Pompeji a világ legrégibb szabadtéri múzeuma: 1763 óta látogatható. Régészeti és történettudományi szempontból felbecsülhetetlen értéket képvisel, ugyanis minden, ami a lávaréteg alól előkerül, biztosan Kr u. 79 előtt keletkezett. Pompejit a kutatók már idejekorán régiókra osztották, az utcákat és tereket elnevezték, a házakat beszámozták, és a bennük talált leletekről neveket adtak nekik. A VIII. régióban található „Orvos házában” például orvosi műszerek kerültek elő, valamint jónéhány remek állapotban fennmaradt freskó. Ezek közül az egyik jól ismert jelenetet ábrázol. A kép jobb oldalán magas emelvény látható, amelyen egy király ül (a római bírók, a praetorok öltözetében). A pódiummal szemben egy asztalon kitakart csecsemő, mellette egy nőalak, és egy kivont karddal álló katona (egy római legionárius ruhájában). A pódium előtt egy másik asszony térdel, és a királyhoz könyörög. Ki ne ismerné fel ebben a jelenetben Salamon ítéletének bibliai történetét? (1Kir 3:16–27) A kutatók már eddig is a legrégebben fennmaradt Biblia-illusztrációnak tartották a freskót. A képen szereplő alakok pigmeus-szerű figurák, s emiatt alexandriai eredetű, zsidóellenes karikatúrának tartották, amely „a háztulajdonos antiszemita érzületét volt hivatva ébren tartani”. A falfestményt, amit most a Nápolyi Nemzeti Múzeumban is láthat a nagyközönség, épp’ ellenkezőleg értelmezi Thedore Feder amerikai művészettörténész a Biblical Archaeology Review legújabb számában megjelent cikkében. Feder azzal az állítással rukkolt elő, hogy a kép bal alsó sarkában álló két alak nem más, mint Szókratész és Arisztotelész, akinek ábrázolása valóban meglepő hasonlóságot mutat a róluk fennmaradt szobrokkal. De mit jelentsen mindez?
Bár továbbra sem tudjuk megmondani azt, hogy az „Orvos házának” tulajdonosa görög, római, zsidó, zsidó szimpatizáns (úgynevezett „istenfélő”) vagy épp’ keresztény lehetett-e, a freskó világosan mutatja, hogy a „zsidó bölcsességet” nagyra becsülte. Nyilvánvaló, hogy amennyiben valóban Szókratész és Arisztotelész áll a kép bal alsó sarkában, azok szerepeltetése szimbolikus. A görög–római világ két legnagyobb filozófusa „távolról tiszteli” Salamon király bölcs döntését, amit a két asszony ügyében hozott, s amely már kortársai csodálatát is kivívta. Érdekes, hogy a zsidókkal kapcsolatos egyik legkorábbi megnyilatkozás Arisztotelész egyik tanítványától, Theophrasztosztól származik, aki „filozófus nemzetnek” nevezte őket.
Pompejiben nem ez az egyetlen jele a zsidók és/vagy keresztények jelenlétének. A IX. régió egyik házában a padlótól számított csaknem két méteres magasságban valaki a „Sodoma Gomora” szavakat firkálta szénnel a falra. Egy amerikai kutató szerint: „Mint Szodomára és Gomorrára történő utalást, legtermészetesebb módon a Vezúv kitörésekor írhatták, összehasonlítva azok pusztulását Pompejiéval” – bár elég nehéz elképzelni olyan embert – lett légyen pogány, zsidó, vagy keresztény – aki a vulkán kitörésekor nem az életét menti, hanem egy szénnel a falra firkál… A XI. régióban egy olyan házat találtak, amelynek előcsarnokában valaki a görög „poinium” és a héber „cherem” szót véste a falba, mindkettőt latin betűkkel. A görög és a héber kifejezés ugyanazt jelenti: „átok”. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy egy Pompejibe hurcolt zsidó fogoly-rabszolga, vagy akár csak egy itt élő hívő zsidó ember miért mondhatott átkot erre a városra, vagy akár csak annak egyik épületére, és a benne lakókra. Az úgynevezett Salamon-csillag (Hotam Selómó) kétszeri lerajzolása is ezt az értelmezést erősíti: ennek ugyanis rendkívül erőteljes mágikus erőt tulajdonítottak.
