint „a lelet megerősíti a feltételezést, hogy egy pogány temetővel van dolgunk. Az oltárt 60 cm magas, bikafejek díszítik, melyeket babérfüzérek kapcsolnak össze. Az összes füzér illetve bikafej közepén egy szíj figyelhető meg. A babérfüzéreket szőlőfürtök és levelek ékesítik. Az ilyen típusú oltár füstölőoltárként funkcionált a római korban: általában a római templomokban állították fel őket, ahol a látogatók illatszereket, elsősorban mirhát és tömjént égettek rajtuk, miközben isteneikhez imádkoztak. Ma is láthatóak még az égetés nyomai az oltáron. Feltételezhetően egy család adománya volt, amely Askelón temetőjébe hozatta azt.” Yigal Israel arról is beszámolt, hogy a régészeti munkálatok során családi sírboltok illetve egyének elhantolására szolgáló sírüregek maradványait tárták fel. Ezenkívül egy nagyméretű, díszes fedéllel ellátott mészkőszarkofágot is találtak. Ez utóbbi magassága 80 cm, szélessége 60 cm és hosszúsága 2 m. A szarkofágnak azon a végén, ahová az elhunyt feje került, a követ belül elég magasra faragták, amely így mintegy párnára emlékeztet. Egy római oltár felbukkanása Askelónban semmiképp sem nevezhető szenzációnak. A település a bibliai időkben a filiszteus „ötváros” (pentapolisz) egyike volt, s bár Nabukodonozor Kr. e. 605-ben lerombolta, a hellenisztikus korra újra jelentős kikötővé fejlődött. Ide húzódott vissza Kleopatra Kr. e. 49-ben, és itt született Nagy Heródes. Az alexandriai Philón — mikor életében egyszer felment Jeruzsálembe — ugyncsak megállt itt, és megcsodálta a város Aphrodité-templomát és annak galambjait. Valószínűleg ez utóbbi szentély működésével függhet össze, hogy Simeon ben Szetah, a Szanhedrin farizeus elnöke (Kr. e. 1. század) egyetlen napon nyolcvan „boszorkányság” vádjával elítélt askelóni nőt végeztetett ki.

Salamon és Séba (Sába) királynőjének kapcsolata a tudósokat és a bibliaismerő laikus közönséget egyaránt régóta izgalomban tartja. Néhány közelmúltban történt régészeti felfedezés meggyőzően hiteles történeti hátteret nyújt az 1Kir 10:1-13-ban szereplő történethez. A bibliai Séba, amelyre mintegy két tucatnyi helyen említ az Ószövetség, a dél-arábiai szabeus királysággal azonosítható. Újasszír dokumentumok alapján már régóta ismert a szabeusoknak az Euphratész középső folyásvidékével folytatott kereskedelme a Kr. e. 9. század elején, sőt meggyőző érvek szólnak amellett, hogy a Levante és Dél-Arábia között már a Kr. e. 2. évezred végétől létezett kereskedelmi kapcsolat. Az antik műtárgykereskedelemben 2009-ben bukkant fel egy megdöbbentő lelet. Egy feltehetőleg templomi feliratról van szó, amelynek három töredéke került elő: ezeken 25 töredékes vagy teljes sor olvasható szabeus nyelven, dél-arábiai írással. A feliratot tipikus dél-arábiai fríz keretezi: felül kőszáli kecskék (ibexek) láthatók, oldalt pedig férfiak asszír öltözékben. A kb. Kr. e. 600-ra keltezhető felirat szerzője egy bizonyos Sabahhumu, aki a dél-arábiai Nashq (mai nevén Al-Bayda, Jemen) városból származott. Emberünk Séba királyának, Yada’il Bayin-nak, Yitha’amar fiának követe volt. A feliraton hálát ad a szabeus főistennek, Almaqahnak különféle szerencsés megmeneküléseiért; egyebek mellett megemlít egy kereskedelmi utazást is „Dédánba, Gáz[á]-ba és Júda városaiba” (’HGR YHD). Dédán nem más, mint egy észak-arábiai oázis, amely az Ezék 27:20-ban is szerepel mint kereskedelmi célpont (két verssel később pedig a Sébával folytatott kereskedelemről is olvashatunk). Az újonnan felfedezett felirat azt tanúsítja, hogy egy karavánút vezetett Dédánon keresztül Dél-Levante irányába. A Dél-Arábiával fennálló kapcsolatot már eddig is alátámasztotta néhány régészeti lelet. Beér-Sebában az 1990-es évek végén megtalálták egy mészkő-kocka darabját — valószínűleg bélyegző lehetett —, amelyen három betű szerepel dél-arábiai írással (KHN), a leletet legalább a Kr. e. 8. századra datálják. 2000-ben Dávid városában három cserépdarabot találtak, az egyiken a HLL betűk szerepelnek dél-arab írással, ezeket a régészek Jeruzsálem babilóniaiak általi lerombolásának idejére (Kr. e. 587/6) keltezik. A Negeven áthaladó utak kereszteződésében fekvő Aróerben 2008-ban talált cserépdarabon pedig egyetlen dél-arábiai betű, egy H szerepel.

Forrás: André Lemaire: Solomon et Sheba, Inc. New Inscription Confirms Trade Relations Between “Towns of Judah” and South Arabia, BAR 36:1 (2010) 54–59.

Kanadai régészek a Damaszkusztól mintegy 300 km-re északra fekvő, törökországi Tell Tayinat-i ásatásokon tavaly nyáron egy szentélyt tártak fel, amelynek pompája az asszírok által Kr. e. 738-ban elfoglalt királyság hajdani dicsőségét hirdeti. A romok között talált több tízezer lelet közül a legnagyobb érdeklődést egy kb. Kr. e. 670-re datálható ékírásos tábla keltette, melyen az asszír uralkodónak, Eszarhaddonnak vazallusaival kötött szerződése olvasható. A 43×28 cm-es, darabokra tört tábla 650–700 sornyi szöveget tartalmaz. A szerződés megkötésére Eszarhaddon uralkodásának vége felé került sor: a király összes vazallusát maga elé rendelte, hogy a konfliktusmentes poltitkai környezetet biztosítsa a trónutódlás idejére. Az előző uralkodót, Eszarhaddon apját ugyanis annakidején saját bátyja ölte meg.

A szerződés szövege azért részesül megkülönböztetett figyelemben, mert a Torontói Egyetem régésze, Timothy Harrison szerint formuláris nyelvezete rendkívül hasonlít arra a bibliai beszámolóra, amely Istennek Ábrahámmal kötött szövetségét írja le. Márpedig ha ezek az asszír szerződések formailag és stilárisan mintául szolgáltak a bibliai beszámoló megszövegezéséhez, akkor azoknak a kutatóknak van igazuk, akik szerint a Héber Biblia szerkesztésére a Kr. e. 7. században került sor. Ami azt illeti, az asszír szerződésszövegeket már jó száz éve össze szokták hasonlítani a bibliai szövegekkel, különösen a Deuteronomiummal. Utóbbi keletkezését ennek alapján többen a Kr. e. 7. századra datálják. Ugyanakkor más kutatók szerint Mózes ötödik könyve inkább a hettita vazallus-szerződésekhez hasonlít, amelyek a kései bronzkorban (Kr. e.1500–1200) keletkeztek: ez a datálás pedig megegyezik a Biblia saját kormeghatározásával.

Kenneth Kitchen ezt írja „Az Ószövetség megbízhatóságáról” (On the Reliability of the Old Testament) című művében: „Sínai szerződés és annak két megújítása — különösen a Deuteronomiumban található verzió — tökéletesen illeszkedik a Kr. e. 1400 és 1200 közötti időszakba, más datálás szóba sem jöhet. Az igen nagyszámú tárgyi bizonyíték (harminc hettitáktól sugalmazott dokumentum és azok változatai!) kizár minden további vitát. Ez nem az én kreációm, magából az eredeti dokumentumok tömegéből inherens módon következik, s ennélfogva cáfolhatatlan, ha valaki a puszta tényeket veszi figyelembe” (kiemelés a szerzőtől).

Hosszan tartó és súlyos betegség után 2010. április 7-én, szerdán elhunyt Hanan Eshel régész, a Második Templom korszakának kitűnő tudósa, qumranológus, a Tel Aviv-i Bar Ilan Egyetem professzora, aki a „Martin Szusz Land of Israel and Archaeology” tanszék vezetőjének tisztét is betöltötte 2002 és 2004 között. Doktorátusát a Héber Egyetemen szerezte, vendégprofesszorként előadott a Harvardon, Oxfordban és a Michigani Egyetemen. Több mint 200 szakcikket írt, amelyből előbb héberül, majd 2009-ben angolul is megjelent egy válogatás az Eerdmans és a Yad Ben-Zvi közös kiadásában. A jeruzsálemi Carta Kiadó tavaly elkezdett Field Guides sorozatának három kötetét is ő írta (Masada, Ein-Gedi és Qumran). 

Legutoljára tavaly nyáron találkoztunk. Azért mentem Jeruzsálembe, hogy a Givat Ram-i Nemzeti Könyvtárban egy épp készülő könyvem kéziratát lezárjam. Tudtam, hogy ő is ott lesz az olvasóteremben, ezért nem is írtam meg előre, hogy jövök. Így is lett, régi ismerősként üdvözöltük egymást, mintha csak tegnap találkoztunk volna. Én először — nem captatio benevolentiae gyanánt, arra nem is lett volna szükség —  őszinte lelkesedéssel toltam az orra elé előző nap vásárolt könyvét, amely A Holt-tengeri tekercsek és a Hasmóneus állam címen jelent meg. „Vettem egy klassz könyvet, ismered?” — kérdeztem. A válasz egy kényszeredett mosoly volt, majd maga elé húzta és dedikálta a kötetet. Igen mély szomorúság bújkált a tekintetében, de ekkor még nem értettem, miért. A rákkal küzdött. Felesége, a mindig kedves Esther (akinek nagyszülei Erdélyből vándoroltak ki, de ő már csak annyit tudott: „Jó napot kívánok!”) kijött hozzánk és röviden elbeszélgettünk a könyvtár előtti fotelsoron. A téma, mint mindig: szakmai kérdések. Hanan és Esther megjegyzései mindig félelmetesen pontosak, precízek, megbízhatóak voltak. Ezért is fordultam hozzájuk tanácsért. Megmutattam nekik egy előtte néhány héttel Olaszországban talált héber graffitit, mire ő karonfogott, bevitt az olvasóterembe, odament az egyik polchoz, és leemelt egy kötetet, amiben odalapozott egy felirathoz, és felhívta a figyelmemet egy hasonlóságra. Nemcsak képes volt, hanem kész is volt segíteni. Bárkinek. Szinte hihetetlen, hogy Hanan, ez a dinamikus, erőteljes karakter, akivel 2005-ben a Hetek című hetilapban A tekercsek titkai címen jelent meg riportom, végleg elment közülünk. (Az alábbi fénykép is ezen a túrán készült.) Vigasztalásul csak az szolgálhat, hogy hívő ember volt, családjával együtt. „Legyen lelke az élők csomójába kötve!”

Egyelőre csak egy amerikai internetes forrásokon értesülhetünk arról, hogy a jezsuiták által alapított Szent József Egyetemen (Philadelphia) március 21–22-én elhangzó előadáson bejelentik: újabb dokumentumokat találtak, amelyek a zsidók babilóni száműzetéséről tanúskodnak. Az ékírásos táblák a Kr. e. 6–5. századból származnak, és egyelőre „Al-Yahuda-szövegek” gyűjtőnéven hivatkoznak rájuk. Dr. Bruce Wells a Szent József Egyetem docense és az ókortörténeti program vezetője nyilatkozatából megtudhatjuk, hogy „az Al-Yahuda jelentése ’Júda városa’, ami minden bizonnyal Jeruzsálemre utal”. Az eddig ismeretlen leletekre természetesen nem Jeruzsálemben, hanem Irakban bukkantak rá, az egykori Babilónia tartomány területén. Az ékírásos dokumentumok abban az időszakban keletkeztek, amit a „babilóni fogság” néven ismer a zsidó történelem. Ennek szűken értelmezett időhatárai: Kr. e. 608/7 (Nabu-kudurri-uszur első hadjárata Júdea ellen) és Kr. e. 538/7 (II. Kürosz rendelete a zsidók hazatéréséről), bár valamennyi száműzött zsidó termszetesen nem tért vissza hazájába, hanem leszármazottaik is Babilónban maradtak. „Az Al-Yahuda kifejezés használata elárulja, hogy elegendő számú ember volt a száműzetésben, akik létrehozták saját városukat” — mondja Wells. Szerinte hasonlít ez ahhoz a jelenséghez, ahogyan az bevándorolt olaszok megcsinálták saját „Little Italy”-jukat szinte valamennyi amerikai nagyvárosban. A táblák tartalmáról csak anyit árultak el, hogy azok normál üzleti ügyekkel foglalkoznak, és találhatók közöttük rabszolga adásvételi szerződések és házasságkötési okmányok is. A táblákat babilóniai írnokok vetették agyagtáblákra, közülük nem egy héber nevet viselt. „Már régóta vita folyik arról, hogy hány zsidót kényszerítettek száműzetésbe ebben az időben” — folytatta Wells. „A táblák a legelső bizonyítékot szolgáltatják arra vonatkozóan, hogy a Júdeából származó egyszerű emberek is éltek Babilónban”. A márciusi konferencia felszólalói között lesz Laurie Pearce (University of California, Berkeley) és Cornelia Wunsch (University of London), akik jelenleg is a szövegek kiadásán és fordításán dolgoznak. „Mihelyt a táblákat publikálják, azok a bibliai tanulmányok fontos részét fogják képzeni.”

Madeira szigete mellett, Ilheu de Pontinha szigetén, a keresztes kori Szent József-erődben régészek még tavaly nyáron rábukkantak egy díszes ládára, amely egyebek mellett egy kb. 10 cm hosszú vasszöget zárt magába. A kutatók szerint a szög római kori, valószínűleg a Kr. u. 1–2. századból való. Figyelembe véve, hogy a sziget erődje a Templomos Lovagoké volt, felmerült a lehetősége annak, hogy egy féltve őrzött ereklyéről van szó. Bryn Walters régész szerint  ezt a feltevést az is megerősíti, hogy a szög remek állapotban őrződött meg. A Daily Mirror című újságnak azt nyilatkozta, hogy a tárgy felszíne feltűnően sima, a rozsda sem járta át. Ezt Walters úgy értelmezi, hogy századokon át sok ember kezében fordult meg a szög, amely a sok tapintástól simára polírozódott. A szög mellett három koponya és három kard is előkerült, az egyik utóbbiba a Templomosok keresztjét vésték. Christopher Macklin, a lovagrend egyik mai tagja szerint a szög Jézus keresztjéből származhat, amit a Templomosok századokon keresztül ereklyeként őriztek. Közismert tény, hogy a rómaiak által gyakorolt brutális kivégzési mód: a keresztrefeszítés eleddig egyetlen régészeti bizonyítékát Jeruzsálemben találták meg.