Hittek-e a zsidók a meghaló és feltámadó Messiásban a Názáreti Jézus eljövetele előtt? Sokak szerint a kereszténység keletkezését is új fénybe állítja az a Jordániában jó egy évtizede előkerült héber felirat, amely egyebek mellett a Messiás kilétével is foglalkozik. Az egyelőre svájci magántulajdonban lévő kőről a legnevesebb izraeli szakemberek állítják: nem hamisítvány, s valamikor Nagy Heródes korában keletkezett.

A Holt-tenger menti meredek mészkősziklák között mintegy háromszáz éven keresztül éltek az esszénusok, akik csömört kapva saját vallási és politikai vezetőik korruptságától inkább a társadalmon kívüliséget választották, s hogy ezzel is beteljesítsék a próféta szavait: „készítsetek utat a pusztában”. Hogy kinek? Természetesen a megígért Messiásnak (Felkent), Izrael Szentjének és Szabadítójának, akit számos néven emlegettek: Ember Fia, Dávid Fia, József Fia, Vesszőszál, Vigasztalás Fia stb. Az esszénusok nemcsak az Ószövetség valamennyi könyvét, hanem vallási tanaikat, ezek között a Messiásra vonatkozó elképzeléseiket is lejegyezték. Ehhez legtöbbször állati bőrből készült pergament, ritkábban papiruszt, esetlegesen rézlemezeket, vagy éppen cserépdarabokat használtak. Kőbe vésett vagy kőre festett felirat mindeddig nem került elő a Qumrán környéki barlangokból.

Most végre megtört a jég. Jordániában, a Holt-tenger környékén került elő az a csaknem egy méter magas kőtábla, amelyen 87 sornyi óhéber szöveg olvasható. A szöveget nem vésték, hanem tintával írták a kő felületére két keskeny oszlopban, valahogy úgy, ahogyan a mózesi kőtáblákat szokták. A szöveg több sora csak töredékesen olvasható, így a helyes kiegészítések természetesen vitákra adnak okot a szakemberek körében.

A kő ráadásul nem is most bukkant fel. Nagyjából egy évtizeddel ezelőtt találták Jordániában, ahonnan egy svájci-izraeli állampolgárságú műgyűjtő, David Jeselsohn zürichi otthonába vándorolt. Néhány évvel ezelőtt a neves izraeli kutató, Ada Yardeni – az ókori héber írások világszerte elismert szaktekintélye – vizsgálta meg a követ, és Binyamin Elitzurral tavaly publikált róla egy tanulmányt a Jeruzsálemben megjelenő, ivrit nyelvű Cathedra folyóiratban. Yardeni és Elitzur kétségbevonhatatlanul hitelesnek tartották a szöveget, amelyet paleográfiai alapon az i. e. 1. századra – vagyis Nagy Heródes korára – kelteztek, és elnevezték azt „Gábriel Jelenéseinek” (Hazon Gabriél). A közleményt néhány újabb tanulmány és cikk követte, addig, amíg végül a világsajtó is felfigyelt a témára. A „Kőre írt Holt-tengeri tekercs”-nek elkeresztelt felirat és a vele kapcsolatban kibontakozó vita máris a The New York Times és az International Herald Tribune hasábjain szerepel.

A szöveg legnagyobb része egy apokrif apokalipszis. Ez a műfaj a Makabeus-felkelés után (i. e. 168–165) vált igen népszerűvé Izraelben, és egészen a Templom lerombolásáig tartott (i. sz. 70). Az apokalipszisek – melyek legismertebb darabja az Újszövetség utolsó könyve: a János Jelenései – a végidőkre vonatkozó prófétikus jövendöléseket (szó szerint: „leleplezéseket”) tartalmaznak, melyek gyakori témái a Messiás eljövetele(i), az Igazak és Gonoszok közötti végső összecsapás, vagy az Utolsó Ítélet. A most előkerült kövön – a Dánielnél is szereplő – Gábriel arkangyal nyilatkoztatja ki az idők végére vonatkozó látásait. A szöveg az ószövetségi apokaliptika kanonikus szövegeiből (elsősorban Dániel, Zakariás és Aggeus próféta írásaiból) merít.

Érdekes egybeesés, hogy a jeruzsálemi Héber Egyetem hebraisztika professzora, Israel Knohl, épp’ 2000-ben tett közzé egy kötetet a „Jézus előtti Messiásról, avagy a Holt-tengeri tekercsek szenvedő szolgájáról”, amelyben rabbinikus írások és az Újszövetség, ismert apokalipszisek és a qumráni tekercsek alapján értekezett a témáról (The Messiah before Jesus: The Suffering Servant of the Dead Sea Scrolls). Érthető, ha Knohl valósággal rávetette magát a most publikált felirat szövegére. A tudós azt tűzte ki fő céljául, hogy a kövön említett Messiást konkrét történeti személlyel azonosítsa. Szerinte ez nem Jézus, hanem egy Simeon nevű álmessiás, aki Nagy Heródes halála (i. e. 4) után robbantott ki egy felszabadító háborút. Ennek során egy sziklakanyonban vívott csata közben Heródes egyik tisztje megölte. Knohl szerint „Gábriel Jelenéseit” ennek a Simeonnak a követői jegyezték le.

Simeon megölése – folytatja Knohl a gondolatmenetet –, szükséges lépés volt a nemzeti megváltás felé, amiről a felirat 19–21. sorai szólnak: „Harmadnapra megtudod, hogy a gonosz legyőzetik az igazság által” — más sorok pedig a vérontásról mint az igazság és a megváltás felé vezető útról beszélnek. Knohl értelmezésének középpontjában azonban a 80. sor szövege áll: „harmadnapra” (l’slóset jamin), ami után egy töredékes szó következik, amit Knohl „élni fogsz” vagy „élj” (haje) jelentéssel ad vissza. A három utána következő szó szintén problematikus, de a kutató következőképpen olvassa a sort: „Harmadnapra élni fogsz, én, Gábiel, parancsolom neked!” (L’slóset jamin haje, ani Gabriél, gózér alekha.) De kinek mondja ezt Gábriel? Mivel a következő sorban a szár haszárim, vagyis „fejedelmek fejedelme” ill. „vezérek vezére”  héber fordulat szerepel, akit Knohl a zsidó felkelés vezetőjével azonosít. A Dániel könyvének 8. fejezetéből kölcsönzött kifejezés azonban nemcsak egy zsidó népvezért, hanem magát a Messiást is jelentheti az eredeti szövegkörnyezetben.

Az igazi vitát azonban nem is a „Gábriel Jelenései”-ben szereplő messiási alak azonosítása váltotta ki, hanem a feltámadásra utaló „harmadnapra élni fogsz” kijelentés. A meghaló és feltámadó Messiás ugyanis alapvetően idegen volt a dicsőséges, győztes Messiásról vallott zsidó elképzeléstől – állítják sokan, köztük a népszerűsítő könyvei révén nálunk is jól ismert Vermes Géza, aki A zsidó Jézus c. kötetében azt írja: „a tanítványok éppúgy nem számítottak Jézus feltámadására, mint ahogy kortársaik sem számítottak a messiáséra.” Vermest úgy tűnik hidegen hagyták az ennek ellentmondó szöveghelyek, például hogy a keresztrefeszítést követő napon „egybegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátushoz, ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondta: »Harmadnapra föltámadok.« Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.” (Mt 27:62–64) Jézus és követői csaknem minden esetben úgy beszéltek a harmadnapi feltámadásról, mint amelyek „megírattak” (a Bibliában), vagy „amiről a próféták beszéltek”. Ha voltak is viták a feltámadással kapcsolatban  Jézus korában, a prófétai szövegek tartalmazták az erre vonatkozó ígéretet. „Ez meg fogja rázni a kereszténységről vallott alapvető felfogásunkat” – nyilatkozta Knohl a jeruzsálemi Shalom Hartman Intézetben lévő irodájában. „A harmadnapra történő feltámadás egy olyan vallási motívum, amely már Jézus előtt kialakult, és ez szembenáll csaknem valamennyi eddigi tudományos elképzeléssel. Az Újszövetség történéseit Jézus és követői egy korábbi messiás-történet alapján adaptálták.”

Moshe Bar-Asher, a Héber Nyelvi Akadémia emeritus professzora is autentikusnak tartja a követ, és nyelvi alapon ő is valószínűsíti a Heródes-kori keltezést. Ám a szövegben lévő olvashatatlanná vált szavak szerinte nem engedik meg, hogy olyan messzemenő következtetéseket vonjanak le a szövegből, mint Knohl tette. Moshe Idel, a Héber Egyetem professzora, aki 2008-ban publikált egy kötetet Ben: Fiúság és zsidó misztika (Ben: Sonship and Jewish Mysticism) címen, szintén figyelemre méltónak tartja Knohl elméletét, és abból teológiai szempontból is érdekes következtetésre jut: „Jézus küldetése az volt, hogy a rómaiak halálra adják, hogy szenvedjen, és hogy vére az eljövendő megváltás jeléül szolgáljon. Ez József fiának utolsó jele. Ez magának Jézusnak tudatos látása. A vérontás nem a nép bűneiért, hanem Izrael megváltásáért történt.”