Ciszjordániában (Palesztin Autonómia Terület), a Garizim-hegy csúcsán a külvilágtól elzárt ásatási területen, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Polgári Irányításának felügyelete alatt zajló ásatáson nemrégiben feltártak egy jó állapotban megmaradt 2000 éves várost, mely egykor mintegy 10.000 embernek adott otthont. Az ásatás során házakkal szegélyezett utcákat és egy városközpontot találtak meg a régészek, akik ennél pontosabb információt eddig nem közöltek a sajtóval. Az itt lakó, többnyire szamaritán vallású izraeli polgárok szerint lakóhelyük, amely egyébként a nagyközönség előtt zárva van, fontos turista-célponttá válhatna. A Polgári Irányítás májusban azt a döntést hozta, hogy egyelőre ne nyissák meg a látogatók előtt.
A Garizim-hegy (arabul Dzsabal al-Tur) több mint 2500 éve a zsidóságtól elkülönült szamaritán közösség szent helye. A helyi tradíció szerint ide vitte fel Ábrahám feláldozni Izsákot, és Mózes idejében ezen a hegyen állt a Szent Sátor. A szamaritánok saját templomot is építettek a hegy tetején, amit a Talmud szerint Nagy Sándor idejében, Flavius Josephus szerint pedig Ióannész Hürkanosz király alatt (Kr. e. 134–104) romboltak le. A templomot egy erőd is övezte, amelynek maradványai később is fenmaradtak. A szamaritánok mindmáig ennek helyén ünneplik saját Húsvéjukat (Pászkha). A hely jelentőségéről az Újszövetségben is olvashatunk, mikor a Jézussal beszélgető szamaritán asszony így foglalja össze a saját vallása és a zsidóké közti különbéget: „A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak, de ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell” (Jn 4:20).
A Garizim-hegyen a régészeti munkálatok 1983-ban kezdődtek el, és 22 éven át tartottak. A feltárás sékelmilliókat emésztett fel, és szinte naponta új meglepetésekkel szolgált. Yitzhak Magen régész három részre osztotta a feltárásokat: a) a szamaritán szent körzet a perzsa időszakban (Kr. e. 5. század közepe); b) a szent körzet a hellenisztikus korban (Kr. e. 2. század eleje, III. Antiochos uralkodása); c) a szent körzet köré épült hellenisztikus település. A szamaritán templom létezését számos itt talált, óhéber nyelvű epigráfiai lelet is bizonyítja, sőt a régészek a szamaritán főpap ruhájáról (efód) lecsüngő arany csengőcskét is megtalálták. Benny Katzover, aki sok éven át a Szamária Területi Tanács vezetője volt, legutób így nyilatkozott a sajtónak: „A leletek magas életszínvonalra utalnak: fürdők, cseréptetők, fűtés, mozaikok… valóban mint egy királyi székhely.” Kezdetben úgy gondolták, hogy a helyszínt megnyitják a nagyközönség számára. Terveztek egy kilátóhelyet is Nablus, illetve az ősi Sikhem városával szemben. A 2000-ben kitört második intifáda miatt következtében azonban a tervek fiókba kerültek, mindazonáltal a javuló közbiztonságra való tekintettel, a Szamária Területi Tanács sürgeti, hogy nyissák meg a helyszínt a látogatók előtt.
A szamaritán közösség titkára, Ovadia Cohen arról számolt be a Haaretz című izraeli napilapnak, hogy közössége a jordán uralom idején (1967 előtt) kapta meg a területet. Arról panaszkodott, hogy minden alkalommal, amikor látogatást akar tenni az ásatáson, engedélyt kell kérnie a hivatalos szervektől. Állítása szerint a Polgári Irányítás, valamint az Izraeli Nemzeti Parkok Hatósága ígéretet tett, hogy megnyitják a helyszínt, de az mind a mai napig zárva van. „Készek vagyunk fejleszteni a helyet. Megvan a lehetőségünk rá. Rengeteg pénztől esünk el évről évre emiatt az ügy miatt” – nyilatkozta Cohen.
David Rabkin izraeli fotós galériája a Garizim-hegyről itt tekinthető meg.
