Az ókori Egyiptom uralkodói számára mindig kézenfekvő volt a Kanaán/Izrael földje felé való terjeszkedés. Az Izraelita Királyság kettéoszlása (Kr. e. 931) után Sesonk fáraó (Kr. e. 945–924) rögvest nekitámadt a déli királyságnak, még Jeruzsálemet és a Templomot is sikerült kirabolnia (1Kir 14:25–26; 2Krón 12:2–9). A hadjárat azonban csak múló felvillanás volt — a harmadik átmeneti korban Egyiptom darabokra hullt. A Kr. e. 8. századra az Egyiptomtól délre fekvő rivális királyság, Kús (másnéven Núbia, zömmel a mai Szudán területén) olyannyira megerősödött, hogy egyik uralkodója, Peye elfoglalta Thébát és megalapította a XXV. dinasztiát. A núbiai (kúsita) fáraók megpróbálták az ősi egyiptomi szokásokat a sajátjukéval vegyíteni. Szudánban piramisokat is építettek, pedig ezt a szokást Egyiptom fáraói akkor már közel 800 éve nem gyakorolták. Peye utódai, közöttük a XXV. dinasztiába tartozó Taharka (a héber Bibliában Tirháka) a levantei térség felé is igen agresszív politikát folytattak. Ennek egyenes következménye viszont az volt, hogy összeütközésbe kerültek az ugyanitt terjeszkedő asszír birodalommal. Ebben az időszakban került Taharka (Kr. e. 690–664) a Biblia látóterébe, miután Ezékiás júdeai király szövetségre lépett vele az asszírok ellen.

„Rabsaké pedig visszatérvén, találta az asszír királyt Libna ellen harcolni, mivel hallotta, hogy Lákistól elindult. És meghallván Tirháka, Kús királya felől e hírt: eljött, hogy ellened harcoljon; ezt meghallván, követeket külde Ezékiáshoz, mondván: Így szóljatok Ezékiáshoz, Júda királyához: Meg ne csaljon Istened, akiben bízol, mondván: nem adatik Jeruzsálem az asszír király kezébe! Hiszen te hallottad, mit műveltek Asszíria királyai minden országokkal, eltörölvén azokat, és te megszabadulnál? Hát megszabadították-e azokat a népek istenei, amelyeket elődeim elpusztítottak? Gózánt, Háránt, Resefet és Telassárban Eden fiait? Hol van Hamáth királya és Arphádnak királya, Sefarvaim városának királya, Héna és Ivva?” (2Kir 19:8–13; Ézs 37:8–13)

Assur-ban-apli (Assubanipál) seregei végül Kr. e. 663-ban kifosztották Thébát, és elűzték Taharkát Egyiptomból. Az asszírok révén vazallusként trónra került Pszammetik fáraó pedig végleg elvette a kedvét a kúsitáknak, hogy országára támadjanak.

Taharkának, a kúsita fáraónak most egy monumentális szobra került elő mélyen Szudán területén, Dangeilben. A lelőhely a Nílus ötödik kataraktájánál, kb. 350 km-re a szudáni fővárostól, Karthumtól északkeletre fekszik. Taharka idejében egy település volt itt, de ennek elég csekély részét tárták fel eddig. A Dangeilben eddig talált leletek többsége a Meroé Királyság idejéből (Kr. e. 3.—Kr. u. 3. század) származik. A monumentális szoborlelet mellett két másik szobortöredék is előkerült: az egyik Senkamaniskent, a másik Aspeltát, Taharka utódait ábrázolja (alsó képünkön). Ezek a királyok azonban már csak a mai Szudán területén uralkodtak. A feltárásokat a szudáni Régiségek és Múzeumok Nemzeti Testülete (National Corporation for Antiquities and Museums) folytatja, helyi részről Dr. Salah Eldin Mohamed Ahmed vezetésével, az ásatások helyettes vezetője Dr. Julie Anderson (British Museum). Dr. Anderson megerősítette, hogy soha korábban ilyen mélyen Egyiptomtól délre nem került elő fáraószobor. „Ez az egyik oka annak, hogy egy izgalmas és érdekes lelettel van dolgunk” — nyilatkozta a régésznő. A szobor valóban monumentális: „Ez a királyi hatalom szimbóluma” — mondta Anderson. Ez azt is jelzi egyben, hogy Dangeil valaha „jelentős királyi város” lehetett. A gránitból készült szobor több mint egy tonnát nyom, teljes magassága valaha (a hiányzó fejjel együtt) kb. 2,6 méter lehetett. A három fáraószobrot még az ókorban szándékosan darabokra zúzták. Ennek oka egyelőre nem ismert, mindenesetre „jóval Taharka után” következhetett be.

Az egyik feltevés szerint dinasztikus küzdelmek folytak. Núbiában egy olyan csoport került hatalomra, amely abban volt érdekelt, hogy alattvalói elfelejtsék Taharka és utódai uralmát. A másik lehetőség, hogy Kr. e. 593-ban, mikor a II. Pszammetik fáraó által vezetett hadsereg elérte Dangeilt, elhatározta, hogy lerombolja a szobrokat. Taharka szobrának legnagyobb darabja egy torzó és a talapzat. Ez utóbbi megmozdításához az expedíciónak 18 markos férfi erejére volt szüksége. „Nagy gondot okozott, hogy pár száz méterrel odébb szállítsuk” — mondta Anderson. Megmozdításhoz körültekintően kellett eljárni, és csakis az évezredekkel ezelőtti technológiák alkalmazása jöhetett szóba. Pedig az ősi szobor készítőinek még nehezebb dolguk lehetett: a legközelebbi gránitbánya ugyanis a Nílus harmadik kataraktájánál található, több száz kilométerrel feljebb. (Fotók: Berber-Abidiya Archaeological Project.)