Ókorfotók: Izrael

Ókorfotók: Szíria

Ókorfotók: Libanon

Bibliai régészet

A blog tárgya minden olyan új régészeti felfedezés, amely valamilyen módon a Bibliával kapcsolatba hozható. Igyekszünk olvasmányosan, de tárgyilagosan, a tudományos objektivitás igényei szerint beszámolni minden újdonságról.

Topikok

alexander jannáj (1) alexandria (1) amulett (1) anatólia (1) aphrodité (1) apokalipszis (1) apostolok (1) askelón (2) asszírok (1) augustus (1) ausztria (1) avarisz (2) babatha archívum (1) babilóni fogság (1) bányászat (1) barlangok (1) bar kochba (2) bar kochba felkelés (1) beduin (1) berüllosz (1) betlehem (1) bet yerah (1) biblia (1) bibliaillusztráció (1) biblia keletkezés (1) bírák (1) british museum (2) bulla (1) codex sinaiticus (1) császárkultusz (1) dániel könyve (1) dávid király (1) dávid városa (2) dekapolisz (2) deuteronomium (1) diaszpóra (5) egyiptom (7) egyiptomi fogság (1) egyiptomi jelképek (1) ékírás (4) ékszer (2) elah (2) első templom (1) első zsidó háború (1) el yehudiye (1) epigráfia (11) ereklye (1) erődítmény (1) eszarhaddon (1) exodus (1) ezékiás (2) ezékiel (1) fáraó (1) feltámadás (1) filiszteusok (2) flavius josephus (2) fönícia (1) föníciai vallás (1) freskó (1) frigyláda (1) gadara (1) galilea (3) galileai tó (1) garizim hegy (1) gát (1) gihon (1) gihon forrás (1) görög (1) gósen (1) graffiti (1) hacór (1) hadrianus (1) hadtörténet (1) halászat (1) hamisítás (2) hammurapi (2) hanan eshel (1) har (1) hasmoneusok (1) héber (4) héber nyelvemlék (2) héber pecsét (1) hellenisztikus kor (1) heródes (1) hipposz (2) holt tengeri (1) honfoglalás (1) horvat kur (1) hükszószok (2) hurbán (1) ima (1) irak (1) írástörténet (7) israel museum (1) jebuzeus (1) jeremiás könyve (1) jeruzsálem (14) jézebel (1) jézus (7) jokneám (1) józsef (1) kanaán (6) karkom (1) kedes (1) kiállítás (1) kiállításkritika (2) kiemelt (6) kína (1) kionulás (1) királyság (1) kis ázsia (1) könyvajánló (2) könyvismertető (1) korai bronzkor (1) krisztus (1) kürosz (2) leontopolisz (1) lmkl pecsét (1) lód (1) lótemetkezés (1) madaba mozaik (1) magdala (1) mágia (1) makkabeusok (1) második templom (1) maszada (1) messiás (2) méz (0) mezőgazdaság (2) mikve (1) mozaik (1) mózes (1) müra (1) nabukodonozor (1) názáret (1) negev (1) nekrológ (1) nero (1) numizmatika (2) óbabilóni birodalom (1) ódeion (1) oltár (1) omrit (1) oniász (1) oplontis (1) orvoslás (1) osszárium (1) osztrakon (3) pál apostol (1) pannonia (1) papirusz (1) pecsét (1) pecsételt korsófül (1) pénzek (1) perzsák (2) pogány vallás (2) pompeii (1) poppaea (1) priéné (1) proto sínai (1) ptolemaidák (1) qumráni tekercsek (1) rabbi akiba (1) ramat rahel (1) régészet (23) római hadsereg (1) római villa (2) salamon (1) salamon ítélete (1) saul (1) shaaraim (1) siloám (1) siloám medence (1) sinai hegy (1) sínai hegy (1) siratófal (2) sisera (1) sodoma (1) szamaritánok (0) szamaritán vallás (1) szépművészeti múzeum (1) szerződés (1) szidón (1) szórek völgy (1) szuszita (2) taharka (1) tekercsek (1) tell (1) tell tayinat (1) tel rehov (0) templomhegy (3) templomosok (1) templom tekercs (1) tengeri népek (1) timna (1) tirháka (1) törvénykönyv (1) tükhé (1) turini lepel (1) újszövetség (2) vallástörténet (1) vezúv (2) vízvezeték (2) víz alatti régészet (1) zarándoklat (1) zsinagóga (5) Címkefelhő

Grüll Tibor: Ásatás és áskálódás

2009.08.28. 17:32 | Grüll Tibor | Szólj hozzá!

Címkék: kiemelt

„Régészeti hadszíntér” a Közel-Keleten

 

Mindenki a saját múltját szeretné kiásni a földből. Különösen így van ez politikailag neuralgikus területeken: a román régészek éppen annyira nem látnák szívesen egy honfoglaláskori magyar törzsfő sírját Székelyföldön, mint amennyire örülnének a szlovákok egy Szvatopluk nevét tartalmazó ószláv feliratnak valahol a Balaton mentén. Nincs ez másként a Közel-Keleten sem, ahol az európai gyarmatbirodalmak felbomlása után létrejött arab nacionalizmusok keverednek a pán-iszlám eszmékkel és legfőképpen a heveny zsidóellenességgel. A kivégzett iraki diktátor, Szaddam Husszein, saját hatalmának legitimációját akarta megteremteni a birodalomépítő Nabu-kudurri-uszur palotájának újjáépítésével, miközben Irán mindenkori urai a letűnt perzsa birodalom dicsőségében fürdőznek, Mubarak rendszere pedig a fáraók Egyiptomával érzi magát kontinuusnak.

 

 

A közel-keleti „régészeti hadszíntér” legkeményebb ütközeteit Izraelben és a környező országokban (Libanon, Szíria, Jordánia, Egyiptom) vívják az archeológusok és történészek. Az itt folyó feltárásoknak ugyanis nem kisebb tétjük van, mint a Biblia történetiségének vagy zsidóság Izrael földjéhez való több évezredes jogának igazolása. Ennek a vallási–történeti–politikai célnak érdekében — vagy épp’ annak ellenében — szinte minden eszközt bevetnek: a régészeti leletek jószándékú félreértelmezésétől a hamisításig az egyik oldalon; az ásatások tilalmazásától a földből előbukkanó tárgyak megsemmisítéséig a másikon. 

 

Vallási-ideológiai gátak

 

Az ezer éven át a zsidó vallás legszentebb helyének számító Templomhegy területén eddig még soha nem végeztek ásatásokat. Mivel a Temlomhegy, arab nevén Harám as-Sarif (nemes szentély) területe az iszlám vallás számára is rendkívül fontos, és annak kezelése az iszlám Waqf hatóság kezében van, sem a brit mandátum-időszakban, sem a rövid izraeli fennhatóság idején nem volt lehetőség a terület felkutatására. A régészet tudománya amúgy is csak a 19. század utolsó évtizedeiben született meg, korábban legfeljebb amatőr kutatókat vonzottak a történelem titkait magukban rejtő helyszínek. Ilyen amatőr kutató volt például Charles Warren kapitány, aki 1867 és 1870 között próbált engedélyt szerezni a Templomhegy kutatására, sikertelenül. A török hatóságok ugyanis a Harám vallási jellegét féltve nem adtak engedélyt az egyébként hívő keresztény angol katonatisztnek, hogy ásóját a Templomhegy földjébe mélyessze. Warren azonban nem adta fel, és a Templomhegyet körülvevő támfal nyugati oldalán mély aknákat vágott, s ezeken sokszor élete kockáztatásával leereszkedve eljutott a Heródes korában épült fal aljáig. A modern kutatást száz évvel később ismét egy brit archeológus, Kathleen Kenyon neve fémjelezte, aki Jerikó ásatásával szerzett magának (kétes) hírnevet. Kenyon kisebb kutatásokat végzett a Templomhegy déli és délnyugati oldalánál. Az ő munkáját folytatta Benjamin Mazar izraeli régész (1968–78), akinek unokája, Eilat Mazar fejezte be a feltárásokat 2000-ben.

 

Jelenleg a Templomhegyet körülvevő térség nyugati és a déli oldalának feltárása mondható befejezettnek. Az Olajfák hegyével szemközt, a Kidron-völgy fölött magasodó keleti oldalt egyáltalán nem kutatták, igaz, az erózió annyira lemosta már a domboldalt, hogy sok mindent nem is várhatunk innen. A Templomhegy északi oldala — ahol a római időkben az Antonia-erőd emelkedett — teljes mértékben az Óváros sűrűn lakott arab negyede alatt fekszik, így nem kutatható. Néhány évvel ezelőtt vallásos zsidók egy csoportja egy néhány négyzetméternyi, mondhatni zsebkendőnyi területet vásárolt meg a Damaszkuszi-kapu közelében. Megpróbáltak mélyre fúrni, de néhány órán belül szembe találták magukat a palesztin kődobálókkal, akik között a Palesztin Hatóság öltönyös-nyakkendős tagjai is jelen voltak. Ez is élénken illusztrálja, milyen heves reakciókat vált ki az arab lakosságból az izraeliek régészkedési hajlama.

 

A jeruzsálemi templomhegy 3000 évének főbb eseményei évszámokban

időszámításunk előtt


975
k. Salamon felépíti a szentélyt Jeruzsálemben, a Mórija-hegyen
910
k. Sesonk/Sisák egyiptomi fáraó kifosztja a Szentélyt
835
Jóás júdeai király renováltatja az épületet
826
Jóás izraeli király kifosztja a Templomot, a kincseket saját városába, Samáriába viszi
720
k. Áház júdeai király bezáratja a Szentélyt, az oltárt megszentségteleníti
715
k. Ezékiás júdeai király helyreállíttatja a károkat szenvedett épületet és az istentiszteletet
622
Jósiás júdeai király vallási reformjai: újra a Szentély az ország vallási életének központja
586
Nabukodonozor babilóni király csapatai teljesen lerombolják a jeruzsálemi Szentélyt
538
a perzsa Kürosz rendelete a jeruzsálemi szentély újjáépítéséről
169
IV. Antiokhosz Epiphanész szeleukida uralkodó megszentségteleníti a Szentélyt
164
Júda Makkabi a Szeleukidák elleni sikeres felkelést követően megtisztítja és újra felszenteli a Templomot (Hannuka ünnep)
63
Pompeius római tábornok elfoglalja Jeruzsálemet, és behatol a Szentek Szentjébe
19
k. Nagy Heródes megkezdi a Szentély újjáépítését, amely egészen Kr. u. 64-ig folyik

időszámításunk szerint

70 Titus római légiói lerombolják a Szentélyt, a hadizsákmányt Rómába hurcolják
132–135
Hadrianus Zeusz-templomot épít a zsidók Temploma helyén, amelyre válaszul kirobban a Bar Kochba-féle szabadságharc
363
Julianus kelet-római császár sikertelen kísérlete a Templom újjáépítésére
637
I. Omár kalifa elfoglalja Jeruzsálemet
691
Abd al-Malik kalifa a Templomhegyen felépíti a Sziklamecsetet
715
a Harám as-Saríf (Nemes Szentély), vagyis a Templomhegy déli részén felépül az Al-Aksza mecset
1099–1118
a rövid életű Jeruzsálemi Királyság (a keresztes lovagok birodalma) idején a Sziklamecsetet keresztény templommá, az Al-Aksza mecsetet pedig a Templomos rend főhadiszállásává tették
1867–70
a Palestine Exploration Fund régészeti kutatásokat végez a Templomhegyen
1967. június 7.
a hatnapos háború során izraeli csapatok visszafoglalják a Templomhegyet
1967. június 17.
Izrael Állam visszaadja a Harám területét Jordániának
1967. augusztus 22.
a jeruzsálemi főrabbinátus megtiltja a zsidók számára a Templomhegyre menetelt
1969
egy magát kereszténynek valló ausztrál férfi felgyújtja az Al-Aksza mecsetet – az arabok Izraelt teszik felelőssé a tett miatt
1971
a Templomhegyi Hívek csoportosan imádkoznak a Harámon, amiből véres összetűzés lesz a védelmükre kirendelt izraeli katonák és a palesztin őrök között
1981
a zsidók régészeti ásatásai ismét arab zavargásokat robbantanak ki
1982
egy Alan Goodman nevű bevándorolt zsidó férfi lövöldözni kezd a Sziklamecsetben, több szélsőséges zsidó vallási csoport kísérletet tesz a mecsetek megrongálására
1990
a Templomhegyi Hívek megkísérlik a Harmadik Szentély alapkövének letételét, mire súlyos zavargásokra kerül sor Kelet-Jeruzsálemben
1996
a Hasmoneus-alagút megnyitása a Siratófal és a Via Dolorosa között újabb diplomáciai bonyodalmakat és felkeléseket vált ki

1999–2001 a Waqf új lejáratot épít a Salamon istállóihoz, ennek során több ezer tonna régészetileg értékes földet termelnek és döntenek le a Kidron-völgybe minden előzetes vizsgálat nélkül

 

Az egyik befolyásos palesztin Waqf-vezető, Taysir Tamimi szerint „ami az úgynevezett két templomot illeti, ezek sohasem léteztek, legalábbis nem a Haram as-Sarifon.” Tamimi, aki a jeruzsálemi főmufti, Muhammad Husszein után a második legjelentősebb vallási tekintélynek számít, azt is kijelentette, hogy „Izrael 1967 óta kezdett ásatásokat Jeruzsálemben, hogy a zsidók jelenlétének jeleivel bizonyítsa a judaizmus és a város kapcsolatát, de eddig semmit sem talált. A zsidóknak semmilyen kapcsolatuk nincs Izrael földjével azelőtt, hogy az 1880-as években elkezdték elözönleni az országot.” Mikor egy újságíró megkérdezte tőle, hogy akkor mi a helyzet a Nyugati Fallal (vagyis a Siratófallal), Tamimi így válaszolt: „A Nyugati Fal az Al-Aksza mecset nyugati fala. Ez az a hely, ahová Mohamed próféta kikötötte lovát, amely elvitte őt Mekkából Jeruzsálembe, hogy átvegye Allah kinyilatkoztatásait.”

 

A hadísz, vagyis a Mohamedre vonatkozó, a Korán után keletkezett hagyományt történeti valóságként beállító, ám a bibliai hagyomány történetiségének szemmel látható és kézzel fogható bizonyítékait vakon elutasító iszlám felfogás mindenütt uralja az arab propagandát, és a nyugati médiában, sőt az akadémiai tudományok területén is egyre nagyobb befolyásra tesz szert. Az Egyesült Államok-beli Columbia Egyetemen röviddel ezelőtt a kulturális antropológia professzoraként való véglegesítésért folyamodott egy Nadia Abu El-Haj nevű tudós, Edward Said egyik ismert tanítványa. E célból az egyik legjobb nevű tudományos kiadónál megjelent könyvét nyújtotta be, ami korábban megvédett disszertációjának kibővített és elmélyített változata. A könyv címe: „Tények a földön: régészeti tevékenység és területi önmeghatározás az izraeli társadalomban”. Könyvében El-Haj magát Izrael államot és annak társadalmát tekinti egy illegitim ásatási eljárás során a napvilágra hozott „leletnek”: miközben a cionizmus politikai mozgalma odafönt egy államban valósítja meg magát, tudományos „szolgálólánya”, a cionista archeológia megvalósítja ugyanezt odalent, a fosszilis múltban is. Tatár György vallásfilozófus szerint „Az iszlám világérzékelést a júdeai háborúban elpusztuló Jeruzsálem és a Szentély maradványainak azonosítása valami ahhoz hasonló helyzet elé állítja, mintha a nyugati felvilágosodás búvárrégészei fedeznék fel a Vörös-tenger mélyén egy óegyiptomi harciszekérsereg iszap lepte, megkövesedett maradványait. Az ókori balesettől kezdve, az elemi csapáson át a téves datálásig nyilván a természetes magyarázatok egész régióját bejárná a kirobbanó nemzetközi tudományos vita, amely végül talán megérkezne a minden természetes magyarázat közt a legtermészetesebbig: csalók durva tréfájával állunk szemben.”

 

Álrégészek és profi hamisítók

 

A helyzetet kissé bonyolítja, hogy ilyen — nem egészen tréfának szánt — csalások valóban voltak, vannak, és megjósolhatóan lesznek is a Közel-Keleten. E sorok szerzője 2003-ban épp’ a jeruzsálemi Héber Egyetemen ült egy epigráfiai kollokviumon, amikor az első előadás megkezdése előtt az elnöknő (Hannah M. Cotton) szót kért, és bejelentette, hogy a Haaretz című napilap szenzációs hírt közölt: megtalálták Joás király kőbe vésett feliratát, amelyben Júdea királya részletesen beszámol a jeruzsálemi Templom rekonstrukciójáról. Az újságban szereplő képet lefénymásolták és körbeadták a tudósoknak a teremben. Egy perc sem telt bele, s az egyik epigráfus (Axel Knauf) kiperdült középre, és világosan elmagyarázta, miért ordít a kőbe vésett szövegről, hogy durva hamisítvány. Igaza lett. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) azóta hivatalosan is közölte: a Jóás-tábla (képünkön) minden szakmai fórumon megméretett és könnyűnek találtatott.

 

A példákat tovább szaporíthatnánk: a londoni Moussaief-gyűjteményben található „Jahve Háza”-osztrakon biztosan hamis; míg az ugyancsak egy magángyűjtő (a Tel-Aviv-i Oded Golan) raktárában előkerült csontládika, amely a „Jakab, József fia, Jézus testvére” feliratot tartalmazza eredetisége vitatott. Néhány éve cikkezik a tudományos sajtó az Israel Museumban kiállított, de ugyancsak a műkincspiacon vásárolt elefántcsont gránátalmácska esetleges hamisítvány voltáról. Azóta, hogy a 60-as években Nahman Avigad a jeruzsálemi G körzetben megtalálta egy Jeremiás-kori archívum pecséteit, szinte minden bibliai király pecsétlenyomata előkerült, ami legalábbis szintén gyanút keltő dolog. És akkor nem beszéltünk még az olyan szenzációhajhász álrégészekről, mint Ron Wyatt, Bob Cornuke, vagy Vendyl Jones, akik kitalált leleteikkel, sosemvolt ásatásaikkal igyekeznek száz százalékig „igazolni” a Biblia történeteinek hitelességét. Ők sosem érik be kevéssel, hanem mindjárt Noé bárkáját, a Vörös-tengerbe veszett egyiptomi harci szekereket vagy a Frigyládát találják meg. Nem véletlen, hogy sokáig tartotta magát az a vélekedés: Stephen Spielberg egyik legkedveltebb mozihősét, Indiana Jones-t, valószínűleg arról a Vendyl Jones-ról mintázta, aki előre bejelentette, hogy 2005. augusztus 14-re, a jeruzsálemi Templom lerombolásának évfordulójára meg fogja találni a Frigyládát. Mondanunk sem kell: ezúttal is „hiba csúszott a számításba.”

 

Moses Wilhelm Shapira (1830–1884) jeruzsálemi régiségkereskedő és hamisított bibliai régiségek beszállítója (purveyor). Shapira 1830-ban egy kamenyec-podolszki lengyel zsidó családban született, ezt a területet abban az időben Oroszország csatolta magához (jelenleg Ukrajna). Shapira apja 1856-ban, huszonöt évesen vándorolt ki Palesztinába, ahová fia is követte. Nagyapja, aki vele utazott, útközben halt meg. Jeruzsálemben Moses Shapira áttért az anglikán vallásra, és 1861-ben egy üzletet alapított, amely a jeruzsálemi Óváros Keresztény negyedében szolgálta ki a zarándokokat. Shapira először a szokásos turistabóvlikat árulta, és néhány — arab farmerektől vásárolt — ókori cserépedényt. Shapira akkor kezdett érdeklődni a bibliai régiségek iránt, mikor megtalálták az úgynevezett „Moabita követ”, vagyis Mésa moábi király feliratos sztéléjét. Tanúja volt a kő iránti növekvő érdeklődésnek a német, brit és francia hatóságok részéről, sőt talán részt is vett a közöttük folyó tárgyalásokban. Végül is Franciaország szerezte meg az eredeti töredékeket. Shapira nekikezdett a hamis moábita tárgyak gyártásának: agyagfiguákat, nagy emberi fejeket, cserépedényeket készítettek, amelyeken erotikus jeleneteket vagy a Mésa-sztéléről másolt feliratokat helyeztek el. Társa a keresztény arab fazekas, Salim al-Kari volt. A modern kutatók számára ezek nagyon ügyetlen hamisítványoknak tűnhetnek — a feliratok például egy kivétellel olvashatatlanok —, de ne feledjük, abban a korban még nem nagyon létezett összehasonlító régészeti anyag! Shapira beduinok segítségével még egy expedíciót is szervezett Moáb területére, hogy még több leletet vásároljon. Néhány európai tudós pedig elkezdett elméleteket gyártani — ezekre a hamisítványokra alapozva. Mivel a német régészek lecsúsztak a Mésa-sztélé darabjainak megvásárlásáról, riválisaik előtt szerették volna megszerezni a Shapira-gyűjtemény darabjait. 1873-ban a Berlini Múzeum 1700 műtárgyat vásárolt tőle összesen 22.000 birodalmi tallér értékben. A magángyűjtők követték a múzeum példáját: a neves brit hadmérnök és bibliai régész, Horatio Kitchener például nyolc darabot vett magángyűjteményébe. A meggazdagodott Shapira feleségével és két leányával a jeruzsálemi Óváros falain kívül vásárolt magának házat. (Ez volt a Jeruzsálem falain kívül épült egyik legelső ház, Aga Rashidé, amit Shapira után Dr. Avraham Albert Ticho, egy bécsi szemész vásárolt meg, ezért nevezik mindmáig Beit Tichónak, azaz Ticho-háznak a jeruzsálemiek.) A sikertörténet ellenére számosan — köztük a neves francia régész és diplomata, Charles Clermont-Ganneau — kételyeiknek adtak hangot. Clermont-Ganneau kifaggatta a fazekast, Salim al-Karit, és megtalálta azokat az embereket, akik agyaggal látták el őt. A „kutatás” eredményeit a londoni Athenaeum folyóiratban tette közzé, kijelentve, hogy a Shapira-kollekció minden darabja hamisítvány! A tudósok egy része még mindig igazát bizonygatta: Emil Friedrich Kautzsch és Albert Socin egy könyvet is adott ki „A moabita régiségek valódisága bebizonyosodott” (Die Echtheit der moabitischen Altertümer geprüft) címen 1876-ban. Shapira is foggal-körömmel védekezett, de az ellenfelek egyre több bizonyítékot soroltak fel. Erre aztán Salim al-Karit tette meg bűnbaknak, míg ő maga az ártatlan becsapott szerepét játszotta, tovább folytatva kiterjedt kereskedelmi tevékenységét, különösen Jemenből származó héber kéziratokkal. 1883-ban Shapira bemutatott néhány pergamentekercs-töredéket (ezeket ma Shapira-csíkoknak nevezik), amelyekről azt állította, hogy a Holt-tenger környékén bukkant rájuk. Az írás régi sémi betűkkel készült, és a Tízparancsolat, valamint a Másodtörvény a maszorétikus Bibliától eltérő szövegét tartalmazta. Shapira megpróbálta 1 millió angol fontért eladni a töredékeket a British Museumnak, és megengedte, hogy a 15 csíkból kettőt kiállítsanak Londonban. A kiállítást ezrek látták, köztük Clermont-Ganneau is, akitől Shapira megtagadta, hogy láthassa a további 13 csíkot. A kiállításon látottak alapján mindenesetre Clermont-Ganneau hamisítványnak bélyegezte a 2 töredéket, és nem sokkal ezután a brit bibliakutató, Christian David Ginsburg is hasonló következtetésre jutott. Később Clermont-Ganneau kimutatta, hogy a Másodtörvény tekercsét egy olyan eredeti jemeni tekercsből vágta ki, amit Shapira szintén eladott a British Museumnak. Shapira elhagyta Londont és hónapokon keresztül Európában vándorolt. Végül a rotterdami Bloemendaal Hotelben lőtte főbe magát, 1884. március 9-én. A Shapira-tekercsek előbb eltűntek, majd újra felbukkantak a Sotheby’s aukcióján, ahol 10 guineáért keltek el. 1887-ben utolsó tulajdonosuknak, Sir Charles Nicholsonnak házában égtek el egy tűzvész során. Shapira hamisítványai ma is megvannak még a világ különféle múzeumaiban, de már csak ritkán kerülnek a közönség elé.

 

Hollywood „történelme”

 

Csakhogy az ellenkező oldalon is találhatók nem kevésbé elszánt fabrikátorok: a Dan Brown, James Tabor és Simcha Jacobivichi-féle pszeudo-tudósok, akik mindenáron a Biblia lejáratására törekszenek. Aligha véletlen, hogy a nemzetközi média is a Da Vinci-kód folytatásaként tálalja a Titanic című film rendezőjének, James Cameronnak egy izraeli régésszel, Simcha Jakobovicivel készített áldokumentumfilmjét. Nem az elsőt ebben a sorban: a 2006-ban forgatott „Dekódolt Exodus” (The Exodus Decoded) már a filmcímben is utalt az éppen akkor csúcspontján lévő Da Vinci-kód őrületre. A filmguruk ezúttal még „csak” az egyiptomi tíz csapást vették célkeresztjükbe. Erről — egy fél évszázados elméletet felújítva — „bizonyították”, hogy a bibliai leírás minden eleme összeegyeztethető a Théra (Santorini) szigetén a Kr. e. 15. század közepén történt vulkánkitörés következményeivel, vagyis „nem történt csoda”. A hollywoodi sztárrendező 2007-ben Jézus személyét és az evangéliumok megbízhatóságát vette célba. Joseph Gath izraeli régész 1980-ban a jeruzsálemi Talpiót-negyedben egy építkezésen kilenc (más feljegyzések szerint tíz) csontládikát talált egy sírkamrában. A helyszínrajz elkészítése után a leleteket az IAA Rommemában lévő raktárába szállították, ahol beleltározták, a csontmaradványokat pedig átadták az ortodox vallási hatóságnak, hogy annak rendje-módja szerint eltemessék őket. A ládikák leírását 1981-ben egy kevéssé ismert ivrit nyelvű régészeti folyóiratban publikálták, s a történet ezzel akár véget is érhetett volna. Csakhogy tizenöt évvel a leletmentő ásatás után a BBC egyik forgatócsoportja járt Jeruzsálemben, hogy a húsvét alkalmából Jézus feltételezett sírhelyéről forgasson filmet. Ray Bruce és Chris Mann rendezők ekkor lettek figyelmesek arra, hogy az IAA raktárában két arámi nyelvű, „Jézus, József fia” feliratot viselő sírládika is található. Az elsőt még 1926-ban fedezték fel, a másodikat pedig J. Gath találta Talpiótban. Mindkét sírládikáról felvételek készültek, de ekkor még mindig nem tulajdonítottak nagy jelentőséget nekik, hiszen a Jézus (Jésua) és József (Jószé) nevek igen gyakran fordultak elő a korabeli osszuáriumokon. A két angol rendező azonban tovább érdeklődött, és hamarosan kiderült: a második — igen nehezen olvasható — „Jézus, József fia” feliratú ládika mellett olyan osszuáriumok is előkerültek a talpióti leletmentő ásatáson, melyekre a Názáreti Jézussal kapcsolatba hozható neveket karcoltak. Sajnos Joseph Gath személyesen már nem tudott beszámolni a felfedezésről, mivel addigra elhunyt; és a sírt sem lehetett felkeresni, mert időközben egy lakótömböt építettek föléje. Bruce és Mann mégis úgy érezte, „mintha a lottón húzták volna ki a számaikat”: ölükbe hullott egy szenzációs felfedezés. A húsvéti filmet elkészítették, s a BBC leadta „A kérdéses test” (The Body in Question) címen. A nagy szenzáció azonban mégis elmaradt. A BBC forgatócsoportjának szellemi irányítója az a James D. Tabor volt, aki igencsak ellentmondásos tudományos munkássága ellenére ma is az Észak-Karolinai Egyetem Vallástudományi Tanszékének vezetője, s már régóta ismert arról a nézetéről, hogy a kereszténység és az ősegyház valójában mint „családi vállalkozás” indult. Azt az eszmét, hogy Jézus több, mint ember, szerinte csak Pál apostol terjesztette el. Tabor A Jézus-dinasztia című 2007-es könyvében felvetette azt a lehetőséget, hogy a Talpiót-negyedben feltárt sírkamrában Jézus és családtagjai nyugszanak. A Cameron-féle áldokumentumfilm látványosan megbukott, bár voltak olyan ötletek is, hogy a sírban talált csontok DNS-éből talán klónozni kellene a „Szent Családot”.

 

Ennek ellenére világszerte óriási érdeklődés kíséri a Közel-Keleten folyó ásatásokat, valamint a régészek, történészek, bibliatudósok vitáit. Bár ellentmondásos módon, mégis egyre gyarapszik azon történeti tények száma, amelyek a Biblia szereplőinek, földrajzi helyeinek, eseményeinek hitelességét támasztják alá. A régészet természetesen sohasem lesz „minden zárat kinyitó aranykulcs” a bibliakutatók kezében, amivel a Szentírás minden egyes állítását alá lehet támasztani.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.