Ókorfotók: Izrael

Ókorfotók: Szíria

Ókorfotók: Libanon

Bibliai régészet

A blog tárgya minden olyan új régészeti felfedezés, amely valamilyen módon a Bibliával kapcsolatba hozható. Igyekszünk olvasmányosan, de tárgyilagosan, a tudományos objektivitás igényei szerint beszámolni minden újdonságról.

Topikok

alexander jannáj (1) alexandria (1) amulett (1) anatólia (1) aphrodité (1) apokalipszis (1) apostolok (1) askelón (2) asszírok (1) augustus (1) ausztria (1) avarisz (2) babatha archívum (1) babilóni fogság (1) bányászat (1) barlangok (1) bar kochba (2) bar kochba felkelés (1) beduin (1) berüllosz (1) betlehem (1) bet yerah (1) biblia (1) bibliaillusztráció (1) biblia keletkezés (1) bírák (1) british museum (2) bulla (1) codex sinaiticus (1) császárkultusz (1) dániel könyve (1) dávid király (1) dávid városa (2) dekapolisz (2) deuteronomium (1) diaszpóra (5) egyiptom (7) egyiptomi fogság (1) egyiptomi jelképek (1) ékírás (4) ékszer (2) elah (2) első templom (1) első zsidó háború (1) el yehudiye (1) epigráfia (11) ereklye (1) erődítmény (1) eszarhaddon (1) exodus (1) ezékiás (2) ezékiel (1) fáraó (1) feltámadás (1) filiszteusok (2) flavius josephus (2) fönícia (1) föníciai vallás (1) freskó (1) frigyláda (1) gadara (1) galilea (3) galileai tó (1) garizim hegy (1) gát (1) gihon (1) gihon forrás (1) görög (1) gósen (1) graffiti (1) hacór (1) hadrianus (1) hadtörténet (1) halászat (1) hamisítás (2) hammurapi (2) hanan eshel (1) har (1) hasmoneusok (1) héber (4) héber nyelvemlék (2) héber pecsét (1) hellenisztikus kor (1) heródes (1) hipposz (2) holt tengeri (1) honfoglalás (1) horvat kur (1) hükszószok (2) hurbán (1) ima (1) irak (1) írástörténet (7) israel museum (1) jebuzeus (1) jeremiás könyve (1) jeruzsálem (14) jézebel (1) jézus (7) jokneám (1) józsef (1) kanaán (6) karkom (1) kedes (1) kiállítás (1) kiállításkritika (2) kiemelt (6) kína (1) kionulás (1) királyság (1) kis ázsia (1) könyvajánló (2) könyvismertető (1) korai bronzkor (1) krisztus (1) kürosz (2) leontopolisz (1) lmkl pecsét (1) lód (1) lótemetkezés (1) madaba mozaik (1) magdala (1) mágia (1) makkabeusok (1) második templom (1) maszada (1) messiás (2) méz (0) mezőgazdaság (2) mikve (1) mozaik (1) mózes (1) müra (1) nabukodonozor (1) názáret (1) negev (1) nekrológ (1) nero (1) numizmatika (2) óbabilóni birodalom (1) ódeion (1) oltár (1) omrit (1) oniász (1) oplontis (1) orvoslás (1) osszárium (1) osztrakon (3) pál apostol (1) pannonia (1) papirusz (1) pecsét (1) pecsételt korsófül (1) pénzek (1) perzsák (2) pogány vallás (2) pompeii (1) poppaea (1) priéné (1) proto sínai (1) ptolemaidák (1) qumráni tekercsek (1) rabbi akiba (1) ramat rahel (1) régészet (23) római hadsereg (1) római villa (2) salamon (1) salamon ítélete (1) saul (1) shaaraim (1) siloám (1) siloám medence (1) sínai hegy (1) sinai hegy (1) siratófal (2) sisera (1) sodoma (1) szamaritánok (0) szamaritán vallás (1) szépművészeti múzeum (1) szerződés (1) szidón (1) szórek völgy (1) szuszita (2) taharka (1) tekercsek (1) tell (1) tell tayinat (1) tel rehov (0) templomhegy (3) templomosok (1) templom tekercs (1) tengeri népek (1) timna (1) tirháka (1) törvénykönyv (1) tükhé (1) turini lepel (1) újszövetség (2) vallástörténet (1) vezúv (2) vízvezeték (2) víz alatti régészet (1) zarándoklat (1) zsinagóga (5) Címkefelhő

Újabb ókori zsinagógát fedeztek fel Galileában

2010.07.16. 10:40 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: zsinagóga galilea horvat kur

Egy új ókori zsinagóga felfedezése — különösen Galileában — tudományos szempontból nem számít szenzációnak. A mai Izrael területén eddig kb. 160 zsinagógát tártak fel, ezek túlnyomó többsége Galileában került elő, és az 5–7. században épült. Az első századból, vagyis Jézus korából mindössze 4-5 zsinagóga került eddig elő, kizárólag Júdea területéről. (A nemrégiben talált magdalai zsinagógáról is egyre többen állítják, hogy nem az első, hanem legfeljebb a harmadik században épült.)

 

Van-e egyáltalán jelentősége a Galileai-tótól mindössze két kilométerre fekvő Horvat Kur-magaslaton felfedezett zsinagógának? A válasz határozott igen. A Kinneret Regional Project által végzett feltárás 2008-ban már felszínre hozott egy kb. 5 x 5 méteres kutatószelvényben egy kb. 80 cm magasságban megőrződött falmaradványt, amely észak–dél irányban húzódik, s jól láthatóan két részre osztja a területet. A régészek a szelvény nyugati oldalán egy feltételezhetően udvarként funkcionáló terület alapjait találták meg, ahol ezzel egyidejűleg számos pénz is előkerült. A 2010-es ásatások során talált újabb pénzek megerősítették azt a feltételezést, hogy az épületet Kr. u. 400 körül használták. Biztosat azonban csak a numizmatikai leletek részletes elemzése után lehet mondani, a szakemberek mindenesetre remélik, hogy a Horvat-Kur-i zsinagóga feltárása végre pontot tesz a régóta tartó vita végére: mikor is épültek a galileai zsinagógák?

A Horvat Kur-i fennsík legmagasabb pontján végzett ásatások során talált agyagedények, faragott kövek és munkaeszközök egy galileai falu mindennapjaiba, a gazdasági és társadalmi szokásokba engednek betekintést. Az A és C jelű területeken végzett ásatások eredményeiből számos, a régészet által feltett, eleddig megválaszolatlan kérdésre kerülhet pont, úgy mint a népességgyarapodás, a helyi népesség és a különböző külföldi népek kulturális interakciói, vagy éppen a gazdasági státus problémája. Hasonlóan részletes településfeltárást eddig csak a galileai Merót esetében végeztek a régészek a 80-as években, így a Horvat Kur-i leletek publikálása után összehasonlító anyaggal is rendelkezünk majd a késő-római ill. kora-bizánci zsidó falvak mindennapi életére vonatkozóan.

A Kinneret Regional Projekt kutatásainak következő állomása a Horvat Kur-t körülvevő régió feltárása lesz, a régészek itt a különböző barlangok és ciszternák feltérképezésével a falu vízellátását próbálják jobban megérteni. A mezőgazdasági folyamatok kutatása és a hegyen végzett ásatások mellett a nemzetközi kutatócsoport terveinek megfelelően folytatódik a Kinneret-tó partján fekvő Tel Kinrot maradványainak régészeti feltárása is.

A Kinneret Regional Project honlapja itt olvasható.

 

A legrégibb írásos emlék Jeruzsálemből

2010.07.15. 18:24 | Grüll Tibor | 1 komment

Címkék: jeruzsálem epigráfia írástörténet kanaán

Egy aprócska agyagdarab került elő a héten a Jeruzsálem Óvárosának falain kívül folyó ásatásokon. Ennek aligha lenne hírértéke, ha az agyagdarabra történetesen nem ékírásos jeleket véstek volna a Kr. e. 14. században, vagyis 400 évvel azelőtt, hogy Dávid Jeruzsálemet birodalma fővárosává tette. Ez a lelet az eddig előkerült legrégibb írásos emlék Jeruzsálemből. A történészek véleménye szerint az agyagtábla-töredék egy hajdani királyi levéltár része lehetett, ami azt bizonyítja, hogy a jebúsziak (jebuzeusok) által lakott Cijon (másnéven Jebúsz) már a késő-bronzkorban is igen fontos város volt.

Az táblatöredék az Ofel ásatási területén került elő (ez a völgy kötötte össze a délen fekvő Dávid Városát az északra fekvő Templomheggyel), egy a Kr. e. 10. században épült torony feltöltéséből. A tornyot az Egységes Királyság korában (Dávid vagy Salamon idején) építették, s az építkezéshez felhasználták a korábbi épületek törmelékeit. Az ásatás vezetője Eilat Mazar  (Héber Egyetem), a kutatást a New York-i Daniel Mintz és Meredith Berkman szponzorálta. 

Az aprócska (2 x 2,8 x 1 cm-es) agyagtáblát mezopotámiai ékírással, akkád nyelven írták, ami a kor közvetítőnyelvének számított. Wayne Horowitz (Héber Egyetem) asszíriológus szerint az írás jellege professzionális írnok munkájára vall. A kutató a szöveg megfejtését az Israel Exploration Journal most megjelent számában tette közzé. Sajnos a szöveg annyira töredékes, hogy Horowitz mindössze a „te”, „te voltál”, „tenni” és „őket” szavakat tudta kisilabizálni. Ennek ellenére nagy biztonsággal állítja, hogy mind a nyelv, mind az előkerülés helye (az egykori királyi várhoz közel), mind az írásjelek arra vallanak, hogy a tábla egy királyi levelezés részét képezhette.

Ugyanezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy a Kr. e. 14. századra datált jeruzsálemi tábla egykorú azzal a 380 darabból álló táblagyűjteménnyel, amelyet a 19. században El-Amarnában fedeztek fel a régészek. A IV. Amenhotep (közismertebb nevén Ekhnaton) fáraó diplomáciai levelezését tartalmazó archívumban a hettita, elámi, szíriai és kanaáni uralkodók levelei között egyebek mellett Abdi-Heba jeruzsálemi király hat misszilis táblája is előkerült. Mazar véleménye szerint a most előkerült tábla is Abdi-Heba archívumából származott, bár erre nincs bizonyíték, hiszen a kanaánita korban több — eddig ismeretlen — uralkodó is regnált Jeruzsálemben. Az ásatásvezető hangsúlyozta továbbá, hogy új lelet aláhúzza a pre-izraelita Jeruzsálem fontosságát, és mindenképpen relativizálja azon véleményeket, hogy a város sem a dávidi hódítás előtt, sem azt követően nem számított jelentős településnek.

 

Sisera városának rejtélye

2010.07.03. 08:22 | Cs.E. | Szólj hozzá!

Címkék: régészet hadtörténet honfoglalás sisera tengeri népek

Izraeli régészek a Kacir közelében zajló El-Ahwat-i ásatáson egy 3200 éves kerek bronztáblácskát találtak belevésett női arccal, amely Oren Cohen, a Haifai Egyetem Zinman Régészeti Intézetének kutatója szerint egy harci szekér tengelyének rögzítőszögéhez tartozott. „Egy ilyen felfedezés alátámasztja azt az elképzelést, miszerint ezen a helyen egy magas rangú egyiptomi vagy helyi uralkodó köthető a vidékhez, és valószínűleg azt az elméletet is megerősíti, hogy a helyszín a Bírák 4-5. fejezetben szereplő Ha-Róset ha-Gójimmal, Sisera városával azonosítható” — állítja Avraham Zertal professzor, az El-Ahwat-i ásatás vezetője. A területet 1993 és 2000 között a Haifai Egytem és a Cagliari Egyetem (Szardínia) régészei tárták fel. Az itt talált város a bronzkor végére illetve a vaskor legelejére, vagyis a kanaánita kor végére és az izraelita honfoglalás megkezdésének idejére datálható (Kr. e. 13–12. század). A várost bizonyos egyedi vonásai — erődítményei, a falakon található átjárók, valmint a kerek kunyhók — elütnek a kanaánita környezettől. Zertal professzor e sajátos elemek alapján azt feltételezte, hogy a hely a tengeri népek közül a Sardana (šrdn) törzsnek adott otthont, akik egyes kutatók szerint Ha-Róset ha-Gójimban, Sisera fővárosában éltek. Ez volt az a város, ahonnan a harci szekerek elindultak, hogy a Debóra prófétanő és Bárák vezette zsidókkal megküzdjenek. Az ásatást és a belőle levont következtetéseket Zertal professzor „Sisera titka: utazás a tengeri népek és Debóra éneke nyomában” (Dvir, Tel Aviv, 2010 [héberül]) című könyvében foglalta össze.

 

A helyszínen talált egyik lelet mibenlétét azonban továbbra is homály fedte. A kb. 2 cm átmérőjű, 5 mm vastag kerek bronztáblát a „helytartó háza”-ként aposztrofált romok között találták. A tárgyon egy fejfedőt illetve szekérkerekeket formázó fülbevalót viselő nő vésett arca látható. Már 1997-ben, a felfedezésekor nyilvánvaló volt, hogy egy hosszúkás tárgy letörött végéről van szó, azonban Cohen, aki az ásatási beszámolóban publikálta a leletet, semmilyen más hasonló lelettel nem tudta összefüggésbe hozni azt. Most, tizenhárom év elteltével megoldódott a rejtély. Cohen, aki aprólékosan áttanulmányozta a harci szekereket ábrázoló egyiptomi domborműveket, egy különleges díszítést fedezett fel: a tengelyeket a csapágyhoz rögzítő bronz szegeket különböző emberek arcával dekorálták — foglyokéval, idegenekével és Egyiptom ellenségeivel. Azt is megfigyelte, hogy ezek a díszek a királyi méltóságok és egyéb főemberek szekerét díszítették. (Alsó képünkön piros nyíllal jelölve.)

„Ez a felfedezés növeli a lelőhely történelmi és régészeti értékét, és azt bizonyítja, hogy magasrangú emberek szekereiről van szó. Alátámasztja annak lehetőségét — amit korábban nem lehetett biztosan kimondani —, hogy Sisera városáról van szó, innen indultak ki a harci szekerek az izraeli törzsek ellen, hogy Taanakh és Megiddó között csatába bocsátkozzanak velük” — vonta le a következtetést Zertal professzor.

 

Az askelóni kutyatemető rejtélye

2010.06.25. 06:07 | Cs.E. | Szólj hozzá!

Címkék: régészet askelón föníciai vallás

A filiszteus Askelónt az újbabilóni uralkodó, Nebukadneccár (Nabu-kudurri-uszur) rombolta le Kr. e. 604-ben, akinek seregei azután szűk két évtizeddel később Jeruzsálemet is meghódították. Kevéssé ismert tény, hogy a babilóni király nemcsak a zsidókat, hanem a filiszteusokat is fogságba hurcolta. Arról azonban nem maradt fenn adat, hogy a perzsa uralom idején mi történt a száműzött askelóniakkal. Úgy tűnik, hogy mind a száműzöttek, mind a városban maradtak elveszítették nemzeti identitásukat: egyszerűen eltűntek a történelem színpadáról. Askelón kulturálisan ismét kanaánitává, illetve pontosabban föníciaivá vált.

A föníciaiak sajátos kultúrát fejlesztettek ki, amelynek fontos összetevője volt a Nyugat felé irányuló kereskedelem. A perzsa királyok uralma elsősorban politikai jellegű volt, kulturálisan nem terjesztették ki befolyásukat a térségre. Fönícia szívében, a mai Libanon területén a helyiek hajóhadukkal és vagyonukkal támogatták perzsa uraikat. Cserébe a föníciaiak Szidóntól és Türosztól egészen Askelónig befolyásuk alatt tarthatták a tengerpartot. A perzsák felváltva türoszi és szidóni kormányzókat helyeztek a nagyobb tengerparti városok élére. Egy Kr. e. 4. század közepéről vagy végéről származó forrásban Askelónt a „türosziak városa”-ként emlegették. Ez a befolyás egészen Nagy Sándor Kr. e. 332-es hódításáig tartott, amikor a várost a görögök elpusztították.

A város délnyugati részén több, perzsa korból származó réteget is feltártak, ezek között az 57-es szelvényben tucatnyi kutyacsontváz került elő. Az ezzel szomszédos 50-es szelvényben egy 10 x 20 m-es üzletház alapjait tárták fel. A tenger felé lejtő épület mélyebben fekvő részeit ugyanabban az időben szintén kutyák elhantolására használták, mielőtt ismét kereskedelmi célokra fordították volna. A két terület egy összefüggő kutyatemető részei; nyugati kiterjedését nem ismerjük pontosan, mivel a tenger azt a területet már elmosta. A régészek mostanáig több mint 700 kutya teljes vagy részleges maradványait találták meg, legtöbbet az 50-es szelvény nyugati felében. Csak találgatni lehet, mekkora lehetett az eredeti kutyatemető, melyet nagyon rövid ideig, mintegy 50 évig használtak. Mindenesetre így is a legnagyobb ókori állattemetőről van szó. Az anatómiailag a beduin pásztorkutyákhoz legközelebb álló állatokat azonos pózban, oldalra fektetve, behajlított lábbal és a hátsó lábak köré tekert farokkal temették el, melléjük semmilyen tárgyat nem helyeztek. Érdekesség, hogy 60-70 százalékuk kölyökállat, sőt sokuk újszülött, vagyis — legalábbis az ő esetükben — nemigen lehetett szó a gazdáik szívéhez nőtt házikedvencek temetéséről. (A kutya egyébként különösen a görög kultúrában volt nagyrabecsült háziállat, mint azt sírfeliratok bizonyítják.) Nincs nyoma annak sem, hogy levágták volna őket, vagyis sem húsukat nem fogyasztották, sem áldozati állatként nem használták őket (az utóbbihoz vö. Ézs 66:3).

A legvalószínűbb magyarázat, hogy az askelóni kutyák valamiféle kultuszhoz kapcsolódtak. Egyelőre csak találgatni lehet, milyen istenségről lehet szó, hiszen még semmiféle templomot vagy szentélyt nem tártak föl a térségben, amely a kutyatemetőhöz kapcsolódna. Askelón más kikötővárosokhoz hasonlóan heterogén populációval rendelkezett: perzsák, föníciaiak, filiszteusok, egyiptomiak, görögök és zsidók egyaránt éltek itt. Bármelyikük kultúrája kulcsot adhat tehát a kutyatemetők értelmezésében. A zoroasztrianizmusban a kutyák közvetlenül az emberek után következtek rangban evilágon és túlvilágon egyaránt. Nagyon fontos tény azonban, hogy a zoroasztriánusok sohasem helyezték sem ember, sem kutya holttestét közvetlenül a földbe, hiszen azt tisztátalannak tekintették. Ennélfogva a szóbanforgó temető semmiképpen sem kapcsolható a perzsa valláshoz. A perzsa kulturális hatás egyébként is elhanyagolhatónak tekinthető a városban. Viszont annál több egyiptomi tárgyat találtak Askelónban. Az egyiptomi vallásról közismert a különböző állatok kultikus tisztelete. A szicíliai Diodórosz leírásából, valalmint az egyiptomi leletekből azonban tudjuk, hogy ezeket az állatokat haláluk után mumifikálták. Balzsamozásnak azonban nyoma sincsen az Askelóni temetőben.

A perzsa korban a föníciai kultúra dominált a kikötővárosban, akik vallási szimbólumaikat, cserépedényeiket és felirataikat mindenütt maguk után hagyták. A leletek alapján feltételezhető, hogy a föníciaiak más ókori kultúrához hasonlóan a kutyáknak egyfajta gyógyító erőt tulajdonítottak. Egy újasszír felirat azt állítja, hogy egy szent kutya megérintése is elegendő volt a gyógyuláshoz: „… ha valaki megérinti Gula (a gyógyítás isntennője) kutyáját, tiszta lesz”.¹ Kutyák voltak a görögországi Aszklépiosz, a föníciai Esmun, a föníciai-ciprusi Mukol- vagy Resef-Mukol szentélyeiben, sőt a késő-bronzkorban Bét-Seánban is. Egyiptomban is létezett hasonló kultusz. A Kr. e. 5. század közepéről származó kitioni mészkőtábla² (alsó képünkön) beszámol a szent „kutyák és kutyakölykök” részvételével véghezvitt gyógyító szertartásokért adott fizetségről. Nem kizárt, hogy valami hasonlóra utal a Mózes 5. könyvében olvasható tilalom, miszerint nem szabad bevinni a „kutyabért” az Örökkévaló házába (5Móz 23:18). Nem tudjuk tehát, pontosan melyik istenséghez kapcsolódhatott gyógyító kultusz Askelónban, de lehetséges, hogy ebben volt szerepük a sírokban nyugvó állatoknak. (A szöveg értelmezése mindenesetre nem egyértelmű, vannak, akik a kutyák alatt férfiprostituáltakat értenek, csakúgy, mint a fentebb említett deuteronomiumi hely esetében.)

 

¹ H. Avalos: Illness and Health Care in Ancient Israel: A Comparative Study of the Role of the Temple (Ph.D. dissertation, Harvard University, Cambridge, MA. 1991.), chs. 1–2.

² Corpus Inscriptionum Semiticarum 86. Vö. B. Peckham: Notes on a Fifth-Century Phoenician Inscription from Kition, Cyprus (CIS 86). Orientalia 37 (1968) 304–324.

 

Forrás: Lawrence Stager: Why were hundreds of dogs buried at Ashkelon? Biblical Archaeology Review 1991. május–június, 26–42.

 

Avarisz, az "újrafelfedezett" hükszósz főváros

2010.06.24. 09:30 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: régészet avarisz hükszószok egyiptomi fogság

Június közepén látott napvilágot az a hír a nemzetközi sajtóban, hogy radarhullámok segítségével „megtalálták” a Nílus-deltában a hükszósz főváros, Avarisz nyomait. Újra bebizonyosodott, hogy a mai publicisztikában csak a szenzációs tálalás számít, az egyszerű, „száraz” tények cseppet sem érdekesek. Például az, hogy Avarisz helyén már 1885-ben kezdett ásatásokat a svájci Édouard Naville. Az egyiptomi illetőségű Labib Habachi régész 1941 és 1942 között először vetette fel Avarisz és az arabul Tell-el-Dab’a-nak nevezett helység azonosításának kérdését. 1966 és 1969 között, valamint 1975 óta folyamatosan az Osztrák Régészeti Intézet ássa a helyszínt, amit egy nagyszerű honlapon is nyomon lehet követni. 2010-ben a tudósok a város utcaszerkezetét „tárták fel” radar technológiával, beleértve a kikötőt és a folyópartot is. (Felső képünkön.) Ez természetesen óriási eredmény, tekintve, hogy korábban ehhez évtizedek szorgos és iszonyatos pénzt felemésztő munkájára lett vona szükség. Mégsem beszélhetünk Avarisz „felfedezéséről”.

Avarisz történetét így foglalhatjuk össze röviden az eddigi feltárások alapján. A környéken a legkorábbi településnyomra Ezbet Rushdi falunál bukkantak a régészek: ez I. Amenemhat (Kr. e. 1963–1934) idején alapított közepes méretű királyi birtok lehetett, egy templommal. A település a XIII. dinasztia idejére megnőtt: területe a korábbi 20–40.000 m²-ről 75 hektárra gyarapodott. Régészeti és antropológiai vizsgálatok egyaránt bizonyítják, hogy a település lakói asszimilálódott kanaániták voltak. A hükszószok idején újból megduplázódott a település mérete, amely ekkor már kb. 250 hektárra terjedt ki. Ezzel a város alapterületét tekintve háromszor akkora lett, mint a legnagyobb kanaáni város, Hacór. Ez a hatalmas kiterjedés már önmagában is elegendő bizonyíték arra, hogy a települést a hükszósz fővárossal, Avarisszal azonosítsuk (kb. Kr. e. 1650–1540). A XII. dinasztia idején a településen nagy mennyiségű palesztinai, a középső bronzkor első periódusába tartozó (MB I) kerámia került elő, amely arra mutat, hogy a városnak kapcsolata volt a nomádokkal, akik a Középbirodalom előtt vándoroltak be a Keleti Deltába. A XIII. dinasztia idején a palotát elhagyták, de a települést továbbra is lakta a főként kanaáni eredetű lakosság. A Középső Bronzkor idején újabb bevándorlási hullám érte el a teleplést. Ekkor terjedtek el az új fémöntési eljárások, a gyapjúért tenyésztett juhok, és a lótenyésztés. A kereskedelem ugyanakkor lehanyatlott, a kerámia többsége dél-palesztinai eredetű. Nőtt a ciprusi-égei hatás a településen; sok a sietős, melléklet nélküli temetkezés, amit egyesek a bubópestissel hoznak összefüggésbe (egy Kr. e. XIII. dinasztiabeli papiruszon ezt „ázsiai betegségnek” mondják). Flavius Josephus elbeszélése szerint Avarisznak hosszú ostroma volt, amely alatt a hükszószoknak sikerült menedékre lelniük Dél-Palesztina megerősített városaiban. A város mindenesetre a XVIII. dinasztia alatt újra betelepült, és II. Amenhotep idejéből minószi freskókat tartalmazó templomépületet is feltártak. (Alsó képünkön a híres "bikaugrás" jelenet látható.) Ahmose és Thotmesz uralkodása között (kb. Kr. e. 1500 k.) óriási mennyiségű vulkanikus tufa (pumex) került elő, amit a santorini (Théra) vulkánkitöréssel hoznak összefüggésbe. (Ez a thérai vulkánkitörés hagyományos datálását látszik megerősíteni.) Ahmose alatt nagyobb égei betelepüléssel lehetett számolni, mert az anyja is innen származott (II. Ahhotep királynő címe: hnwt idbw H3w-nbwt = ’Hau-nebut [égei-szigetek; Eduard Meyer szerint Kréta] partjainak úrnője’). Manfred Bietak szerint lehetséges, hogy Ahmose a hükszószok kiűzése után szövetséget kötött a krétai thalasszokráciával.

A hükszószok (ez az elnevezés az egyiptomi hekau-haszut ’pásztorkirályok’ görögös formája), vagyis az ázsiai nomádok az Első Átmeneti Kor végén (Kr. e. 20. század) jelennek meg a Gósenben; a Második Átmeneti Korban (XIII. dinasztia, Kr. e. 17. század közepe) már kontrollálják a Deltavidéket, és megszervezik az új fővárost, Avariszt; a XV. dinasztia (kb. Kr. e. 1649–1530) alatt pedig egész Alsó-Egyiptomot elfoglalják. (Hagyományosan csak a XV. dinasztia királyait nevezzük hükszószoknak, ezek közül Sakir-Hár (bizonytalan); Khian (Kr. e. 1620 k.), Apóphisz (Kr. e. 1580–1540 k.); Khamudi (Kr. e 1540–1530) neve ismert.) Bár Flavius Josephus forrása, az egyiptomi Manethón szerint a hükszószok haddal foglalták el Alsó-Egyiptomot, a mai tudomány inkább a békés beszivárgást tartja valószínűbbnek. A hükszószok kutatásának nagy jelentősége van a bibliai események datálása szempontjából. A József felemelkedéséről szóló történet, majd Jákób és családja betelepülése „Gósen földjére” (azaz a Nílus-deltába) ugyanis leginkább a hükszósz időszakra tehető.  Érthető, ha a „pásztorkirályokkal” (legalábbis nyelvileg) rokon, az egyiptomiak előtt azonban éppoly idegen nomádokat a hükszószok békén hagyták, így valószínűleg erre az időszakra vonatkozhat az a megjegyzés, hogy „Izrael fiai pedig szaporák voltak, szaporodtak és sokasodtak és igen-igen elhatalmasodtak, úgyhogy megtelt velük az ország” (2Móz 1:7). (Flavius Josephus minden tvábbi nélkül azonosítja a hükszószokat saját népe őseivel, ennek azonban nincs történeti alapja.) A zsidók helyzetének rosszabbodása a Széder Ólám szerint Lévi halála után következett be. Ez minden bizonnyal megfelel a hükszószok kiűzése utáni időszaknak (Újbirodalom, XVIII. dinasztia, Ahmose/Jahmesz fáraó, Kr. e. 1550–1525 k.). A zsidók helyzete a következő évszázadban (Ahmose/Jahmesz, I. Amenhotep, I–III. Thotmesz, Hatsepszut, II. Amenhotep fáraók alatt) egyre rosszabbodott. Róluk mindenképpen el lehetett mondani, hogy „azonközben új király támadt Egyiptomban, aki Józsefet nem ismerte” (2Móz 1:8). Valamennyire érthető, ha a száz éves hükszósz uralom után az egyiptomiak még a korábbinál is jobban utálták a „ázsiaiakat” (aamu) vagy „hébereket” (apiru), rabszolgamunkára fogták őket, sőt végül elrendelték brutális asszimilációjukat, oly módon, hogy a fiú utódokat elpusztításra ítélték. Az erről szóló beszámoló történetiségét még az olyan Biblia iránt szkeptikus tudósok sem vitatták, mint Sir Alan Gardiner vagy Martin Noth. A Biblia egyébként Avarisz egyiptomi nevét és alapításának idejét is elárulja: a héber kiejéssel Cóán-nak nevezett települést hét évvel Hebron alapítása előtt hozták létre (4Móz 13:22). Érdemes megemlítenünk, hogy Horemheb uralkodása alatt (kb. Kr. e. 1333–1306 k.) Avarisz/Cóán alapításának 400 éves évfordulóját az egyiptomiak is megünnepelték, amelynek emlékére II. Ramszesz emlékoszlopot is emelt.

Forrás: Manfred Bietak: Avaris, the Capital of the Hyksos. Recent Excavations at Tell el-Dab‘a. London: British Museum Press, 1996.

 

Sürgetik a Garizim-hegyi ásatások megnyitását

2010.06.15. 19:56 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: régészet garizim hegy szamaritán vallás

Ciszjordániában (Palesztin Autonómia Terület), a Garizim-hegy csúcsán a külvilágtól elzárt ásatási területen, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Polgári Irányításának felügyelete alatt zajló ásatáson nemrégiben feltártak egy jó állapotban megmaradt 2000 éves várost, mely egykor mintegy 10.000 embernek adott otthont. Az ásatás során házakkal szegélyezett utcákat és egy városközpontot találtak meg a régészek, akik ennél pontosabb információt eddig nem közöltek a sajtóval. Az itt lakó, többnyire szamaritán vallású izraeli polgárok szerint lakóhelyük, amely egyébként a nagyközönség előtt zárva van, fontos turista-célponttá válhatna. A Polgári Irányítás májusban azt a döntést hozta, hogy egyelőre ne nyissák meg a látogatók előtt.

A Garizim-hegy (arabul Dzsabal al-Tur) több mint 2500 éve a zsidóságtól elkülönült szamaritán közösség szent helye. A helyi tradíció szerint ide vitte fel Ábrahám feláldozni Izsákot, és Mózes idejében ezen a hegyen állt a Szent Sátor. A szamaritánok saját templomot is építettek a hegy tetején, amit a Talmud szerint Nagy Sándor idejében, Flavius Josephus szerint pedig Ióannész Hürkanosz király alatt (Kr. e. 134–104) romboltak le. A templomot egy erőd is övezte, amelynek maradványai később is fenmaradtak. A szamaritánok mindmáig ennek helyén ünneplik saját Húsvéjukat (Pászkha). A hely jelentőségéről az Újszövetségben is olvashatunk, mikor a Jézussal beszélgető szamaritán asszony így foglalja össze a saját vallása és a zsidóké közti különbéget: „A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak, de ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol imádkozni kell” (Jn 4:20).

A Garizim-hegyen a régészeti munkálatok 1983-ban kezdődtek el, és 22 éven át tartottak. A feltárás sékelmilliókat emésztett fel, és szinte naponta új meglepetésekkel szolgált. Yitzhak Magen régész három részre osztotta a feltárásokat: a) a szamaritán szent körzet a perzsa időszakban (Kr. e. 5. század közepe); b) a szent körzet a hellenisztikus korban (Kr. e. 2. század eleje, III. Antiochos uralkodása); c) a szent körzet köré épült hellenisztikus település. A szamaritán templom létezését számos itt talált, óhéber nyelvű epigráfiai lelet is bizonyítja, sőt a régészek a szamaritán főpap ruhájáról (efód) lecsüngő arany csengőcskét is megtalálták. Benny Katzover, aki sok éven át a Szamária Területi Tanács vezetője volt, legutób így nyilatkozott a sajtónak: „A leletek magas életszínvonalra utalnak: fürdők, cseréptetők, fűtés, mozaikok… valóban mint egy királyi székhely.” Kezdetben úgy gondolták, hogy a helyszínt megnyitják a nagyközönség számára. Terveztek egy kilátóhelyet is Nablus, illetve az ősi Sikhem városával szemben. A 2000-ben kitört második intifáda miatt következtében azonban a tervek fiókba kerültek, mindazonáltal a javuló közbiztonságra való tekintettel, a Szamária Területi Tanács sürgeti, hogy nyissák meg a helyszínt a látogatók előtt.

A szamaritán közösség titkára, Ovadia Cohen arról számolt be a Haaretz című izraeli napilapnak, hogy közössége a jordán uralom idején (1967 előtt) kapta meg a területet. Arról panaszkodott, hogy minden alkalommal, amikor látogatást akar tenni az ásatáson, engedélyt kell kérnie a hivatalos szervektől. Állítása szerint a Polgári Irányítás, valamint az Izraeli Nemzeti Parkok Hatósága ígéretet tett, hogy megnyitják a helyszínt, de az mind a mai napig zárva van. „Készek vagyunk fejleszteni a helyet. Megvan a lehetőségünk rá. Rengeteg pénztől esünk el évről évre emiatt az ügy miatt” – nyilatkozta Cohen.


A Garizim-hegyi feltárásokról lásd Y. Magen angol nyelvű tanulmányát: The Dating of the First Phase of the Samaritan Temple on Mount Gerizim in Light of the Archaeological Evidence, in: O. Lipschitz, G.N. Knoppers, R. Alberz: Judah and the Judeans in the Fourth Century B.C.E. Eisenbrauns, 2007. 157–212. (Itt olvasható a GoogleBooks-on.)

David Rabkin izraeli fotós galériája a Garizim-hegyről itt tekinthető meg.

 

Bálványok a gödör mélyén

2010.06.10. 21:45 | Cs.E. | Szólj hozzá!

Címkék: régészet vallástörténet kanaán jokneám


Több mint száz, jó állapotban fennmaradt kultikus tárgyat találtak egy sziklaüregben az izraeli Tisbi (ókori nevén Jokneám) elágazásnál. Az itt zajló ásatások során az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) a leendő északi gázvezeték útvonalát vizsgálja át. A régészeti feltárás során a Tel Qashish (Tell el-Qassis) lábánál a felszíni réteg alatti kőzetben lelt természetes üreg újabb és újabb meglepetéssel szolgál. Két héttel ezelőtt a régészek felszínre hozták az üreg tartalmát: több mint száz kultikus eszközt és egyéb rendkívül érdekes tárgyakat emeltek ki, melyeknek korát 3500 évesre becsülik. Minden egyes alkalommal, amikor a munkások úgy vélték, végre elérték a gödör alját, ép állapotban lévő eszközök újabb rétegére bukkantak. A múltban a sziklaüregbe két széles, faragott lépcsősoron lehetett lejutni. A barlangban teljes edényeket találtak egymás hegyén-hátán; egyes eszközök összetörtek a rájuk halmozott többi tárgy súlya alatt. A leletek között szerepel többek között egy füstölőedény; egy faragott női arc, amely egy italáldozat céljára használt kultikus pohár darabja volt; serlegek és tálak magas talppal, valamint egy evés-ivásra szolgáló teríték. Ismét más edények, például egy olajoskancsó, a görögországi Mükénéből származik — ez ismét a Görögországgal való ősi kereskedelmi kapcsolatot bizonyítja.

 

Az ásatásvezetők, Uzi Ad és Edwin van den Brink (IAA), azon a véleményen vannak, hogy páratlanul ritka leletről van szó. Eddig soha nem találtak ilyen régi időkből származó gödröt. Az is rendkívüli, hogy tárgyak tucatjait ennyire jó állapotban tárják föl. Az ásatások többségén a leletek cserépedény-törmelékekből állnak, míg itt a sziklaüregből teljesen ép eszközök kerültek elő. Minden egyes tárgyat a legnagyobb óvatossággal mozdítottak el, emeltek ki és dokumentáltak. A leleteket megszámozták és a további kutatások számára rögzítették a kupacban való pontos elhelyezkedésüket. A régészek szerint az edények elhelyezésére nem kevés időt és figyelmet fordítottak, amint azt az elkülönítve eltemetett különböző fajta tárgyak bizonyítják. Ad és Van den Brink különböző elméleteket állítottak fel a sziklaüreg rendeltetésével kapcsolatban: „Ebben az időszakban Izrael fiai még Egyiptomban vagy a pusztában tartózkodtak, és úgy látszik, az edényeket valamilyen bálványimádó kultuszhoz használták. Ebben a periódusban az volt a jellemző, hogy minden városnak megvolt a maga temploma, ahol egyedi kultikus eszközöket használtak.”

A késői bronzkor (a kanaánita periódus) végén a régiót leigázták. Ez történt Tel Qashish-sal is, amely a közeli Tel Yoqne’ammal együtt tűz martalékává vált. Ennélfogva az egyik elmélet úgy szól, hogy az edényeket azért temették el, hogy megvédelmezzék őket a küszöbön álló pusztulástól. A másik lehetőség, hogy a templomi szertartások során használt eszközöket akkor temették el, amikor többé már nem volt rájuk szükség. Ezek a tárgyak templomi rituálék célját szolgálták, így más edényektől eltérően nem hajíthatták őket ki.

 

Az IAA úgy tervezi, hogy ezeket a különleges eszközöket a következő évben bemutatják a nagyközönségnek az intézmény huszadik évfordulójának keretében. A kiállítás megnyitójáról később fognak információval szolgálni. (Fotók: Assaf Peretz, Israel Antiquities Authority.)

 

süti beállítások módosítása