Ókorfotók: Izrael

Ókorfotók: Szíria

Ókorfotók: Libanon

Bibliai régészet

A blog tárgya minden olyan új régészeti felfedezés, amely valamilyen módon a Bibliával kapcsolatba hozható. Igyekszünk olvasmányosan, de tárgyilagosan, a tudományos objektivitás igényei szerint beszámolni minden újdonságról.

Topikok

alexander jannáj (1) alexandria (1) amulett (1) anatólia (1) aphrodité (1) apokalipszis (1) apostolok (1) askelón (2) asszírok (1) augustus (1) ausztria (1) avarisz (2) babatha archívum (1) babilóni fogság (1) bányászat (1) barlangok (1) bar kochba (2) bar kochba felkelés (1) beduin (1) berüllosz (1) betlehem (1) bet yerah (1) biblia (1) bibliaillusztráció (1) biblia keletkezés (1) bírák (1) british museum (2) bulla (1) codex sinaiticus (1) császárkultusz (1) dániel könyve (1) dávid király (1) dávid városa (2) dekapolisz (2) deuteronomium (1) diaszpóra (5) egyiptom (7) egyiptomi fogság (1) egyiptomi jelképek (1) ékírás (4) ékszer (2) elah (2) első templom (1) első zsidó háború (1) el yehudiye (1) epigráfia (11) ereklye (1) erődítmény (1) eszarhaddon (1) exodus (1) ezékiás (2) ezékiel (1) fáraó (1) feltámadás (1) filiszteusok (2) flavius josephus (2) fönícia (1) föníciai vallás (1) freskó (1) frigyláda (1) gadara (1) galilea (3) galileai tó (1) garizim hegy (1) gát (1) gihon (1) gihon forrás (1) görög (1) gósen (1) graffiti (1) hacór (1) hadrianus (1) hadtörténet (1) halászat (1) hamisítás (2) hammurapi (2) hanan eshel (1) har (1) hasmoneusok (1) héber (4) héber nyelvemlék (2) héber pecsét (1) hellenisztikus kor (1) heródes (1) hipposz (2) holt tengeri (1) honfoglalás (1) horvat kur (1) hükszószok (2) hurbán (1) ima (1) irak (1) írástörténet (7) israel museum (1) jebuzeus (1) jeremiás könyve (1) jeruzsálem (14) jézebel (1) jézus (7) jokneám (1) józsef (1) kanaán (6) karkom (1) kedes (1) kiállítás (1) kiállításkritika (2) kiemelt (6) kína (1) kionulás (1) királyság (1) kis ázsia (1) könyvajánló (2) könyvismertető (1) korai bronzkor (1) krisztus (1) kürosz (2) leontopolisz (1) lmkl pecsét (1) lód (1) lótemetkezés (1) madaba mozaik (1) magdala (1) mágia (1) makkabeusok (1) második templom (1) maszada (1) messiás (2) méz (0) mezőgazdaság (2) mikve (1) mozaik (1) mózes (1) müra (1) nabukodonozor (1) názáret (1) negev (1) nekrológ (1) nero (1) numizmatika (2) óbabilóni birodalom (1) ódeion (1) oltár (1) omrit (1) oniász (1) oplontis (1) orvoslás (1) osszárium (1) osztrakon (3) pál apostol (1) pannonia (1) papirusz (1) pecsét (1) pecsételt korsófül (1) pénzek (1) perzsák (2) pogány vallás (2) pompeii (1) poppaea (1) priéné (1) proto sínai (1) ptolemaidák (1) qumráni tekercsek (1) rabbi akiba (1) ramat rahel (1) régészet (23) római hadsereg (1) római villa (2) salamon (1) salamon ítélete (1) saul (1) shaaraim (1) siloám (1) siloám medence (1) sinai hegy (1) sínai hegy (1) siratófal (2) sisera (1) sodoma (1) szamaritánok (0) szamaritán vallás (1) szépművészeti múzeum (1) szerződés (1) szidón (1) szórek völgy (1) szuszita (2) taharka (1) tekercsek (1) tell (1) tell tayinat (1) tel rehov (0) templomhegy (3) templomosok (1) templom tekercs (1) tengeri népek (1) timna (1) tirháka (1) törvénykönyv (1) tükhé (1) turini lepel (1) újszövetség (2) vallástörténet (1) vezúv (2) vízvezeték (2) víz alatti régészet (1) zarándoklat (1) zsinagóga (5) Címkefelhő

Könyvajánló: Bibliai rejtélyek nyomában

2009.08.16. 17:14 | Benke László | 2 komment

Címkék: könyvajánló

 Eric H. Cline: From Eden to Exile: Unraveling Mysteries of the Bible. Washington, D.C.: National Geographic, 2007, 20082; xv + 240 o., 39 fekete-fehér fotó, 1 térkép.

 

„Az édenkerttől a számkivetésig: bibliai rejtélyek nyomában” c. könyvében Eric H. Cline a héber Biblia (a keresztény Ószövetség) hét hagyománykörét vizsgálja, amelyek évszázadok óta foglalkoztatják a zsidó és keresztény teológusokat, s amelyek kapcsán az utóbbi évtizedekben – régészeti feltárások, de puszta spekulációk alapján is – több könyvtárnyi irodalom született. Cline célja pontosan az, hogy „ellenszérumot” adjon az áltudományos, szenzációhajhász blöffök ellen; ebből kifolyólag egyfajta tudományos–ismeretterjesztő röpiratnak is tekinthető (a szerző „behívónak” is nevezi, amellyel tudóstársait akarja fegyverbe szólítani). Mindemellett informatív, és amennyire egy röpirat keretei lehetővé teszik, lelkiismeretes munkáról van szó.

A szerző a következő kérdésekre keresi a választ: mely hagyománykörök kapcsán érdemes konkrét leletek vagy földrajzi helyek után kutatnunk, és melyek gyökereznek inkább (csak) irodalmi forrásokban, semmint történeti eseményekben? Mennyire indokolt a képzetlen bestseller-írók, amatőr régészek és kincskeresők lelkesedése, és vajon sikerrel kecsegtetnek-e a meg-megújuló expedíciók a bibliai helyszínek és tárgyi emlékek feltárására? Az egyes hagyományanyagok értelmezésére milyen mértékadó javaslatok születtek, és milyen tudományos módszerek adhatnak kulcsot a bibliai rejtélyek megfejtéséhez? A szerző az áltudomány mellett az elefántcsonttoronyba zárkózott szobatudósokat sem kíméli: úgy véli, ideje lenne új életet lehelni a tudományosságba, a népszerű műfajtól legalább a lelkesedést és a közérthetőséget átvenni, és mértékadó szakmaisággal a szélesebb rétegek számára is fogyasztható Biblia-tudományt művelni – amire a könyvével maga kínál iskolapéldát.

A könyv egyes fejezeteiben tárgyalt hagyománykörök: (1) az Édenkert; (2) az özönvíz és Noé bárkája; (3) Szodoma és Gomorra, valamint Ábrahám vándorlásának ehhez kapcsolódó állomásai; (4) Mózes és az egyiptomi kivonulás; (5) a Józsue vezette honfoglalás, különös tekintettel Jerikó ostromára; (6) a frigyláda; (7) az „elveszett” tíz törzs (az asszírok által megsemmisített északi zsidó királyság) sorsa. Bár a hét hagyomány mindegyike sajátos kérdéseket vet fel, a könyv mindegyikük kapcsán alapvetően arra keresi a választ, hogy milyen arányban van irodalmi fikcióval illetve történetírói szándékkal dolgunk az egyes bibliai beszámolókban.

Az Egyesült Államokban érzékenyebb kérdés, mint mifelénk, hogy a régészeti adatok és a Biblián kívüli írásos források (vagy sok esetben éppen ezek beszédes hiánya) milyen értelemben és mely szöveghelyeken kérdőjelezik meg a Biblia történeti hitelességét. Nem véletlen tehát, hogy szerzőnk a Bevezetésben felfedi elvi meggyőződését, és a Bibliával mint történeti forrással kapcsolatos megközelítését is tisztázza: nem utasítja el teljességgel, de nem is tekinti történelemkönyvnek, ellenben úgy kezeli, mint bármely más ókori forrásszöveget. (Ami világnézeti hitvallását illeti: ha a könyvnek készül magyar kiadása, ügyelni kell rá, hogy a xv. oldal humanist szavát „laikusnak” vagy „nem hívőnek” fordítsák. Az Egyesült Államokban ugyanis a számottevő fundamentalista keresztény közösség miatt az atheist sokak számára szitokszónak számít, s ezért a nem hívők gyakran a secular humanist „fedőnév” mögé rejtőznek.)

A könyv az egyes témák kapcsán minden vonatkozó forrásról beszámol, és számos különböző értelmezést ütköztet, amelyeket mértékadóan ítél meg. A szerző pártatlanságát csak annyiban érheti kifogás, amennyiben bármely más hasonló munkát: óhatatlanul állást kell foglalnia a Biblia történeti hitelességéről, ami sok esetben szubjektív döntést jelent. A legtöbb ószövetségi eseményről ugyanis a Biblia szövege az egyetlen forrásunk, s ezért gyakran a kutató szemléletmódján múlik, mit fogad el történetileg hiteles elemnek. Ami Cline álláspontját illeti: a Bevezetésben pártatlanságot ígér a Bibliával mint forrásszöveggel szemben, és ígéretéhez igyekszik is tartania magát. Arra törekszik, hogy az írásos és régészeti források magukért beszéljenek, és egymásnak ellentmondó szakvélemények is megszólaljanak egy-egy kérdésben. A fejezetek végén szereplő összegzéseiből mindazáltal kitűnik, hogy alapvetően bizalmatlan a bibliai szerzők iránt, és az izraelita királyságok történetére vonatkozó – legkevésbé legendaszerű – bibliai beszámolók hitelét is hajlamos megkérdőjelezni, ahol azok állításait nem támogatja valamilyen külső forrás, lehetőleg ásatási eredmények. Abban az egyetlen általa vizsgált esetben pedig, ahol a Biblia mellett külső, írott források is rendelkezésünkre állnak egy eseményről, Cline arra hajlik, hogy az előbbi téved. (158-165. o. Mégis talán éppen ez az eset a legjobb példa az alapos és mértékadó ismertetésre: Cline három tudományos álláspontot is ismertet a probléma feloldására, majd nyitva hagyja a kérdést, és az olvasóra bízza a döntést.) A verbálinspiráció talaján álló, „maximalista” Biblia-kutatók (Cline kifejezése; xv. o.) tehát bizonyára elégedetlenek lesznek a szerző saját meglátásaival; ez azonban inkább ízlés dolga, semmint szakmai kérdés; ráadásul Cline a Bevezetésben laikusként mutatkozik be, és az állásfoglalásait a források ismertetése után, személyes véleményként adja elő, nem pedig tudományos tényként; mint magánember, és nem mint történész ( „I think...”; „I would suggest that…”; „I would venture to say…”; „I would argue…” stb.). Ennyi elfogultság tehát „belefér”: a biblikus ismeretterjesztésben minden szerző hajlik valamerre, de nem mind egyenesek annyira, hogy a személyes meggyőződésüket ne a történeti vagy filológiai kutatás eredményeként mutassák be.

A könyv erényei között kell említeni, hogy rendkívül olvasmányos: az olvasó anélkül ismerkedhet meg a kurrens tudományos álláspontokkal és tudománytalan – de annál népszerűbb – találgatásokkal, hogy rázuhanna az elmúlt ötven év könyvtáranyaga, és száraz kutatástörténeti ismertetéseken is kénytelen lenne átrágni magát. Az ismeretterjesztő szándék hátulütője azonban, hogy a 15–30 oldalas fejezetek tényleg csak ismertető jellegűek, és nem tesznek lehetővé mélyebb kifejtést. Ez a könyv egyetlen jelentős elmaradása: persze a „röpirat” formátum tudatos döntés volt a szerzőtől, hogy a könyv minél többekhez eljusson, de a téma jelentősége nagyobb terjedelmet is indokolt volna. Egy érzékletes példa a szűk keretek miatti egyszerűsítésre, ahogy az Utószóban a szerző a bibliai történetek máig tartó népszerűségét magyarázza, és egy nyúlfarknyi bekezdésben intézi el a mítoszokra való alapvető antropológiai igényünket („People need stories [...] to make sense of their lives”, 185. o.). A téma kétségkívül bővebb kifejtést is megérdemelt volna, még egy ismeretterjesztő munkában is.

A tudományos világ általában nem vesz tudomást a populáris szerzőkről. A kutatók nem ereszkednek le, hogy vesződjenek velük; talán attól tartanak, hogy a puszta tudomásul vétellel is hitelt adnának nekik a szélesebb közönség előtt. Ennek az a kellemetlen következménye, hogy a „népszerű” szerzők – akik állításait senki sem ellenőrzi – egyre többet megengednek maguknak. Az egyik legismertebb önjelölt régész, a tíz évvel ezelőtt elhunyt Ron Wyatt például több tucatnyi bibliai régiség felfedezésével büszkélkedett: egyebek mellett feltárta a Noé bárkájáról származó horgonyköveket; Bábel tornyát Közép-Anatóliában; kénkőtöredékeket Szodoma és Gomora hamvai között; szekérkerekeket és a fáraó hadseregének egyéb maradványait a Vörös-tenger fenekén; a Tízparancsolat eredeti kőtábláit (a második párt, természetesen); egy alagútrendszert Jeruzsálem alatt, amely a salamoni Templom kincseit rejti; valamint Jézus vércseppjeit a keresztrefeszítés helyszínéről. Cline könyve éppen azért hasznos, mert ismerteti Ron Wyatt „jogutódjait”, az áltudomány mai művelőit, akik csak rontják a hiteles kutatómunka ázsióját; sőt elsősorban miattuk és ellenük íródott. Ráadásul naprakészen: például a kivonulás kapcsán említett, rendkívül népszerű és meglehetősen gátlástalan Simcha Jacobovici 2008-ban forgatta „A meztelen régész” című bibliai tárgyú sorozata második évadját a History Channel számára; míg „Jézus családi sírboltját” ismertető dokumentumfilmjét 2007-ben, „Az exodus megfejtését” pedig egy évvel korábban készítette. (Ez utóbbi, melyre Cline is hivatkozik, azt a régi-új elméletet népszerűsíti, hogy a Vörös-tenger kettéválása és a tíz csapás mögött a Santorini vulkán kitörése, és az azzal járó tengerrengés állt: Cline úgy véli, hogy a vulkánkitörés és az exodus pusztán az időbeli távolság miatt sem kapcsolódik egymáshoz – ha egyáltalán hitelt adunk a Bibliában szereplő tömeges kivonulás hagyományának.)

Cline ismertetése tehát hasznos bevezető a Biblia és a történeti kutatás kapcsolatának kérdésébe, és az általa tárgyalt hét témakörben mértékadó eligazítást ad a hagyományos és az újabb keletű értelmezések – a biblikus ponyva, valamint a régészeti eredményekre tanújelként hivatkozó kegyességi irodalom – útvesztőjében. A National Geographic Society pedig a könyvvel remélhetőleg visszanyeri a bibliai érdeklődésű, igényes olvasók bizalmát a Júdás-evangélium szövege kapcsán csapott ízléstelen marketing-kampánya után: jóllehet maga a szövegkiadás (2006) Rodolphe Kasser-vel jó kezekbe került, és minden szakmai igényt kielégített; a kísérőanyagok, a hírverés és a tévécsatorna kapcsolódó műsorai jócskán eltúlozták a kopt gnosztikus szöveg jelentőségét a történeti Jézus alakjának megismerésében.

 

A cikk megjelent: Klió 2009/2. 46-49.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bazári majom 2009.12.11. 14:03:15

Felkeltette erdeklodesemet ez a konyv.

Nem tudtam, hogy E. Cline ennyi mindennel foglalkozik, nekem ket egyetemi eloadasanak a hanganyaga van meg (Az okori Gorogorszag tortenelme ill. A trojai haboru). Rendkivul szorakoztato eloado egyebkent. Konyvet meg sosem olvastam tole.

Koszonom a cikket, jo ez a blog.

solymosgyu 2011.11.06. 10:55:33

Képek vannak a könyvben?