Azóta, hogy a római katolikus egyház egyik legféltveőrzöttebb ereklyéjét, a Turini leplet 2000-ben közszemlére tették (lásd „Lepeltörténelem” című keretes összeállításunkat), nem sokat hallottunk a Torinóban őrzött kegytárgyról. Idén azonban újra bebizonyosodott, hogy a sokak által misztikus eredetűnek vélt lepel körül nem sokáig tud ülni a hallgatás csendje. Először 2009 július végén egy Tierry Castex nevű tudós hívta fel magára azzal a figyelmet, hogy egy 1978-ben már elhangzott állítást ismételt meg: a Turini leplen héber betűkkel, arámi nyelven a „A zsidók királya” felirat olvasható. A hír nem nagyon hozta lázba a tudós világot, mivel ismét hiányoztak a bizonyítékok — leginkább a nagy felbontású képek az írásról. A bejelentést annál lelkesebben üdvözölte a Vatikán: XVI. Benedek pápa nem is késett kijelenteni, hogy jövőre feltétlenül tiszteletét teszi a Lepelnél. 2009 novemberében Dr. Barbara Frale, a Vatikáni Titkos Archívumok római katolikus vallású kutatója bejelentette, hogy görög, héber és latin nyelven, szabad szemmel nem látható írással írt „halotti bizonyítványt” is felfedezett a Turini leplen. Az írás lepelre történő feljegyzésére azért volt szerinte szükség, mert az akkori zsidó temetkezési szokások szerint a családtagok csak egy évvel a temetés után térhettek vissza a sírhoz — miután a test lebomlott —, így a közös sír esetében szükséges volt a holttest azonosítása. Frale a szöveget így rekonstruálta: „Tiberius császár uralkodásának tizenhatodik évében a Názáreti Jézus, akit kora este vettek le [a keresztről], miután egy római bíró halálra ítélte, mert egy zsidó bíróság bűnösnek találta őt, átadatott a temetés céljából, melynek végrehajtására családja csak egy teljes év letelte után kapott engedélyt.” Sajnos azonban — vélekednek a bibliatudósok — ha mindez igaz lenne, és az írás (amelyről szintén nem láttunk eddig hiteles fotókat) valóban ott állna a leplen, még ez sem bizonyítaná azt, hogy a Turini lepelbe Jézus Krisztus testét csavarták, mivel a leírás több ponton is ellentétben áll az evangéliumok tudósításaival!

Az igazi szenzációt keltő bejelentésre azonban csak 2009 december közepéig kellett várnia a nagyközönségnek. A jeruzsálemi Akeldamán — a Hinnom-völgy alsó részén, a Mt. Zion lábánál, amely terület régóta ismert első századi temetőjéről — 2000 óta vizsgáltak különböző tudományszakokat képviselő tudósok egy sírt, amelyben húsz, mészkőből készült osszárium került elő. A ládikákban az elhunytak csontjai mellett textildarabokat is találtak. Ez önmagában véve is régészeti szenzációnak számít, mivel első ízben fordult elő, hogy egy halotti lepel maradványaira Jeruzsálemben bukkantak rá. A levegő viszonylag magas nedvességtartalma ugyanis itt nem kedvez a szerves anyagok túlélésének. (A Júdeai-hegység száraz barlangjaiban, például Qumrán környékén is már szép számban találtak textilmaradványokat.) A Héber Egyetemen végzett mitokondriális DNS-vizsgálatok célja elsősorban az volt, hogy kiderítsék az elhunytak rokonságát. A kutatók azonban két személy csontjaiban is megtalálták a Mycobacterium tuberculosis (TBC) és Mycobacterium leprae (lepra) kórokozóit. A személyt Kr. u. 1 és 50 között temették el, és a sír kidolgozása, valamint az osszárium díszítése alapján gazdag lehetett. A koponyán előkerült hajat is megvizsgálták, amely rövidre vágott, tiszta és tetűmentes volt — vagyis a TBC és a lepra az ókori Jeruzsálem tehetősebb polgárait sem kímélte. Egyébként ez a legkorábbi eset, hogy a leprát sikerült régészetileg azonosítani, de a sír mégsem ezért, hanem a halotti lepel maradványai miatt került a figyelem középpontjába. A leplet ugyanis kettős szövéssel (two-way weave) készítették, nem pedig zsávolyszövéssel (twill weave), amellyel a Turini leplet szőtték, s amelyről a szakértők véleménye az, hogy ezt a szövésmódot csak a középkorban találták fel. Az akeldamai osszáriumban talált szövetmaravány Shimon Gibson ásató régész szerint tehát a Turini lepel késői keletkezését támasztja alá.

Mint ahogyan azt korábban a Hetek című hetilapban írt cikkemben is megemlítettem (A leleplezett lepel), a Turini lepel és Jézus halotti leplének azonosítása több szempontból is kétséges. Az első mindjárt a lepel alakja: az evangéliumokban mind Lázár feltámasztásának történetében, mind Jézus sírba helyezése és feltámadása esetében afféle „fáslikról” (keiria) beszél a görög szöveg. Egyvégből szövött lepelről szó sincs! A másik probléma a szemekre helyezett két érem. Ezek ugyan valóban Tiberius-kori veretek — mégpedig meglehetősen ritkák —, a szemekre helyezett pénzérme azonban kifejezetten pogány temetési szokás: a görögök és a rómaiak hite szerint az Alvilág révésze, Kharón, csak pénzért hajlandó átszállítani az elhunytak lelkeit a Sztüxön. Bár két alkalommal (Jerikóban és Jeruzsálemben) zsidó osszáriumokban is találtak pénzérmét, ezek minden esetben szadduceus temetkezésekhez köthetők. (Közismert, hogy a szadduceusok alkották a zsidó társadalom leghellenizáltabb rétegét.) Aligha valószínű, hogy a Jézus testét sírba helyező istenfélő zsidó asszonyok — valamennyien a Mester tanítványai — ehhez a görög–római szokáshoz folyamodtak volna. A harmadik probléma, hogy a Turini leplen látható férfi vállig érő nagy hajat visel. A lepel „hívei” ezzel kapcsolatban általában azt szokták válaszolni, Jézus nazireus volt, vagyis nem szabadott nyiratkoznia. A Mózes negyedik könyvében olvasható „nazireusi törvény” valóban úgy rendelkezett, hogy a nazireusi fogadalmat tevő férfiaknak megtiltja a szőlő termésének fogyasztását. A bibliai Jézus azonban semmiképpen sem lehetett nazireus, hiszen kortársai éppen azzal vádolták, hogy „nagyétkű és részeges”. Jézus csak az utolsó pászkavacsorán — éppen borivás közben — jelentette be tanítványainak, hogy nem iszik többet a szőlőtő terméséből: „mind ama napig, amíg újra iszom azt veletek az én Atyámnak országában”. Mint tudjuk, a Názáretit másnap dél körül feszítették keresztre. Aligha valószínű, hogy a nazireusi fogadalom és az eltemettetés között eltelt nem egész 24 óra alatt ekkorára nőtt volna a haja…

Lepeltörténelem

1349   

Geoffrey de Charny francia kereszteslovag levelet ír VI. Kelemen pápának, amelyben közli, hogy Szűz Mária tiszteletére templomot akar építeni a franciaországi Lireyben, ahol a birtokában lévő leplet is el akarja helyezni. (Egyes feltevések szerint Konstantinápolyban jutott hozzá.)

1355   

Lireyben először teszik közszemlére a leplet, amelyet számos zarándok keres fel. Az alkalom emlékére érmet is vernek. Henrik püspök, aki nem hiszi, hogy a lepel valódi lenne, véget vet a zarándoklatnak és kegytárgyat elrejtik.

1389   

Pierre d’Arcis Troyes-i püspök VII. Kelemen ellenpápához fordul, hogy engedje meg a lepel bemutatását Lireyben. Szerinte az ereklye eredeti.

1390   

VII. Kelemen megtagadja a kérést, és kiátkozás terhe alatt megtiltja a püspöknek, hogy bárkinek beszéljen a lepelről.

1443–1460   

Lirey kanonokja és a környék földesúrnője, Margaret de Charny pereskednek a lepel miatt. Az asszony haláláig többször is kiállítja a leplet, mit sem törődve az egyházi átokkal.

1465   

I. Lajos savoyai herceg halála. Egy-két évtizeddel későbbi krónika szerint a herceg legnagyobb érdeme, hogy Savoya számára megszerezte a leplet. Utódja, IX. Amaedeus 1502-ben a Chambéry-i Sainte Chapelle-ben megalapítja a lepel kultuszát. A kápolna leégése után a klarissza apácák kijavítják a lepel sérüléseit.

1471–1483   

A lepel átkerül Chambéryból Vercellibe, onnan pedig Torinóba. További útja: Torinóból Ivreába, onnan Moncalieribe, onnan vissza Ivreába, onnan ismét Chambérybe, Susa, Avigliano, Rivoli után Pineroloba.

1483   

A Chambéry-i Sainte Chapelle sekrestyése leltárában megemlíti a leplet, amit „egy vörös selyem drapériába csomagoltak, és egy karmazsinnal bélelt, ezüst szegecsekkel kivert, arany kulccsal záródó dobozban őriznek”.

1502   

Ausztriai Margit savoyai hercegnő kérésére a lepel végleges otthonra lel a Chambéry-i vár királyi kápolnájában.

1509   

Lievin van Latham flamand ötvös ezüstből készít új ládikát a lepel számára.

1532   

Tűzvész pusztít a Sainte Chapelle-ben. Az ezüst ládika teljesen összeég, s bár az olvadt ezüst egy cseppje az összehajtogatott lepel sarkát kiégeti, maga a szövet lényegében nem károsodik. (A tűzvészt Rabelais is felemlegeti a Gargantuában, azt híresztelve, hogy a lepel megsemmisült.)

1535   

Savoyt francia csapatok szállják meg. III. Károly és családja elhagyja Chambéryt. A lepelt Piemontba viszik és még abban az évben kiállítják Torinóban. A következő néhány száz évben a szent lepel lesz Torino „védelmezője”.

1694   

A leplet a Guarini kápolnába viszik, ahol a következő háromszáz évben őrzik.

1868   

A tudományos vizsgálat kezdete: Monsignor Gastaldi, Aluzzo akkori püspöke, később torinói érsek megméri a lepel nagyságát (410 x 140 cm).

1898   

Secondo Pia, egy amatőr olasz fényképész készíti róla az első felvételt.

1939   

Az első nemzeti kongresszus a torinói lepelről. A háború alatt a leplet egy Nápolytól északra fekvő bencés kolostorban rejtik el.

1946   

A lepel visszatér a torinói királyi kápolnába.

1959   

A Centro Internazionale di Sindonologia megalakulása Torinóban.

1969   

Elkészülnek az első színes felvételek a lepelről.

1972   

Egy ismeretlen személy a tetőn keresztül behatol a Királyi Kápolnába, és megpróbálja elégetni a leplet, amiben semmi kár nem keletkezik a háború alatt neki készített azbeszt védőtakaró miatt.

1973   

A lepel első bemutatása a televízióban. Több tudós is lehetőséget kap a lepel közvetlen vizsgálatára. Még ugyanabban az évben mintákat vesznek a lepel különböző részeiről tudományos vizsgálat céljából.

1978   

A lepel torinói tartózkodásának 400 éves évfordulója alkalmával öt héten át 3,5 millió ember látja a relikviát, köztük Karol Woytila kardinális, aki hamarosan II. János Pál néven foglalja el a pápai trónt. Ugyanabban az évben öt napon át több ezer fotót és röntgenfelvételt készítenek a lepelről.

1988   

Az első vérminták kivétele a lepelről. Ugyanabban az évben egy arizonai laboratóriumban C14-es radiokarbon módszerrel i. sz. 1350-re teszik a lepel keletkezését. Ugyanezt erősíti meg egy oxfordi laboratórium hasonló vizsgálata is.

1989   

Újságírók kérdésére válaszolva II. János Pál megerősíti, hogy a lepel eredeti relikvia, holott korábban a torinói püspök már elismerte a radiokarbon vizsgálatok eredményeként, hogy a lepel „középkori hamisítvány.”

1997   

Tűz üt ki a Guarini kápolnában, amely a lepel biztonságát is fenyegeti.

2000

Az augusztus 26. és október 22. között a jubileumi év alkalmával közszemlére tett leplet 2,5 millióan látták.